Egyetlen sűrű és végtelen, könnyű és nehéz, boldog és szomorú, kerek és fénylő pillanat az Álomevők. Mint az alma: gurul, megállíthatatlanul. Nem könnyű fölfejteni, hogy hányféle személyes történetnek, apró eseménynek, hányféle mozdulatnak és elszánásnak kellett összetalálkoznia az odaadó és megfeszített munkában – mint valami gyújtólencsében -, hogy ez a különlegesen szép előadás megszülethessen. (…) – Ölbei Lívia írása az Ellenfényben
Az üres játéktérben nincs más, csak – a bal hátsó sarokban – az a bizonyos ódon, csehovi szekrény: emlékekkel, tapasztalatokkal és lehetőségekkel telegyömöszölve. Az alapszituáció öröktől fogva ismerős – és lényegénél fogva, archetipikusan színházi: a kislány áll a szekrény előtt, és édesanyja ruháit próbálgatva próbálgatja leendő, lehetséges szerepeit. Ezt a próbafolyamatot bontja ki, viszi végig kristálytisztán az előadás, amely hangulatában – menyasszony-vőlegény jelmezei és összességében azt a sírva is nevető, nevetve is síró balkáni hatást keltő zenéi által – talán Kárpáti Péter A negyedik kapu című klezmerjátékának világát idézi. Ez is, az is – élni tanít. (És halni.)
Az Álomevők csupa test, csupa lélek, csupa gondolat; csupa humor, és csupa líra. Az álom: maga a testetlen képzelet. Az evés: maga a kézzel fogható valóság. A kettő között támadó feszültség hozza mozgásba és gurítja, gördíti tovább – mint a fényes-piros-csábító piros almát – az előadást. Sőt: a tudás – a vonzások és választások – guruló almája maga az előadás is: kerek, édes, fényes. Közben a színpad fölött Jurij Lotman szelleme suhan át: a linearitás és körforgás – mint a történetépítés két, Lotman által leírt alaptípusa – egysége és különbözősége ritkán érzékelhető olyan pontosan és szépen, mint Deák Varga Rita rendezésében. A megállíthatatlan körforgásban megnyilvánuló törvény az, hogy a kislány férjhez menésről álmodik. Hosszú fátyla – egyszerre habkönnyű és ólomnehéz – mintha mutatná a számára öröktől fogva kijelölt utat. A törvény az, hogy születünk, élünk, meghalunk. (És így, tovább. És megint elölről.) A lineáris történet az, ahogyan végigcsináljuk. Én, te, ő: ki így, ki másképpen. Az Álomevők a nagy körforgás sodrásában fölmutatja a lehetséges variációkat. Menyasszonyok és vőlegények sorjáznak előttünk: mind egyformák (szépek); és mind mások mégis. A szereplők játéka, mindenkié külön-külön finom és árnyalatgazdag, széles érzelmi skálán mozognak a dacos durvaságtól és szenvedélytől és leheletfinom érintésekben és tekintetekben megnyilvánuló gyöngédségig.
„Számomra nem a személyisége (ti. az emberé), nem is a benne megjelenő személyiség az, ami szent. Hanem ő maga. Teljes egészében. (…) Az, ami szent, távolról se a személyünk, hanem épp az, ami emberi lényünkben személytelen. (…) A tudományban az igazság szent. A művészetben a szépség”, állítja Simone Weil Ami személyes, és ami szent című írásában (Pilinszky János fordítása). Az Álomevők az ember és a szépség szentségét mutatja föl; személyesen. És amikor a végén tényleg ehetünk az almából (a játékosok megkínálják a nézőket), akkor váratlanul történik még valami. Sírásféle indul el valahonnan nagyon mélyről: forrása a személytelen – forrósága és intimitása nagyon személyes.
A Láthatatlan Sárvár írásai a darab kapcsán:
– Álomevők – Szavak nélkül… »
– Az Álomevők három díjat hozott Vasvárról »
– Az évad legjobb előadása: Álomevők – Soltis Lajos Színház »
– A Soltis Lajos Színház világraszóló sikere Tromsø-ben »
Az előadás időpontja: 2012. augusztus 24. (péntek), 21:00
Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár udvara
További részletek hamarosan…
Telefon: 95/320-063, E-mail: nadasdy.var@gmail.com
