Ahogy az egyik fellépő mondta, Szent Iván helyett inkább Rettegett Iváné volt a június 22-i éjszaka, már ami az időjárást illeti… Tény, hogy olyan méretű mirelitbumszlik, mint aznap, emberemlékezet óta nem potyogtak az égből házunk táján… Ezt a dátumot egész biztosan megemlegetik egy jódarabig a kiskert- és szőlősgazdák is, termés nem
Májusfák, civilek, koncertek, sóhajok – mozgalmas volt a majális
Az idei majális – lassan már mondhatjuk, hogy hagyományos módon – a várparkba kirajzott sárvári civilek, ovisok, intézményi dolgozók májusfaállításával kezdődött. Újdonság volt, hogy idén öt külön fát díszítettek, majd állítottak talpra, miközben a Koncertfúvós zenekar fújta a háttérmuzsikát, s a város borát kortyolgathatták a nézelődők, "famunkások" egyaránt… Délután már korán
Majális 2013 – egésznapos színes programok az egész családnak
A Koncertúvószenekar ébresztője után idén is lesz délelőtt közös zenés májusfaállítás, ezúttal A Polgármester Fáját is elültetik a parkban, a vihar áldozatául esett, kidőlt fa helyére. Délután pedig a kisgyerekektől az ifjakon át a nyugdíjasokig mindenki találhat kedvére való programot a várban. A zenei fővonalban szerepel a Marching Jazz Band