Annyi mindent titkolnak előlünk, hogy ennek okán, lassan kétségbe vonom saját magam létezését is. Kiderült például számomra, hogy naprendszerünkben nem csupán a Földön létezik élet. Mi több, vannak olyan bolygók a naprendszerünkben, amelyeken az emberek már meg is vetették a lábukat. Minap felháborodtam, miután tudomásomra jutott, hogy egyesek a Mars nevű bolygóra
Dátumcsere variációk – avagy a hasra ütött újév
Bizonyára mindnyájan örvendünk annak, amikor eljön az év utolsó napja; ki-ki barátaival ünnepel és pezsgővel koccint, esetleg rokonaival tölti ezt a napot virslit eszegetve, mások szomorúan, búslakodva néznek maguk elé ezen az estén, vagy jó esetben az ilyenkor felpezsdülő tévéműsorok között böngészgetnek, és akadnak olyanok is, akik simán átalusszák az
Műholdak árnyékában, avagy Télanyó talpmasszőr…
Itt a december, az ünnepek; azoknak, akik ebben a hónapban születtek, ráadásul még születésnapjuk is van. Már-már bele sem gondolunk, hogy is van ez a dolog a Télapóval, csak zajlanak az ilyenkor megszokott események: készülődünk a nagy napra, étellel, itallal, vásárlással. Ilyenkor a boltok megtelnek emberekkel, mint egy hangyaboly, mozgásba
Áttetsző vakond – Miért ne építsünk bunkert?
Egy rettenetesen nagy titkot kell önökkel megosztanom mostani írásomban, ezért semmilyen előszót nem szeretnék írni, az ügy nagyléptékű fontossága végett. Kár lenne azzal húznom az időt, hogy hosszasan ecsetelek valamilyen csöppet sem fontos felvezető szöveget. Tudom, hogy az lenne a megszokott, mert mindenki ezt teszi, de most tényleg nincs erre
Pökdösős, dobálós – avagy a megdönthetetlen bizonyítékok
Bizonyosan érezték már, hogy valaki figyeli önöket, de amikor hátranéztek, bizony nem volt ott semmi látható. Máskor szemük sarkából alaktalan, fehér valamit véltek elsuhanni, és azt gondolták, csak képzelődnek. De előfordulhatott az is akár, hogy a semmiből egyszer csak hideg borzongás tört önökre… Mostani kis írásomban be fogom önöknek bizonyítani, hogy igen is léteznek
Hétmérföldes csizma, avagy teleportálunk? – Csodás mesék
Új rovatunk született – Vanbaj :) Valljuk be, a Láthatatlan Sárvár sosem a könnyed, vicces oldaláról volt híres, sőt, úgy is mondhatnánk, hogy hiányát szenvedtük egészen ezidáig az agyat kikapcsoló, fárasztóan megmosolyogtató posztoknak. Itt az ideje egy kis komolytalanságot is csempészni az oldalra, szeretettel üdvözöljük hát "Vanbaj :)" című új rovatunkat