Együtt a gyermekek mosolyáért – Gyermeknap Sárváron

A mindent a szemnek szlogent múlt szombaton egy napra felfüggesztették a sárvári gyermekeknek. Ami az év többi napján tilos vagy épp „csak” nem lehetséges, az most elérhetővé vált. A Csónakázó-tó és környéke egy szorgos, óriás méretű hangyabolyhoz hasonlított leginkább, az érdeklődők egyik izgalmas helyszínről a másikra vándorlás nyomán.

698c362f

Június 2-án ötödik alkalommal rendezte a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár a Sárvári Rendőrkapitánysággal és a Sárvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség és Tűzoltósággal karöltve a sárvári gyermeknapot – tudtuk meg Németh Renátától. Mivel a három intézmény nehezen talál közös időpontot, ezért évről-évre kicsit csúsztatva, későbbi időpontra tudják megszervezni a gyermekek ünnepét.

A gyermekmosoly-csalogató triumvirátus összefogása több okból jött létre. A financiális indokokon túl sokkal színesebb, változatosabb, gazdagabb programokat tudnak felvonultatni, kiszolgálni gyerekeket és felnőtteket egyaránt a teljes napot kitöltő események sorával. A rendőrség által az általános iskolás csapatoknak meghirdetett horgász- és sorversenyek már reggel nyolc órakor megkezdődtek. Ezek eredményhirdetésére délben, a sörsátor színpadán került sor. Ebben a sátorban a nap során folyamatosan kézműves foglakozásokon vehetnek részt a kicsik és nagyok, valamint gazdag kulturális programot is kínáltak a kilátogatóknak.

16004889074fcde3830395f_dc88fff1

A Teakwondo Shark Sárvár tanulói, oktatói tartottak lendületes bemutatót, és bemutatkozott a Savaria Táncegyesület sárvári tagozata is. A Mira Orient Art sok érdekes eszközt használó hastánc műsorral bűvölte el a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. A lufibohóc érdekes figurák hajtogatásával szórakoztatta a nagyérdeműt. A Tarisznyások Együttes gyermeknapi koncertjét is nagy érdeklődés kísérte, ahogy a celldömölki Tücsök bábcsoport Vásári komédiák című előadását, továbbá Fábián Éva gyermeknapi műsorát is. Késő délután a sárvári kutyaiskolások bemutatóját és egy közlekedési baleset szimulációját is láthatták az érdeklődők, amelyet a tűzoltók, mentők és rendőrök közösen mutattak be.

14778806644fcde382d0abb_d905c5ca

A nap folyamán a gyermekek közelről megtekinthették és kipróbálhatták a rendőrség, tűzoltók, mentők autóit, felszereléseit, eszközeit, játékos próbát tehettek. A hagyományok őrei, a Nádasdy Ferenc Bandérium valamint a Sárvári Hagyományőrző és Íjász Egyesület tagjai is kitelepültek és szeretettel fogadták a gyerekeket bemutatóikon. A tavon ingyenes és ezáltal nagyon népszerű volt a motorcsónakozás és a Jet-Ski.

Az ikervári motoros klub és sárvári barátaik szintén közönségcsalogatóak voltak. A csoda kétkerekűeket szintén nem csak megcsodálni, de kipróbálni is alkalma nyílt a gyerkőcöknek – a nagyobbaknak is! Ők hívták meg és látták vendégül a gencsapáti Ernuszt Kelemen Gyermekotthon 60 lakóját, három évestől tizennyolc évesig. Nem első alkalommal találkoztak – mondta el Boros Anita, az intézmény munkatárása. A karitatív motorosok az utaztatásukat, étkeztetésüket is megoldották, nekik csak a jókedvüket kellet hozniuk – mosolygott pár fiatal Anita mögött.

A szombatról vasárnapra virradó éjjel a sok élménytől terhes álmok között, sok kisfiú és talán leányka álma is így szólhatott: Lánglovag leszek s a rend őre, vagy beteget szállító mentős, de az is lehet, hogy hagyományőr, íjász vagy megfontolt, karitatív motoros vagy „csupán” gyermekmosolyt csalogató felnőtt, szerető szülő.

Fotók a sárvári gyereknapról a vaskarika.hu-n találhatók »

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára