Valami Jazz – Grencsó Kollektíva: Röpülni, szállni…

Szabados György kompozícióit játssza a Grencsó Kollektíva – Grencsó István a mai magyar kortárs avantgárd jazz egyik kulcsfigurája, meghatározó alakja immár több évtizede. Zenekarának tagjai egytől-egyig kiválóan képzett, komoly, elhivatott, profi muzsikusok. Szabados György szellemi hagyatékának méltó őrzői, az általa létrehozott zenei világ és gondolkodásmód hiteles letéteményesei, továbbéltetői. A zongoraművész,

Egy echte magyar úriember Németországból – Dudás Lajos Duó

A napokban töltötte be 75. születésnapját a magyar jazz-klarinétozás legendája, Dudás Lajos, aki a ’70-es évek óta a Rajna menti városkában, Neuss-ban él. Az esetleges visszatérését faggató kérdésre gyakorlati választ adott: ott, a svájci határ mellett még télen is 15 fok meleg van. A Budapesten felnőtt zenész a Bartók Béla Konzervatórium,

Michael Musillami jazzgitáros trió felállásával tér vissza a várba

A veterán amerikai gitáros és zeneszerző, Michael Musillami különböző formációival lépett fel már nagy sikerrel a Nádasdy-várban. Március 15-én este triófelállásban is bemutatkoznak. A trió tagjai: Michael Musillami – elektromos gitár, Joe Fonda – nagybőgő, George Schuller – dobok. Michael Musillami – gitár, zeneszerző "… Musillaminak olyan hangja van, amit lehetetlen nem

Kozmológiai állandó – a The NU Band másodszor koncertezett Sárváron

Kitűnő hangulatú koncertet adott 2016. januárjának utolsó napján a The NU Band nevű New York-i jazzegyüttes, akik 2014-ben játszottak már Sárváron. Idei koncertjük apropóját főként The Cosmological Constant című új albumuk bemutatója adta, a legtöbb elhangzott darab ezen a korongon található meg stúdióváltozatban. A NU Band éppen két évvel ezelőtt vesztette el egyik

Valami Jazz: Január végén újra a várban játszik a The NU Band

A The Nu Band egyike a New York-i belváros legizgalmasabb, legmerészebb és legnépszerűbb együtteseinek, amelyek a legutóbbi évtizedek különösen kreatív periódusából emelkedtek ki. Utoljára két éve jártak Sárváron. A The Nu Band egyike a New York-i belváros legizgalmasabb, legmerészebb és legnépszerűbb együtteseinek, amelyek a legutóbbi évtizedek különösen kreatív periódusából emelkedtek ki.

Avantgard jazz és Dorffmaister-freskók – Generations Quartet

Az előadók: amerikai jazz-zenészekből verbuválódott Generations Quartet, élén a keleti part egyik bohókás művészével, a költészetben és a festészetben is járatos jazzerével, Oliver Lake zeneszerző szaxofonossal. A 73 esztendős fekete művész most altszaxiján keresztül mutatott be ízelítőt művészetéből, ami csak villanásnyi volt, hiszen 1971-es pályakezdése óta önállóan 30, a free-jazz

Sikeres orosz megközelítés – The Second Approach trió Sárváron

Egy alapos jazz-történeti áttekintés után, melyet a Nádasdy-vár "Valami jazz Sárváron" sorozatának házigazdája, Markó Péter állított össze a nehéz vajúdással megszülető szovjet jazzről, a nálunk ritkaságszámba menő orosz jazzerek egyik kiváló moszkvai reprezentánsa, a Second Approach lépett a színpadra, nem akármilyen módon. Tatjana Komova énekesnő és a zongorista, Andrej Razin éles,

Valami Jazz Sárváron – érkezik a Second Approach Trio Moszkvából

A Moszkvából érkező trió „kortárs kreatív zenét” játszik, amelyben a dzsesszt, a folklórt, a fúziós zenét és a 20. század klasszikus zenéjét ötvözi szerves egésszé. A zenekar egyaránt fellép dzsesszkoncerteken, kortárszenei rendezvényeken, kiállítás megnyitókon, film-és színházi eseményeken. A trió világhírű zenészekkel koncertezett vagy készített lemezeket, elég talán az amerikai Roswell Ruddot,

Valami jazz Sárváron – Leimgruber-Demierre-Phillips Trió

A Leimgruber-Demierre-Phillips trió ezzel az európai turnéval fennállásának 15-éves évfordulóját, és Barre Phillips 80. születésnapját ünnepli. A híres német zenekritikus Bert Noglik írja az együttes zenéjéről: „spontán, közvetlen, közös. Semmi nem előkészített, semmi nem egyeztetett, előzetesen kigondolt. A kihívás ugyanaz, mint találkozásuk legelső napján: egy üres tér, amit hanggal kell kitölteni.

Valami jazz Sárváron – Chris Weller’s Hanging Hearts (Chicago) koncertje

A chicagói trió nagy figyelmet fordít – a városban ötven éve az AACM művészeti közösség által kialakított – kollektív improvizációra. Az együttes vezetője, a tenorszaxofonos Chris Weller és a billentyűs Cole DeGenova már tizenöt éves koruktól együtt játszanak Chicago jazz-és blues klubjaiban. A duóhoz Bostonban csatlakozott Devin Drobka dobos, hisz

Sógor-Jazz Sárváron – A 3G Trio koncertje a Nádasdy-várban

Szerda este újabb, a szomszédos Ausztriához, és ezen keresztül az amerikai keleti part jazzereihez köthető muzsikusok koncertjére került sor. Az est szervezőinek Sárvár földrajzi fekvését is figyelembe kell venni ilyenkor. A már jól kiépített kapcsolatrendszer ezúttal is értékes zenei élményt produkált. A 3G Trió ezúttal kamara-jazzt játszott, a díszterem most fúvósok

Valami Jazz Sárváron – a 3G Trió koncertje (Glawischnig–Glawischnig–Gross)

Valami Jazz Sárváron: a 3G Trió koncertje Sárváron, 2015. február 25-én (szerdán) 19.00 órakor a Nádasdy Múzeum dísztermében Dieter Glawischnig (zongora) 1938-ban született Grazban. 1963-tól az ORF Bigband-jében játszott. 1968-1975 között a Graz-i Zeneakadémia jazz tanszékének vezetője. 1973-tól az NDR Bigbandjének vezetője. 1882-ben alapítója a Hamburgi Zeneakadémia jazz tanszékének, és vezetője 2003-ban

Nemzetközi adventi dzsessztalálka volt Sárváron (fotók + videók)

Teltház várta az Adventi Jazz Sárváron "fedőnevű" zenei akció két formációját, a Geröly Tamás Triót és a Barry Altschul and 3dom Factort december 7-én a Nádasdy Múzeum dísztermében. Aki valamiért lemaradt volna róla, most galériát és a teljes koncertet is megnézheti a közvetítésünkben. A Geröly Tamás Trió tagjai a nyáron dolgozták fel (vagy ahogy

Ilyen volt a keddi jazzkoncert – fotók és videó

Szép számú jazzrajongó előtt játszott a Parker–Parker–Pezda trió 2014. november 25-én a Nádasdy-vár dísztermében. Szünet nélküli, bő egyórás koncertjükről készült fotóinkat és videónkat ezúton ajánljuk olvasóink figyelmébe, és ne feljtsék el, hogy idén még vár ránk egy nagyon ígéretes adventi jazz program ugyanitt!

Adventi Jazz – Geröly Tamás Trió, Barry Altschul and 3Dom Factor

Adventi jazz "fedőnéven" egy magyar, egy amerikai jazz-trió koncertje, majd a két csapat tagságának közös jam session-e vár minket december 7-én 19 órától a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum dísztermében. Geröly Tamás Trió (H) Geröly Tamás Sándor – dob, ütőhangszerek, Kováts Gergő – szaxofon, Ajtai Péter – bőgő A Trió a magyar avantgarde új hajtása.

Jazz a Nádasdy-várban – Parker–Parker–Pezda Trio (USA/PL)

Kitűnő jazzkoncertre hívja a zenerajongókat a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár. 2014. november 25-én kedden 19 órakor egy amerikai–lengyel összetételű csapat, a Parker–Parker–Pezda Trio zenél a Nádasdy úzeum dísztermében. Mike Parker (USA) – bőgő 14 éves korában kezdett basszusgitáron játszani. 17 éves korától már rendszeresen fellépett New York-i funk-rock zenekarokban. Ebben az

Jazz a Nádasdy-várban – Parker–Parker–Pezda Trio (USA/PL)

Kitűnő jazzkoncertre hívja a zenerajongókat a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár. 2014. november 25-én kedden 19 órakor egy amerikai–lengyel összetételű csapat, a Parker–Parker–Pezda Trio zenél a Nádasdy úzeum dísztermében. Mike Parker (USA) – bőgő 14 éves korában kezdett basszusgitáron játszani. 17 éves korától már rendszeresen fellépett New York-i funk-rock zenekarokban. Ebben az