Elgondolkozott már azon valaki, hogy miképp lehetne egy olyan fesztivált csinálni, amely minden tekintetben közönségbarát? Olyat, ahol olcsó a sör és a kaja, a helyszín könnyen megközelíthető, térkép sem kell a nagyszínpad felkutatásához, ráadásul színvonalas koncertek hallhatók. Szerencsére a körmendi származású Hegedűs László – közismertebb nevén Hege – igen.
Aztán addig-addig agyalt a dolgon, míg végül idén megszületett az Alterába Fesztivál, mely egyben motorostalálkozónak is otthont adott. Az más kérdés, hogy ez utóbbi nemigen tűnt fel senkinek a helyszínen, de ezt leszámítva – ahogy mondani szokták – a befektetett energia megtérült. Tehát volt olcsóság, jó bulik, majdnem folyamatosan működő, hajnalban melegvízzel is szolgáló zuhanyzó, szabadstrand, a vállalkozó kedvűeknek karaoke, jókedv és persze kacagás.
Tikkasztó nyári hőségben érkeztünk a helyszínre, mely a vasúttól mintegy 20 perces gyalogútra található a Rába folyó bal oldalán. A szervezők táblákkal is segítették a messziről jövőket. A kempingben a fák árnyékában szerencsére még pont volt néhány hely számunkra, így volt lehetőségünk úgy felállítani sátrainkat, hogy reggel nyugodtan pihenhessünk, ne kergessen ki minket a forróság.
Délután öt körül – a sátorállítás és a szomszédokkal való ismerkedés után – a sajtótájékoztatóra siettünk, melyet Hege és H. Szalay Balázs vezényelt. A rövidre fogott eligazítást követően nekiláttunk a kis terülj-terülj asztalkámnak, mely mindenféle földi jókat kínált, a szendvicsektől kezdve a sonkatekercseken át a sörig. Köszönjük a vendéglátást és az ilyenkor egy fesztiválozó (Merthogy a sajtómunkatársak is azok.) számára mindig örvendetes ellátmányt. A következő napokra sajnos nem terveztek ilyen jellegű összeröffenéseket, na de ne legyünk telhetetlenek, ez is nemes gesztus volt. :)
Jóllakottan, kissé megcsúszva érkeztünk a fesztivál nyitózenekarának, a youtube.com által híressé vált Kovbojoknak a koncertjére. Sokan voltak kíváncsiak rájuk, úgy nézett ki, alulméretezték a sátrat (Indításkor kissé nagynak tűnt a létszám.), de végül kitartott, még így is, hogy esténként roskadásig telt. Ez a fajta humoros punkzene – bár nem jön be nekem – szimpatikus volt. Ám megmondom őszintén, a honlapjukról egy 960,- Ft-os SMS áráért letölthető album szerintem hogyismondjam… túl agrár (Akik ismerik a magyar zenei életben ezt a kifejezést, tudják, ezzel most nem szeretnék senkit megbántani).
Frenk (Tormás Gábor – Hiperkarma) és csapata követte őket, a magyar könnyűzenei palettát színesítő formáció azonban kisebb sikert aratott, két kezemen biztosan meg tudtam számolni (Talán kétszer is) a színpad környékén állókat. Ezt annak tudtam be, hogy az első hajrát követően sokan tértek vissza a kempingbe, vagy ültek le elégedetten a sörpadokra rápihenni az ezt követő együttesre. Pedig jók voltak, bár a hangzás – ahogy az összes kevésbé ismert zenekar esetében – itt is hagyott kívánnivalót maga után. Egyfelől jóval halkabb volt, másrészt – talán a saját hangtechnikus hiányából fakadóan – jobban kuszálódtak a hangok.
