A kultúrát használni és szaporítani kell – A magyar kultúra napja előtt tisztelegtek

Dr. Fűzfa Balázs, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense tartott előadást január 20-án a házasságkötő teremben. Az est előadója arra kereste a választ, hogy mit kezdjünk a kultúrával a XXI. században?

kultStílusosabb és találóbb címet keresve sem találhatott volna az előadó, aki – miután átadta a jelen lévőknek Láng Gusztáv tanár úr kézzel fogható üdvözletét, egy díszes Himnusz-tekercset – röviden elemezte a magyar nép zivataros századait magába foglaló nemzeti imát, melyet a hagyományok szerint 1823. január 22-én fejezett be Kölcsey Ferenc. Csak ezt követően tért rá az est fő témájára, vagyis, hogy mire való tulajdonképpen a kultúra, ez „az egymás megértésének hatékonysága fokozására szolgáló eszköz”.

Az irodalomtörténész véleménye szerint a kultúra az egyetlen árucikk, mely soha nem fogy el. Sőt! A mindennapi fogyasztási javakkal, vagy éppen a fosszilis energiahordozókkal ellentétben éppen a fogyasztás által gyarapodik. Birtokba vétele ugyanakkor nem egyszerű dolog, főleg, ha az úgynevezett „magas” kultúra javait, „termékeit” kívánjuk magunkénak tudni. Azokért bizony sokat kell dolgozni, több pénzbe, időbe, fáradságba kerülnek. Napjainkban azonban egy olyan folyamatnak vagyunk a szemtanúi, mi több részesei, rosszabb esetben pedig szenvedő alanyai, melynek során a már évtizedekkel korábban árucikké vált kultúra egy igencsak komoly (jel)rendszerváltozáson megy keresztül. Az analóg világból a digitálisba lépünk át úgy, hogy közben – György Péter esztéta szavaival élve – minél kisebb veszteséggel, minél többet vigyünk át az egyikből a másikba – hangsúlyozta dr. Fűzfa Balázs. El kell hát gondolkodnunk azon, hogy hogyan változtat meg bennünket a kultúra, s nekünk milyen válaszaink vannak a kihívásokra.

A választ, vagy válaszokat diaképek segítségével adta meg a tanár úr. Az egyik leginkább használható reakció az, hogy a kultúrát használni, szaporítani, művelni kell, mert a különböző kultúrkörökhöz tartozó emberek általa kerülhetnek közelebb egymáshoz. Az egyik legnagyobb probléma ezen a téren egyébként az, hogy a mai fiatalok és a jelen felnőttjei között óriási kulturális szakadék tátong, a tanár pedig szó szerint egy másik világban él. Ha pedig nincs egy közös kapcsolódási pont, akkor elbeszélnek egymás mellett, és soha sem fogják megérteni a másikat. Dr. Fűzfa Balázs szerint ezen kell sürgősen változtatni, a törvényszerűen bekövetkező kultúraváltás során azonban ügyelni kell arra, hogy a szolidaritás, a környezettudatosság, az erőszakmentesség és a tolerancia, mint érték mindenképpen fennmaradjon. Jövőnk ugyanis azon múlik, hogy ezek a létünket közvetlenül meghatározó dolgok a kultúra részei maradnak-e, avagy sem – zárta gondolatait az előadó, aki az est végén élményközpontú középiskolai irodalomkönyveit is a hallgatóság figyelmébe ajánlotta.

 

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára