Gömöri György költő tart előadást "Békássy Ferenc, a XX. századi angol–magyar költő" címmel a könyvtárban, 2016. március 31-én 17 órakor, a Sylvester Könyvbarátok Klubja összejövetelének keretében. Gömöri György 1934-ben született Budapesten. Lengyel és magyar irodalmat tanult az ELTÉ-n, majd az ötvenhatos forradalomban való részvétele miatt Angliába menekült. Oxfordban fejezte be tanulmányait,
Végső igazság – a 4. Sasvári-kötetről beszélgettünk a szerzővel
Lassan már három éve lesz, hogy utoljára beszélgetést közöltünk Sasvári Balázzsal, a sárvári költőjelenséggel, most jó okunk volt rá, hogy megismételjük. A szerző nem tagadja, néha lehet, hogy ittas állapotban enged az ihlet parancsának, és talán sokszor a kocsmák törzsvendégei is bolondnak nézik, de hisz benne, hogy a versek, amelyeket most
Végső igazság – a megjelenés előtt letölthető Sasvári Balázs 4. kötete
Sárvár legismertebb Sasvári Balázsával 2012-ben készítettünk egy kimerítő interjút, akkor megjelent harmadik verseskötete kapcsán. Bár a két évvel ezelőtti beszélgetés tanúsága szerint azzal az ominózus harmadikkal zárni is kívánta rímfaragói pályáját, műsorváltozás mindig előfordulhat. Mint ahogy ezesetben is előfordult: "Sasa" negyedik kötete heteken belül kijön a nyomdából, és a beszédes "Végső igazság – Egy
Gépeken átívelő szívbalett – Tóth Kinga: All Machine Bookshow (Vaskarika)
A Kárpát-medence ifjú írótehetségei találkoztak Sárváron – 2014
Közel háromszáz pályamű érkezett a Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatra. A díjakat az ötven legjobb pályázónak szervezett írótábor gálaestjén adták át. A tábort már harminchetedik alkalommal rendezték meg városunkban, ahol a legjobbnak ítélt alkotások szerzői és a zsűri közös műhelymunka keretében értékelhették ki a pályaműveket, kiemelve azok erősségeit és rámutatva az
Delejezett szavak – Pálfy Margit előadóestje Szécsi Margit emlékezetére
Pálfy Margitot nem egyszer láthattuk már Sárváron emlékezetes pódiumműsorral. Április utolsó napján Szécsi Margit emlékezetére, Nagy László feleségének korai verseiből és interjúrészletekből összeállított előadóestjével lépett fel a vár házasságkötő termében. Nehéz szavakkal leírni azt a különleges atmoszférát, amelyet a színésznő már az első Szécsi-vers első sorainak kimondásával megteremtett: "Kellek, nem kellek, itt vagyok, szólok,
Jelentés a szívdobogásról – Pálfy Margit előadóestje Szécsi Margit emlékezetére
A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és családját 2013. április 30-án (kedden) 18 órára a sárvári Nádasdy-vár házasságkötő termébe Pálfy Margit színésznő Jelentés a szívdobogásról – Szécsi Margit korai versei és interjúrészletek című estjére. A belépés díjtalan. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Sajtóvisszhang: Erdős Virágnak lenni – a Vas Népe írása
Költészetnapi délutánra kapott meghívást a Nádasdy-várba Erdős Virág író, költő, színpadi szerző. A Lenni jó című "szabálytalan apokalipszissel" hívta föl magára a figyelmet 2000-ben, azóta több kötete is megjelent, több díjat kapott: 2006-ban például Szép Ernő-jutalomban, 2010-ben József Attila-díjban részesült. Erdős Virág olyan könnyedén, annyi humorral és iróniával képes pontosan és metszőn
Nem halt meg, csak nagyon későn jár haza – Erdős Virág lesz a vendég a költészet napján
A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és családját 2013. április 8-án, hétfőn 16:30 órára a sárvári Nádasdy-vár házasságkötő termébe, a költészet napja alkalmából rendezett beszélgetésre. Vendégünk: Erdős Virág József Attila-díjas költő. Közreműködik: Fülöp Dani A beszélgetést vezezeti: Markó Péter Erdős Virág az egyik leghíresebb magyar író,de már sajnos
Színek az adventi koszorún – Megnyílt Marosits József kiállítása
Adventi koszorú – ezt a címet kapta Marosits József szobrász, grafikusművész és költő december 9-én délelőtt nyílt kiállítása. Egyrészt ünnepi aktualitása miatt, másrészt, a rendhagyó megnyitón valóban úgy találkoztak egymással a művészet különböző ágazatai, mint a gyertyák az adventi koszorún. Marosits József vasi kötődésű, szombathelyi születésű alkotó. Már gyerekkorában találkozott a
Esték a Galériában – Tábori Ottó költő kötetbemutatója
A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és családját 2012. november 29-én (csütörtökön) 17 órára a Nádasdy-várba, a Galeria Arcis kiállítóterembe Tábori Ottó költő „Madár a süllyedő hajón” című kötetének bemutatására. A költővel Markó Péter beszélget. Közreműködnek: Molnár Miklós, a kötet szerkesztője, József Attila-díjas író, Horváth Róbert versmondó. „Ikerváron élek, akárcsak elődeim. Annak a szűkebb világnak keresem a
Egy ember, aki átélte az apokalipszist – Interjú Sasvári Balázzsal
A sárváriak szinte mind ismerik. Különcségén, választott életformáján sokan megütköznek, néhányan megbotránkoznak rajta. Egy igazi mém ő – valaki, aki a kutyájával alszik, valaki, aki a decemberi apokalipszis előtt még időben kiárulja a világvége miatt feleslegessé vált karácsonyfadíszeket. Sasvári Balázs a napokban jelentette meg harmadik verseskötetét “Utolsó idők hírnöke – Egy