Az ezután fellépő Ocho Macho a fesztivál egyik legjobb buliját adta. Azt hiszem, ekkor (harmadik fellépő) vette kezdetét a fesztiválőrület. A helyi erőket képviselő zenekar mindent beleadott, a közönség pedig alaposan megtámogatta. Az ezt követő Quimby-n maradt is a létszám, hasonlóan lelkesen ugráltak az emberek a szokásost – de azt profin, hiba nélkül – bemutató együttes lábai előtt. Az est záró- és egyben fénypontja az Anima Sound System volt. A sátor zsúfolásig tele, a hangzás, a hangulat kiváló, a néhány éves pihenőidőszak után a csapat újra magára találni látszik, ezt az korábbi koncertbeszámolók is alátámasztják.
Az első nap így elég erősre sikeredett, a közönség nagyobbik része azonban ilyenkor a legkevésbé sem vágyódik még a pihenésre, a kempingben folytatódott az őrjöngés – a „crew” legnagyobb bosszúságára. Hajnal környékén mintegy 250 sátrazó hajtotta álomra a fejét ideiglenes hajlékában, vagy azon kívül, mondjuk egy gitártokban. A rövidre nyúlt éjszakát követően, reggel volt alkalmunk körbenézni a másnapos, fáradt arcokon. Az átlagéletkor 20 év körül lehetett, ami egy ilyen fesztivál esetében nem meglepő, hisz a nagyobb és egyben drágább fesztiválokat, melyek 50–60 ezer forintokat is (és még többet) elnyelnek, a diákok elenyésző része tudja csak megfizetni. Az Alterába megúszható volt 10–15 ezerből, utóbbi esetében három napos jólétben fürödhetett a látogató.
Na és persze a Rábában! A nagy hőségben sokan mártóztak meg a folyó vizében, kockáztatva a leégést. Persze ezzel senki nem foglalkozott sokat, ilyenkor az ember „lesz, ami lesz” alapon üzemel. Nekem mondjuk szerencsém volt, egy lány felajánlott némi naptejet, miután látta, milyen pirosra égett a hátam, és megkésve bár, de törve nem, felkent belőle egy jó adaggal rám.
A fürdőzésből egy kicsit késve érkeztem az Anonym Project koncertjére. A név egy kezdő zenekar számára talán nem épp jó választás, ettől függetlenül jó néhányan lézengtek a nagyrészt sötét hangulatú dallamokat ontó színpad előtt. A Sárváron már többször megfordult Ted’s Village következett. Az előzőnek homlokegyenest ellentmondó pörgős „kalipunk” hirtelen jóval magasabb fordulatszámot adott a délutánnak, a tapasztalt zenészek rutinosan tépték a húrokat, csapkodták a bőröket. A tavalyi Átjáró Fesztiválon különdíjjal, az idein pedig első helyezéssel jutalmazott Rith követte őket. Felelőtlenség lenne azt állítani, – egy alig 16 éves énekessel a zenekar élén – hogy beérettek, azt viszont bizton állíthatom, hogy a legjobb úton haladnak a híressé válás felé. Az előző – mi több, a mostani – Átjáróhoz képest is fejlődtek, érződik, hogy kezdik levetni a ’80-as évek magyar rockzenéinek mintáit és megpróbálnak megérkezni 2010-be. Egy szóval alakulóban az egyéni stílus! A színpadi mozgás magabiztos itt is, várjuk, mekkorára nőnek pár éven belül.
