Nagy öröm számomra, hogy megoszthatom Önökkel legújabb felfedezésemet, amit hosszas tanulmányozás előzött meg. Évtizedes munkám során alkalmam volt megtapasztalni, bizony létezik olyan, hogy reinkarnáció.
A lélekvándorlás (más szóval reinkarnáció), olyan nézet, mely szerint az ember (vagy más nézetek szerint általában az élőlények lelke), halála után emberi vagy állati testben ismételten a világra születik.
Az első tapasztalataimat még gyermekkoromban szereztem. Történt ugyanis, hogy egy nem igazán közkedvelt matematika tanárunk elhalálozott. Volt ennek a tanárembernek egy szokása: hosszas, zavaró szemkontaktus után rákacsintott a diákokra, mégpedig úgy, hogy mindig duplán kacsintott. A tanár elhunyta után nem sokkal nyaralni mentünk Brazíliába. Amint sétálgattam az őserdőben, elém mászott egy lajhár, hosszasan nézett rám, majd kétszer rámkacsintott és elcammogott. Akkor még nem voltam tudatában annak, mi az a lélekvándorlás, de éreztem, hogy az a lajhár csak a volt matematika tanárom lehetett. Felnőttként is tapasztaltam hasonló dolgokat, ezért kutakodni kezdtem a témában.
Megtaláltam például, hogy Empedoklész is hitt a lélek újjászületésében. Szerinte bizonyos határok között megválaszthatjuk, milyen testben szeretnénk újrakezdeni következő életünket. Azt javasolja nekünk, hogyha állati testben szeretnénk újjászületni, akkor a legjobb választás a palotapincsi vagy a víziló, ha viszont növényként, akkor egyértelműen a kolbásztököt vagy a rucaörömöt érdemes választani. Ha a következő életünkben valamiért ismét emberként kívánnánk megszületni, akkor pedig mindenképpen férfiak legyünk, és tanuljunk filozófiát!
Nem kell messze mennünk a reinkarnáció valóságalapjának keresésben, hiszen magyar népdalainkban sem ismeretlen a jelenség. Számos népköltészeti emlékünkben megtalálható az a motívum, hogy az ártatlanul meghalt emberek (gyakran jegyesek) galamb, birka, vagy valamilyen növény alakjában kelnek életre. Egyik legszebb bizonyíték erre egy csángó népdal: „Hej kisétálék kiskertemben virágot látni, Látok ott egy kis göricét ide-oda járni. Megszólítám a göricét szívem örömét. Jer be édes rózsám, légy az aranyalmám. Nem menek bé’ édes rózsám, mert megutáltál, Te magadnak én helyembe mást választottál.” Mint olvashatjuk is a népdalban, az elhagyott kedves, miután véget vetett életének, gerleként leselkedik szerelme után, aki viszont már mást választott párjául. Érezhetjük, mennyire természetes az élőnek, hogy galambként tért vissza hozzá egykori szerelme. Csöppet sem fél tőle, sőt magához hívja.
Olyan motívum is fellelhető, amikor az elhunyt menyecskék bárány képében tértek vissza. Ezt a juhászok megéreztek, így született meg a „Hej báránykám, báránykám” kezdetű népdal. Mindezekből tisztán látszik, hogy őseinktől nem volt idegen a lélekvándorlás tana.
A mai modern világban is történnek reinkarnációval kapcsolatos események. Egy német férfi 2006 tavaszán elutazott Indiába, és ott megkeresett egy hindu bölcset. Azt kérdezte tőle, hogyan tudná elérni, hogy következő életében BMW lehessen. Ebből pedig azt következtethetjük ki, hogy – mint minden –, a lélekvándorlás tana is modernizálódik.
Tehát, legyünk jók és tudjunk szeretni, mert ahogy a fentiekből is kiderül, ha így teszünk, amikor a mostani létünk véget ér, kiválaszthatjuk majd, hogy milyen testbe vagy anyagba vándoroljon a lelkünk. Érdemes!
