A sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermében nyílt meg Benkő Sándor fotográfus A halálban leltek békére – A Nagy Háború áldozatainak emlékhelyei Olaszországban és Szlovéniában című fotókiállítása.
Alig száz év telt el és elfeledtük, el akarják feledtetni velünk az első világháború legvéresebb csatáiban halt magyar katonahősök emlékét. Mikor széthasadt az osztrák–magyar monarchia békefüggönye és ismét idegen érdekek szólították fegyverbe a magyarokat, még senki sem tudta, hogy nemsokára vége lesz a történelmi Magyarországnak is. Efféle teóriák juthattak eszébe azoknak, akik május 10-én Benkő Sándor fotóit nézegették.
Elsőként Kondora István, Sárvár polgármestere köszöntötte a szép számú érdeklődőt, akik megtöltötték a galériát. A képek láttán a Kondora István úgy fogalmazott, hogy a háborúk nem érnek véget. Bennünk, gondolatainkban és érzéseinkben folynak tovább.
A kiállítást, a helyszíneket a fotóssal együtt megjárt kolléga, Kozma Gábor közíró nyitotta meg. Felelevenítve a helyszín kopárságát és a harcokat, amiket a katonák végigszenvedtek. Nem volt értéke az emberéletnek, csak ott feküdtek élve még, vagy már halva, mert a sziklába lövészárkot sem lehetett ásni és a vért sem itta fel a gránit. Az egymással hónapokig farkasszemet néző és egymást öldöklő katonákra a fotókon már csak egy-egy odanőtt növény emlékeztet.
Kozma Gábor megnyitóbeszédének végén szomorúan állapította meg, hogy az olasz fronton a csatát megnyertük ugyan, de később a politika tárgyalóasztalánál elvesztettük azt. Ami marad az emlékezés és figyelmeztetés, hogy minden magyar látogasson el egyszer egy koszorúval az olasz frontvonalra, nemzetünk egyik legnagyobb vágóhídjára.
Benkő Sándor képei már több alkalommal láthatók voltak egy-egy fotózás után, de a mostani sárvári kiállítás az első alkalom, hogy mind együtt vannak azok a képek, melyek a legjobban jellemzik a háborús helyszíneket. Nehéz dolga volt még a magyar sajtófotó nagydíjas fotográfusnak is, hogy visszaadhassa a felvételeken a borzalmakat ma is árasztó hadi színtereket. Benkő Sándor beszámolt a fotók születésekor átélt különleges hangulatról, melynek során szinte transzba került a doberdói fennsíkon.
A kiállításon ifj. Béky Albert gyűjteményéből válogatott I. világháborús fegyverek, tárgyi emlékek teszik még szemléletesebbé a korabeli hétköznapokat. A sárvári fotóklub elnökének háborús emlékhely fotói június 1-ig, naponta 10–18 óráig tekinthetőek meg a Galeria Arcisban.