A Váczi Dániel kvartet koncertje – az elmaradt előadás pótlása

Március 17-én vasárnap pótolja be a Váczi kvartet a január végén, a hóhelyzet miatt elmaradt koncertet.

Dátum: 2013. március 17. (va), 19:00
Helyszín: Nádasdy Múzeum díszterme
Belépődíj: 1000,- Ft 

Váczi Dániel
(szopranino, altszaxofon)

1972-ben született Budapesten. Tíz évig hegedülni, majd tizenhét évesen szaxofonozni tanult. 1998-ban diplomázott az ELTE biológus szakán mint evolúcióbiológus és ökológus kutató. 1999-ben elvégzett egy évet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-szaxofon szakán. Borbély Mihálytól szaxofonozni, Madarász Ivántól pedig zeneelméletet és zeneszerzést tanult. Érdeklődése fokozatosan fordult a régi és kortárs komolyzene felé, a jazznek is főleg ilyen határterületei foglalkoztatják. Munkáiban a hangszeres játék mellett nagy hangsúlyt kap a komponálás.

Ávéd János
(tenor-, szopránszaxofon)

1983-ban született Szegeden.  Zenei alapképzést a Mindszenti Alapfokú Zeneiskolában szerzett. Altszaxofonon kezdett el tanulni, melyet később tenorszaxofonra váltott. Gimnáziumi éveiben kezdett el a dzsesszel foglalkozni. 2001-ben adta meg a végső lökést egy soron kívüli meghallgatás a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakán ahhoz, hogy a zenei pályát tekintse fő hivatásának. 2005-ben nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékére, ahol Borbély Mihály és Elek István lettek a mesterei. 2009-ben szerezett főiskolai diplomát.

Horváth Balázs
(nagybőgő)

1973-ban született Budapesten. Basszusgitár-szakon szerzett diplomáját követően nagybőgőn folytatta tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakán, ahol 2003-ban diplomázott. 1999–2000-ben Párizsban tanult. Koncertezett számos világklasszis partnereként, és játszott szinte minden magyar jazz-muzsikussal. Tagja Borbély Mihály együtteseinek. Játszik a Váczi Dániel Trio, a Trio Minor, a Horváth Gábor Trio, a Kovács Linda Quintet tagjaként. Tagja volt  a Budapest Jazz Orchestranak, a Fenyvesi Márton Triónak és Kőszegi Imre zenekarának. 

Sárvári Kovács Zsolt
(dobok)

1967-ben született Sárváron. A Beatles hatására kezdett el dobolni, 17 évesen Miles Davis lemezének hatására a dzsessz felé fordult. Első és legfontosabb tanárai Baló István és Geröly Tamás voltak. 1993-ban elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakát. Csatlakozott a Gadó Gábor Trióhoz, tagja volt a Regös Quartetnek, az Egon Bondynak, a Lakatos Ágnes Triónak, a Kovács Linda Quartetnek, Grencsó István számos projektjének és a Dresch Quartetnek. Leghosszabb ideig Borbély Mihály Quartet B és Váczi Dániel különböző formációiban játszott. 

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára