Az “Élmény és tradíció” fotópályázatról két díjat, egy megosztott elsőt és egy különdíjat is hazavitt Riba Márió, akiről nem nagyon hallottunk még a sárvári közéletben.
Az interneten utánaszimatolva egy sokoldalú kreatív alkotószemélyiség képe körvonalazódik, aki videoklipeket készít, hangszerel, ráérő idejében pedig gyönyörű minőségű kisfilmsorozatot készít Sárvárról. Itt az ideje közelebbről is megismernünk Máriót.
– Szinte a semmiből tűntél fel a díjnyertes fotókkal. Hol rejtőzködtél eddig, mi a történeted?
A válasz egyszerű. Szombathelyi születésű vagyok, mindigis szombathelyi voltam, csak egy éve költöztem Sárvárra a barátnőmhöz. De Sárvár már korábban is tetszett. Megragadott. Én persze Szombathelyből indulok ki, ami nagyobb, és főleg ahhoz a mérethez képest látom Sárvárt szépnek, romantikusnak – olyan helynek, ahol otthon lehet lenni. Az épületek nagy része felújított, szeretem járni az utcákat, van valami nehezen körülírható hangulata a városnak, ami azonnal megcsap, ahogy kilépek az utcára…
– Ez a hangulat indított arra, hogy kisfilmekben örökítsd meg a különböző részeit?
Ez is, és az is, hogy nagyon zavar, amikor az emberek csak a fürdőt és a várat kapcsolják Sárvárhoz. Szinte nincsen lepusztult része a városnak, gyönyörű például a Csónakázó-tó és környéke is, a videókkal épp erre szerettem volna egy kis figyelmet irányítani.
– Milyen a filmek fogadtatása?
Egyelőre szomorú vagyok emiatt. Eddig nagyon kevesen nézték meg őket. Amikor készítettem őket, az járt a fejemben, mekkora öröm lesz majd az embereknek, de ehhez képest nagyon gyér a nézettsége. A rengeteg viccesvideót osztják meg inkább a közösségi oldalakon, mintsem hogy értékeljenek egy igényes munkát.
A barátnőm a múltkor megmutatta a sorozat első elkészült részeit a munkahelyén, ahol csak annyit kérdezték tőle, honnan szereztük, honnan töltöttük le őket. Pedig ezeket a szépségeket könnyű meglátni és csak kreativitás kell hozzá, hogy meg is örökítsük. Napokat, heteket dolgoztam a kisvideókkal, nem értem, miért az az első feltételezés, hogy letöltöttem őket. Őszintén szeretném, ha legalább a sárváriakhoz eljutnának a videók, de persze az eredeti cél az volt, hogy turistákat is csalogasson.
– Talán azért csodálkoznak, mert túl profinak tűnnek első nézésre, hiszen a filmezést láthatóan nem ma kezdted. Ezek a videók nem csak technikailag magas minőségűek, de legalább annyira érzékenyek is. A filmezés a kenyérkereső foglalkozásod is?
2005-ben készült az első videoklipem egy akkor feltörekvő DJ-formációnak, a Double Deejays-nek. Úgy kezdődött, ahogy általában mindenkivel, aki videózással foglalkozik: egy idő után már nem a történetet néztem a filmekben, hanem a vágásokat, a kameramozgást, egyáltalán a dolog technikai oldalát. Aztán teljesen autodidakta módon elkezdtem foglalkozni vele én is, néhány dolgot sikerült innen-onnan ellesnem, de persze nem vagyok még annyira profi ebben, hogy ne lenne hová fejlődnöm… Ezt megelőzően egyébként csak fényképeztem, azt is alapszinten, egy kis kompakt Nikonnal.
A kérdésre válaszolva – mondhatjuk, hogy ma ebből élek, de sajnos feleannyira sem megy jól még ez üzletként, mint amennyire szeretném. A videoklipek, kisfilmek nem alapvető fogyasztási cikkek, nem olyanok, mint a kenyér, amit minden nap meg kell venni a boltban. Nem egyszerű kialakítani egy stabil megrendelői kört. Ez minden kreatív tevékenységre igaz, a grafikai szerkesztésre is, a zenei hangszerelésre is, mert ezekkel is foglalkozom.
– Hogy reklámozod a munkáidat? Hogy jutsz el a megrendelőidhez?
Saját magam menedzsere vagyok, és sajnos nem vagyok jó menedzser. Nemrégiben például egy ismerősömmel fejlesztett éttermi rendszert kínáltunk eladásra, amivel házalni kellett. Felhívtuk az üzletvezetőket, akikkel később tárgyaltunk. Nekem már előre gyomoridegem volt, nem vagyok az az ember, aki lyukat beszél a másik hasába, valószínűleg ezért is nincs annyi megrendelésem, mint amennyi lehetne. Leginkább maguktól a munkáimtól várom, hogy a híremet vigyék, és az érdeklődők megkeressenek felkérésekkel.
– Több zenés videokliped is fennvan a YouTube-on. Az egyik Bodnár Attilának készült, aki azért ismert név a popszakmában. Mi a történet?
