Állandó kísérőnk, az éjszaka romantikus vándora, molylepkék kedvence, de említhetnénk a vérfarkasok átváltozásának elengedhetetlen kellékeként is. Egy híres énekes szerint sajtból van, de ez nem igaz, meg aztán milyen típusú sajtból lenne?! Nem is beszélve arról, hogy a szaga elárasztaná az univerzumot, tehát a sajtelmélet valószínűleg nem fedi a valóságot,
Van baj: Fülzsírcsempészek, avagy a porcica titka
Senkit nem szeretnék megijeszteni, de már úgy is mindegy, szóval inkább tájékoztatok mindenkit, ezzel esélyt adva arra, hogy elkerüljék a pánik állapotát. Félelmetes, de rejtélyes dolgokra derült fény nemrég. Tudják például, hogyan kerül az emberi fül üregébe a fülzsír? Vagy az ágy alá a porcica? Nagyon sokan gondolkoznak ezeken a
Ott vagyunk már? – avagy a pufók űrjárók… (Vanbaj)
Annyi mindent titkolnak előlünk, hogy ennek okán, lassan kétségbe vonom saját magam létezését is. Kiderült például számomra, hogy naprendszerünkben nem csupán a Földön létezik élet. Mi több, vannak olyan bolygók a naprendszerünkben, amelyeken az emberek már meg is vetették a lábukat. Minap felháborodtam, miután tudomásomra jutott, hogy egyesek a Mars nevű bolygóra
Eltitkolt technika – avagy miért szeretjük a gumicukrot
Létünk minden mozzanatát átszövi a technika. Gondoljunk csak bele, mennyi hasznos találmány könnyíti meg életünk különböző szegmenseit! Közismert tény, hogy a nagy felfedezések nem értünk, hanem ellenünk születnek, általában egy titkos laboratóriumban, gyakran több emelettel a föld alatt. Viszont nem lehet okunk panaszra, mert néha még onnan is ki-kijut egy-egy forradalmasító
Műholdak árnyékában, avagy Télanyó talpmasszőr…
Itt a december, az ünnepek; azoknak, akik ebben a hónapban születtek, ráadásul még születésnapjuk is van. Már-már bele sem gondolunk, hogy is van ez a dolog a Télapóval, csak zajlanak az ilyenkor megszokott események: készülődünk a nagy napra, étellel, itallal, vásárlással. Ilyenkor a boltok megtelnek emberekkel, mint egy hangyaboly, mozgásba
Áttetsző vakond – Miért ne építsünk bunkert?
Egy rettenetesen nagy titkot kell önökkel megosztanom mostani írásomban, ezért semmilyen előszót nem szeretnék írni, az ügy nagyléptékű fontossága végett. Kár lenne azzal húznom az időt, hogy hosszasan ecsetelek valamilyen csöppet sem fontos felvezető szöveget. Tudom, hogy az lenne a megszokott, mert mindenki ezt teszi, de most tényleg nincs erre
Intergalaktikus turpisság – avagy, miért büdös a cápa?
Mi, emberek, gyakran elgondolkozunk azon, vajon egyedül vagyunk-e a hatalmas univerzumban? Most elárulom önöknek azt, amire mindenki kíváncsi, még az is, aki csak legyint a téma hallatán, és maga is titkolja önnön maga előtt, hogy valójában igenis kíváncsi. Azzal kezdeném, hogy megpróbálom elmagyarázni a laikus olvasónak, hogy valójában, mi is történt