Az énekes, Góczán Gábor által Sárvári kötődésű zenekar, a Lunchbox okozta aznap az első komolyabb felfordulást. Megindult a tánc, sőt, sokan a szövegeket is tudták. Ez nem meglepő, hisz a szintén california-punk műfajban utazó banda sok rajongót tudhat magáénak a megyében. A színpadon ugyancsak magabiztosak, látványosak, kevés üres pillanat van a műsorukban. A heavy rock kedvelőinek a Soulwave biztosan kedvence lett, noha én csak néhány szám erejéig láttam a műsorukat. A stílust kicsit elcsépeltnek találtam és az alapján, amennyit láttam belőlük, úgy gondolom, újat nem hoznak. Amit viszont igen, azt nagyon ügyesen. Megfelelő felvezetés volt az est első nagyobb fellépője, a Depresszió előtt. Ők egy kis csalódást okoztak, mert a hangzás – és maga az előadás is – tökéletes volt ugyan (szó szerint beleremegett a föld közel-távol), sőt, a közönséggel való kommunikáció is rendkívül intenzív volt, kissé úgy tűnt, eljöttek leadni a kötelezőt. Egyszer már láttam őket két-három éve és néhány számtól eltekintve ugyanaz a műsor játszott, mint akkor. Az akció viszont – mikor a színpad előtt álló tömeget kettéválasztották, majd parancsszóra egymásnak eresztették, kifejezetten szórakoztatott, látványos is volt, nekem maximum két sörömön múlt, hogy nem ugrottam közéjük.
Ha a kötelezőket említettük, ékes példája ezeknek a Lord. Habár esetükben egy majd’ 40 éves zenekarról van szó, így szerepeltetésük nem bűnnek, sokkal inkább hagyományőrzésnek számít. Hozzátenném, hogy a kötelezőn felül az új, Örökké címre hallgató lemezről is hallhattunk dalokat, én viszont túlságosan megszoktam a régit, ezek nem annyira jöttek be. Bár elképzelhető, hogy ezen kijelentésemnek előbb-utóbb ellent fogok mondani, mivel számomra Pohl Misiék új albumait, számait elfogadni csupán kis idő kérdése. Az est fő attrakciója a motorostalálkozókon kihagyhatatlan Blues Company zenekar volt. A mindenféle verbális etikettet nélkülöző Blöró és csapata most sem okozott csalódást, volt szó a kurvákról, a baszásról, köcsögökről és természetesen motorosokról (A Láthatatlan Sárvár szerkesztősége elhatárolódik bármi nemű trágár kifejezés használatától, az előbb említett, nyomdafestéket nem tűrő szavak a koncert realisztikus ábrázolását hivatottak elősegíteni.). A közönség pedig őrjöngött. Nekem nem jött be, de ahogy azt a helyszínen meg is beszéltük, a zenekar egyszeri élménynek hatalmas, sokadjára látva őket viszont unalmas és alpári, bár ez magánvélemény.
Péntek éjjel már nem okozott akkora problémát a lefekvés, mint előző este, de ez alól is voltak kivételek. Egy vitára ébredtem, az ügyeletes egy sráccal perelt. Mivel a megengedhető decibel-határértéket jócskán túllépte, ezt a helyi törvények képviselője és érvényesítője a kempingből való kiutasítással kívánta szankcionálni. A barátok azonban kiálltak mellette, így a mámorban úszó látogató maradhatott, bár magyarázkodásával és folyamatos bocsánatkéréseivel folyamatosan próbára tette – az akkorra már minden bizonnyal alvásproblémákkal küszködő – felügyelő türelmét. Mindössze három-négy óra pihenést követően felébredtem és – mivel a visszaalvás már nem ment – a zuhanyzó felé vettem az irányt, ahol az eddigi legszokatlanabb fesztiválélményemben volt részem. Reggel 6 órakor még volt melegvíz! Nem mintha – félig hipnotikus állapotomban – vittem volna magammal olyan dolgokat, mint például törölköző, váltóruha, az élmény frenetikus volt.
A reggeli órák nyugodalmasan teltek, ücsörögtünk a kemping fedett teraszán, ápoltuk azokat az alkalmi barátságokat, amelyeket az elmúlt két napban kötöttünk (Néhány azért távolabbra is él.), majd a közeli kocsmában gitározva múlattuk az időt a délután kétórai kezdésig. Az utolsó nap első fellépője, a Sunbird kezdett. A hangszerelés és a játék kellemes, de az énekes hangja közel sem volt tökéletes. Egész egyszerűen hamis volt. Nem volt rossz produkció, sőt, miután a basszusgitáros csellót ragadott és lassabb számok következtek, igencsak élvezhetővé vált. Meglátjuk, mit mutatnak később.
A következő fél óra a napi élelmiszeradag megszerzésének jegyében telt, így a Fountain zenekar produkciójáról sikerült lemaradni. Közben beborult, baljósan esőcseppek hullottak alá az égből, és az idő is hűlt vagy 10 fokot, bár ez az előző napi 35 fok után kifejezetten kellemes volt. A Zaporozsec szintén a két évvel ezelőtti Átjáró fesztiválon szereztek hírnevet magának. Indie beütésű zenét játszottak, ami jól is állt nekik. Róluk is hallani fogunk még, ebben biztos vagyok. A Shanti Ska Tones következett. A környéken és már kicsit távolabb is ismert együttes profi produkciót adott, a közönség létszáma azonban méltatlan volt hozzájuk, semmivel nem voltak többen, mint egy átlagos klub-koncerten. Velük kapcsolatban – ha kukacoskodni szeretnék, akkor – az énekből hiányolom az erőt, a vékonyka női hang nem passzol bele a műfajba. Ettől függetlenül nagyon jók voltak, ezt a kritikát a mögöttük sorakozó évek és a körülöttük tapasztalt általános felhajtás szülte bennem.
A Vad Fruttikkal úgy vagyok, hogy otthon kímélem magam tőlük, élő fellépések alkalmával viszont nem okoznak csalódást, mindig nagy bulit csapnak. Most sem volt ez másképp, a Szombathelyről ismerős Likó Marcellék nem engedtek a negyvennyolcból. Bár a korai kezdés és az addigra már stabilra bejáratott égi áldás az érdeklődők számát az elvárthoz képest valamelyest csökkentette. Ezután a Kiscsillag következett. Lovasiék jó koncertet nyomtak ugyan és a közönség is nagyon hálás volt, engem valahogy most sem fogott meg. Nem azért, mert mindenképp a Kispál és a Borzra próbálok asszociálni, hanem egész egyszerűen nem érzem már az erőt a frontemberben, kicsit erőltetettnek találtam az egész műsort, ami amúgy nívós volt.
A 30Y-ról ugyanúgy vélekedem, mint a Vad Fruttikról. Otthon soha, koncerten kihagyhatatlan. Ahogy az lenni szokott, fiatal lányok tucatjai ugráltak a fiúk nyakába, a zenészek a színpadon igazi sztárok voltak. A sátor csordultig megtelt emberekkel, bár az eső szakadatlanul zuhogott, több mint 3000-en nézték végig a koncertet, az őket követő Irie Maffia esetében sem volt ez másképp. Ők voltak az utolsó fellépők és olyan koncertet adtak, hogy aki látta őket, véletlenül sem hagyja ki a következő évit.
Igazi fesztivál volt ez. A kb. 6000 eladott jegy napi 3000 fős állandó közönséget jelentett és a helyszín még be tudott volna fogadni vagy 500-1000 embert ezen felül is. Elsőre kiválóan sült el – a fesztiválok összes lehetséges viszontagságaival (hőség, eső, erős lehűlés). A hangulat is megvolt, pont, mint a nagyokon, ahogy beléptünk, megszűntek a kinti törvények és érvénybe léptek a helyiek, melyeket összességében egy mondatban meg lehet fogalmazni: Csinálj amit akarsz, csak másnap reggel se más, se te ne bánd! Az Aleterába fesztivál a környéken hiánypótló célt is szolgál, így bízhatunk abban, hogy az elkövetkezendőkben is hasonlóan színes programokkal vár majd minket. A fiataloknak és azoknak akik nem bírják a hömpölygő tömeget egyaránt tökéletes. A családias hangulat pedig ezután is megmarad, egyrészt Hege biztosított erről mindenkit, másfelől a hely kapacitása sem enged meg sokkal nagyobb volumenű rendezvényt. Így tehát borítékolhatjuk a jövő évre is a baráti árakat, a kellemes környezetet és így az ideihez hasonló vidám hangulatot.
