Néhány hete már – az első igazi nyári jóidők beköszöntével egyidőben – feltűntek a város utcáin a pompás kivitelű, új, piros és kék bringóhintók, amelyeken – Sárváron újdonságként –négykeréken, kényelmesen tekerhetik körbe a várost a szabad levegőn turisták, városnézők, akár az egész családot beleértve.
Ennél viszont jóval többet tesznek, ugyanis a hintók üzemeltetőinek első dolgai közé tartozott, hogy a járgányokat néhány jólirányzott együttműködés megkötésével a városi kultúra szolgálatába is állítsák. A négy- és hatszemélyes bringók így „büszkén” viszik körbe napi útjaik során a Nádasdy-vár aktuális nyári programjait a hátoldalukon elhelyezett nagyméretű hirdetőfelületeken. A „kultúrbringók” többletküldetése igazi lokálpatrióta gondolkodás és közös összefogás eredménye, melyben a kultúratámogató szemlélet és az együttműködés mellett még lakossági hozzájárulásnak is része van: a bringákra csatolható nyitható, zárható, időjárásálló hirdetőtáblák megvásárlását ugyanis – a dolog kreatív értékét látva – a városban élő hamburgi származású Jürgen Döbbeke ajánlotta fel. A városnézők ezen kívül sem távoznak üres kézzel a túrák után, mindig zsebre tehetik az aktuális rendezvényekről szóló szórólapokat, nyári műsorfüzetet.
A hintók a fürdő és a Nádasdy-vár között közlekednek, már a délelőtti órákban kölcsönözhetők a vár első hídjánál, de a tervek szerint hamarosan a fürdő közelében is kiépül egy „bázisuk”.
És hogy milyen programokat visznek a hátukon? Megmutatjuk: