Aki, még nem unja – az eddigi két részben boncolgatott – hosszú szubjektív zenei fonalunk hajszolását, az tartson most is velünk, ássunk tovább, és mélyebbre, hiszen ki tudja, mit találhatunk a fonal végén (ha van olyan egyáltalán)! Ezúttal az idővel játszunk kicsit, hiszen egy olyan korba ugrunk (oda és) vissza mikor
Küldjük Ibizára Névtelent! – Rocky a Pioneer DJ-Network versenyén
Adott NoName (Rockyként is ismert), aki évek óta a helyi Artical Session egyik zenei pillére. Ha végignézzük az elektronikus zenei klub archívumát, alig találunk olyan klubestet az elmúlt néhány évben, amelyen ne működött volna közre. Adott mellette egy félprofi és amatőr lemezlovasok számára kiírt verseny (a Pioneer DJ-Network hivatalos versenye)
Elektro-töri (2.) – Az elektronikus zene gyökerei az elmúlt párezer évben
A múlt héten indított ismeretterjesztő sorozat folytatódik, az Elektro-töri szerkesztője továbbra is Lélekrendész. A mostani második vázlatpont arra vállalkozik, hogy megpróbáljon párhuzamot vonni a mai elektronikus zenei irányzatok és a többezeréves törzsi műfajok alapjai között. „A technót egynémely filosz a törzsi kultúrák táncaihoz előadott, primitív hasonlóképpen repetitív ritmusokkal rokonítja: a tánc