Az idei majális – lassan már mondhatjuk, hogy hagyományos módon – a várparkba kirajzott sárvári civilek, ovisok, intézményi dolgozók májusfaállításával kezdődött. Újdonság volt, hogy idén öt külön fát díszítettek, majd állítottak talpra, miközben a Koncertfúvós zenekar fújta a háttérmuzsikát, s a város borát kortyolgathatták a nézelődők, „famunkások” egyaránt…
Délután már korán megérte visszalátogatni a várba az ebéd után. Nagy Mihály, magyar származású, külföldön élő utazó kalandor a házasságkötő teremben tartott magával ragadó előadást robogós Európa-turnéjáról. Rengeteg fotót vetített, rengeteg anekdotát, rengeteg hasznos információt osztott meg a közönséggel, amely számában egyre gyarapodott, ugyanis az udvaron is ekkor vették kezdetüket a gyerekprogramok: légvár, játszóház, arcfestés, majd a színpadon bűvész és vásári bábos szórakoztatta a kicsiket.
A várudvaron a „civil vonal” képviseletében a Sárvári Környezetvédő és Természetbarát Egyesület standja mellett idén a Sárvár és Vidéke Méhészegyesület, a Vas Megyei Önkéntes Centrum és a Sárvári Fotóklub képviselte magát kirakodósátorral, de tanyát vertek a vár külső körén a Nádasdy Bandérium vitézei és a Sárvári Íjászok is, és itt voltak a „Kutyások” is, akik a színpadon következő „Önerő” nevű civilblokkban a kutyával való érintkezés, együttélés alapvető szabályairól is tartottak bemutatóval kísért előadást. Ugyanebben a blokkban szerepeltek még a Néptánckör táncosai, a Stop and Go Táncklub és a Sárvári Mazsorett Csoport valamennyi korosztálya, akiket a Kanona Band kísért élő muzsikával. Ekkorra telt fel teljesen az udvar, a civilek rengeteg embernek mutathatták be műsorukat…
Csak találgatni tudjuk, hogy a másnapi munkanap, a túl sok program, vagy valamiféle megmagyarázhatatlan bezártság volt-e az oka, de sajnos az „Önerőt” követő kiváló ingyenes koncertblokk kezdetére már jóval kevesebben maradtak a rendezvényen, pedig kitűnő muzsikusok hozták el zenéiket a sárváriaknak. Elsőként a Marching Jazz Band lépett fel tüzes ragtime-os, dixielandes New Orleans-jazzükkel olyan zenészekkel, akik mind a műfaj hazai élvonalába tartoznak. Papa Fleigh, aki rengeteg jazzprojekt tagja volt már, (mostanában a Showder Bandből lehet közismert), a sárvári színpadon szinte sziporkázott. Énekhangja legalább annyira ütős, mint hangszeres bravúrjai, de a hangszeres bravúr igaz a többi zenésztársra is, akik szintén sokat tapasztalt muzsikusok, Bergendi, Besh-o-Drom, Magyar Rádió Gyerekkórusa, Pege Aladár zenekara… és még sorolhatnánk a referenciákat… A Marching Jazz Band különlegessége a magyar nyelv beemelése ebbe a zenei világba, de nem voltak idegenek tőlük az olyan játékok sem, mint például a Hajmási Péter, Hajmási Pál kezdetű operettbetétdal jazzes átirata…
A tüzes jazzt követően kissé nyugodtabb, relaxáltabb folytatás következett. Petruska András szólókoncertje meditatív érzékenységgel próbálgatta a vár visszhangját, különleges atmoszféráját, de persze ő is betüzesítette később a hangulatot… András egy nehéz technika, az úgynevezett finger-style stílus képviselője – már ami a gitározását illeti… Lényege, hogy azt a benyomást kelti, mintha egyszerre több hangszert hallanánk, a gitár ritmus- és szólójátéka mellett próbálja visszaadni a basszus, de még a dob lüktetését is… Mindemellett magával ragadó és lehengerlő hangi adottsága is, csakúgy mint az az eredeti átétélés, ami ekkora színpadról is sugárzott róla. Nem véletlenül nyerte a Veszprémi Utcazenefesztivál díját, és nem véletlenül turnézott a Quimbyvel… András egyébként nagy utat járt be addig, mígnem kikötött az egyszemélyes „zenekar” formátumban. Erről és még sok érdekes dologról beszél a Láthatatlan Sárvár vele készült videóinterjújában:
A Sárvári Majális és a Civil Szervezetek Napját végül a kiváló Apnoé Folk Underground zárta. Az elementáris erejű és frissességű zene alapja valahol valóban a folk, de ugyanannyira van köze a funky-hoz, vagy akár az underground rockzenéhez is – mégpedig úgy, hogy közben kirobbanóan egyedi! Szándékosan nem emelünk ki senkit külön a zenekarból, mert az igazság az, hogy akkor nyugodtan végigpásztázhatnánk az összes tagon, olyannyira egységesen magas nívót hoztak a srácok – tegyük hozzá, akkorra már erősen megcsappant számú nézőközönség előtt…, pedig – ha hiszi a sárvári olvasó, ha nem –, máshol másként van: megtöltötték például a hazai koncerthelyszínek szinte szent tehenének számító A38 hajót is, mint ahogy számos nagyobb fesztiválon is főszereplők. Ésszel felfogható magyarázatot nem is nagyon találunk, miért csak ilyen kevesen fogadták el tőlük azt a csodát, amit nekünk hoztak.
Búslakodni azért nem kell: a srácok nagyon jól érezték magukat, és jóleső visszaigazolás lehetett a szervezők számára az is, hogy a koncert után beszélgetve külön kiemelték azon kevés közművelődési intézmény – köztük a sárvári művelődési központ és könyvtár – szerepét és kitartását, amelyek még a mai gátlástalan piaci viszonyok és az egyre kritikusabb szintre jutó közízlés elvárásai mellett is kultúrát, valódi értéket közvetítenek még egy olyan népünnepélyen is, mint a majális… Figyelem! Aki netán elmulasztotta volna őket, kap egy második esélyt: július 27-én, a Lehetőségek Napján újra eljönnek Sárvárra, remélhetőleg nagyobb érdeklődés várja őket!
Ezzel zárult hát egy rendkívül mozgalmas május elseje Sárváron, hogy két nappal utána folytatódhasson a hangulat a Nemjuci születésnapi koncertjével…
