2012-es, nagyszabású Európa-turnéján egyedül Sárvárt ejtette útba Magyarországon a franciák stoner metal úttörője, a Human Jail. A remekbe szabott stoner éjszakán a budapesti Burning Full Throttle mutatta meg vendégként, hogy a magyaroknak is van mire büszkének lenniük a műfajon belül.
A stoner rockot, stoner metalt, mint a rockzene egyik alfaját nálunk – szégyen szemre – viszonylag kevesen ismerik – még a (hogy stílusos kifejezéssel éljünk) kőrockerek körében sem mindig tiszta teljesen, hogy kanállal, vagy villával közelítsenek felé. Pedig – ahogy pénteken a nem túlságosan népes közönség meggyőződött róla – kiváló magyar művelői is vannak! Ha mindenki tudta volna, hogy a doom metal, a koszos blues-rock, a pszichedelikus rockzene és a klasszikus heavy metal speciális elegyéről van szó, talán többen lettek volna kíváncsiak a páratlan estére. A hangulat és a zúzásfaktor így is verdeste a tetőfokot, de ha szétnéztünk, a publikum elég jelentős hányadát környékbeli, és nem környékbeli zenészek tették ki.
A budapesti Burning Full Throttle hordozta a két fellépő zenekar közül a több „tradicionális”, tisztán stoner stílusjegyet. Középtempós, drákói szigorú ütemek vitték a hátukon a vaskos, szaggató, keményen torzított gitárriffeket, Vince András zsíros, rekesztett énekhangja pedig helyenként a Motörheades Lemmyt idézte. Ő volt az, aki nem mozogta túl a koncertet, de csupán azzal is masszívan jelen volt a színpadon, hogy megfeszítette az arcizmait és nyomott egy-egy hard grimaszt, miközben lökte az overdrive-os bőgőfutamokat. A két gitáros szépen összedolgozott hangszínben is, témákban is – a szólókat főleg Molnár Feri nyomta. A Burning Full Throttle a fellépésük szerkezetében is vastag volt, nem volt semmi felesleges beszéd, összekötő – csak maga a zene ömlött a hangládákból. A zene áradt, az ember pedig leginkább egy országúton száguldó kamionban, vagy Hot Rodban érezte magát delíriumban, a gázt tövig nyomó sofőrként – és ezek a képzettársítások a stoner műfaj igazi jellegezetességei!
Franciaországból, Lille-ből indult Európa-turnéra a Human Jail. Hozzánk – egyedüli magyar stációként – Csehországból jöttek, majd indultak is tovább Szlovéniába, utána Olaszország, Svájc, Németország, Belgium szerepelnek a körút állomásai között. Aki olvasta a beharangozóban a zenei szaklapokból idézett kritikákat a franciákkal kapcsolatban, sokszor hallhatta emlegetni az energiát, a mindent elsöprő erőt. Amíg viszont valaki nem hallotta berobbanni a csendbe a Human Jailt, nem tudja elképzelni sem, igazából mit is jelentenek ezek a fogalmak az esetükben. A csapat mélyre hangolt húrosokkal, atomvirulens riffekkel szakította ránk az eget, majd ebbe a feltöltött környezetbe – mint egy villámcsapás – hasított bele az énekes Max, Phil Anselmot vállon veregető, hörgő éneke.
A Human Jail érezhetően hordoz ugyan magán stoner jegyeket, de olyannyira a határvonalon lavíroz, hogy ugyanúgy van köze a Pantera-féle groove alapú, súlyos metalhoz is, kicsit modernebben értelmezve azt. A stoner dalok általában középtempóban működnek – innen is a műfaj neve, hiszen a hallgatót úgy lemerevíti a stabilan lassú, vagy közepes lüktetés, hogy szinte kővé dermed. A Human Jail mutatott ilyet is. De mutatott olyan vad zúzda-darálókat is, hogy szem nem maradt szárazon.
Itt csak egy gitár volt, de Antoine akkora vehemenciával dörrentett, virgázott felváltva, hogy semmi hiányérzetet nem engedett beférkőzni. Precíz, a végletekig energikus zene az övék – ráadásul jól eljátszva. De ettől önmagában még nem biztos hogy működne a Human Jail. Viszont a sallangmentes, arcbavágó, megdönthetetlen zenébe vetett hit, ami Chrisből, a dobosból, vagy Maxből, az énekesből sugárzott, azzal is elhitette ezt az egész sodrást, aki nem feltétlenül metalrajongó. Ez a zene egyetemes nyelve! Ez az, amit mindenki megért, beszélni viszont csak kevesek tudják. Az egész színpad él és hullámzik, a produkció is él, és ontja magából az életösztönt. Így működik a forrásfakasztás a zenei töltekezéshez!
Aki eljött az AZK-Stoner éjre, már tudja, mitől tartják a Human Jailt olyan sokra Franciaországban, akik számtalanszor megköszönve a fogadtatást, utolsó dalaikat a sárváriaknak ajánlva küldték az arcba. Ez a banda bizalmat szavazott a sárvári AZK-nak és látatlanul, csupán a klub jóhírére, és a referenciáira alapozva vették fel a turnéprogramjukba. Kár, hogy a város koncertrejárói nem tették meg ugyanezt, és ismét megfosztották magukat a megtisztító zenei töltekezéstől. Aki ott volt, tudja miről beszélek! Ébresztő! Nem csak a rongyosra játszatott fesztiválzsánerek léteznek!