Bodnár Attila még 2001-ben került be az életembe, hangszerelésben kért segítséget tőlem, pedig akkor még nagyon kezdetleges szinten álltam ezen a területen. Tulajdonképpen a vele közös munka során kezdtem el fejlődni, sőt a grafikai munkákkal is vele kapcsolatosan kezdtem el először próbálkozni, mert a lemezekhez akkor már borítókat is terveztünk. Azóta ő éli a saját életét, volt tévéműsora, megjelent lemeze, közösen is csináltunk albumot, de időközönként máig felbukkan, és akkor együtt dolgozunk.
– Hangszerelés, hangfelvétel. Milyen műfajokban mozogsz Bodnár Attilán kívül?
Inkább elektronikus zenével foglalkozom, komplett élőzenét nem rögzítek, ahhoz nincs technikám sem, és azt vettem észre, hogy az emberek többségéhez közelebb áll az elektronikus hangzás. De persze élő betéteket, vagy elektronikus, de élő hatású elemeket sokszor használok. A hagyományos értelemben vett hangszeres tudásom nincs ugyan, de stúdióban sokszor írok billentyűt szoftveresen. Nem tudnék lekísérni élőben egy zenekart, de ez nem is az én világom – nagyon ritkán tervezek meg valamit előre, nagyon fontosnak tartom az improvizációt. Ugyanígy a kamera mögött is – ha meglátok egy jó látószöget, azonnal meg akarom csinálni a felvételt ott és akkor, aminek persze sokszor technikai akadályai vannak, például nem olyan az objektív, amilyennek lennie kellene. Bennevan a kezemben egy adott stílus, egy adott ritmika, ezzel pedig rögtönözve bánok mind zenében, mind a képi világban.
– A kreatív szolgáltatásokhoz kötöttél ki, de honnan indultál, honnan származhat az indíttatás?
Szobafestő vagyok a szakmám szerint, aminek – ha akarjuk –, azért van egy kis köze a kreativitáshoz, mert tanítottak nekünk olyan dolgokat annak idején, amelyeket hasznosítani tudtam később. De persze mindenki indul valahonnan – én is dolgoztam több helyen, gyárban, nagyáruházban árufeltöltőként, takarítóként… Igazából egyiket sem bánom, valamilyen tapasztalatot mindenhonnan begyűjtöttem. Aztán egyre inkább előtérbe kerültek a kreatív irányultságaim, először a zenével kapcsolatban. A muzikalitás állítólag családi örökség, nagypapám tangóharmonikázott.
– Sárvár szerencsére erős kultúrában. Van már kedvenc programod, fesztiválod?
Az az igazság, hogy érdekel ugyan a kultúra, de sajnos még Szombathelyen sem nagyon követtem a kulturális történéseket, egyszerűen nem vagyok rendezvényekre járó embertípus. A nagyobb megmozdulásokra, fesztiválokra kinézek, végigsétálok, de többnyire otthon ülök, és dolgozom, ha pedig épp nincs megrendelésem, új technikákkal, megoldásokkal kísértetezem, vagy a családommal töltöm az időt és a hétvégéket. Velük szoktam a rendezvényekre is ellátogatni. Legutoljára a nyári Nemjuci koncerten voltam a várudvaron, az nagyon tetszett.
– Biztosan van azért ellenpont. Mi az, ami a legkevésbé szimpatikus a városban?
Jó lenne például, ha lebontanák már a templom épülete elől a renoválóállványt, mert nem tudok tőle forgatni :) De egyébként mindennel elégedett vagyok. Egy jó hamburgerest hiányoltam, de szerencsére nemrégiben ezt a hiányt is orvosolta egy újranyílt gyorsétterem a kisiparos soron.
– Végszókérdés: Ha úgy hozná a jövő, hogy csak egyik tevékenységet folytathatnád, melyiket választanád? Mi a karrierálmod?
Nem tudnám eldönteni, ha fegyvert szorítanának a fejemhez sem. Mindegyik világban találok valamit, ami nagy örömet okoz, élvezettel dolgozom. Talán a webfejlesztés területet hagynám el, azzal valóban csak az üzlet miatt kezdtem el foglalkozni. Túlságosan nagy karrierálmom nincsen, bárkinek szívesen dolgozom. A terveim között most az a legfontosabb, hogy még a tél beállta előtt be tudjak fejezni néhány felvételt a Sárvár-sorozat új kisfilmjeihez.
Őszintén reméljük, hogy ezzel a megjelenéssel is tudtuk segíteni a videók népszerűségét. A kisfilmekét, amelyeket senki sem rendelt, de szívből készítette őket egy új sárvári, akit megérintett a város. Riba Márió személyében olyan nyitott, fiatalos és tehetséges fiatalt ismertünk meg az interjú során, akit örömmel üdvözölnénk a Láthatatlan Sárvár csapatában is. Aktív és kreatív erőből sosem elég, ha pedig ezek az erők találkoznak, csodák születhetnek…
Riba Márió a következő tematikát tervezi a sorozathoz:
1. A Kossuth tér és környéke
2. Nádasdy-vár és a várpark
3. Sárvár utcáin ( készülőben)
4. A sárvári Csónakázó-tó (készülőben)
5. Wellness és szabadidő Sárváron (készülőben)
6. Sárvári kultúra és szórakozás, rendezvények (készülőben)
7. Sárvár a turizmus és vendéglátás fellegvára (készülőben)
