Az év legkedvetlenebb időszakából, a januári szürkeségből egy újabb közös experimentális est segítségével próbálta felébreszteni az AZK és az Artical Session a város lakóit a legutóbbi hétvégén. A recept egyszerű, ám annál zajosabb volt: eltérni a hagyományos formáktól, struktúráktól a bevett könnyűzenei sablonoktól – újat, érdekeset mutatni, ismert motívumokat, panelokat más perspektívákba helyezni.
Az összejövetel jellegéből adódóan (mondhatni sajnos) nem volt várható nagy tömeg, ezzel szemben örvendetes történésként, már 9 óra magasságában felbukkantak az első érdeklődők. A végeleges létszám nagyjából tíz óra körül alakult ki, maréknyi ám, annál nyitottabb fülű és elméjű érdeklődőkből.
A „misszió” lelkes közreműködői között a legizgalmasabbnak ígérkező egy portugál csapat volt, akik európai turnéjuk egyik állomásaként (pontosabban 7. megállójaként) tűzték ki célpontul a sárvári Nádasdy-vár pinceklubját. A Triptych névre hallgató projekt, azaz Gustavo Costa, Henrique Fernandes és João Filipe hármasa maradandót hagyott örökségül a sokat látott falak között – mely véleményemmel úgy érzem, nem állok egyedül. Az est további résztvevője, avagy zajadója a Havizaj és a Periféria fesztiválról is ismerős Rovar 17 volt, ezuttal szólóban. A hazai színeket pedig llkrndsz képviselte experimental, glitch és idm jellegű tételek sorakoztatásával.
A ráhangolódást követően Rovar 17 csapot bele (vagy inkább rá az Abletonra), masszív 30–40 percnyi absztrakt noize-hullám áradt a közönségre. A noize, mint műfaj, vagy kifejezésforma, – ahogy a neve is mutatja – leginkább a zajjal, mint megkerülhetetlen önálló létezővel operál és próbál különböző tudatállapotokat közvetíteni. Hanginstallációk kombinációját kaptuk, melyek elég mély és komor tónusban, vastagon csaptak le ránk, ám e sorok írójának még bőven a fogyaszthatóság képzeletbeli falán innen álltak ezen hangok. A kevesebb, talán több lehetett volna, de talán így is érthető volt a zajok által közvetített érzésvilág.
A következő produkció, a Triptych-srácok koncertje volt, mely három részből (30 perces blokkokból) épült fel, (The Most People Have Been Trained to be Bored, Two white Monsters around a round Table, Radial Chao Opera) végül egy egészet adva. A három zeneszerző/előadó beszédes szakmai múltjáról talán sokmindent elárul, hogy olyan nevekkel dolgoztak már együtt, mint John Zorn, Damo Suzuki, Mark Stuart, Dan Kaufman, Christian Wolff, Carlos Zingaro. Ha az előző produkciót, szigorúan vett nozie-ként kezeltük, akkor a The Most People Have Been Trained to be Bored maga volt a meditatív megnyugvás.
A műsor első 30 percében Gustavo Costa varázsolt el minket ütős- és egyedi készítésű hangszerei, illetve némi elektronika segítségével – egybegyúrva a nyugalmat a zajjal. A soron következő 30 percben a Two white Monsters around a round Table alatt Henrique Fernandes nagybőgővel, João Filipe pedig a dobok mögött küzdött meg egymással, amolyan zenész szörnyként a tágan értelmezett (free)jazz, a new- és a Krautrock a határmezsgyéjén. Éppen csak a címben nevezett kerek asztal hiányzott közülük. A csapat záróblokként, legfrissebb kompozíciójuk a Radial Chao Operaval zárta koncertjét, melyben Gustavo Costa, Henrique Fernandes, João Filipe: ütőhangszerek, vonósok és további egyedi hangszerek-hangkeltő eszközök által szabad és laza improvizációs gyakorlatot vezényelt le a legkülönbözőbb és meglepőbb kellékek csatasorba-állításával.
A 90 perc összességében egy remek szabadzenei kört írt le a műsort végigkövetők számára. Szerény létszám ide vagy oda, a színpad előtti tér kíváncsi arcokkal és nyitott fülekkel szépen feltelt, akik nem restelltek hangos tapsban kitörni a produkció végeztével, tetszésüket kifejezve. A srácok a bejáratnál „merchandise” pultot állítottak fel, ahol pólót, bakelitlemezeket, CD albumokat, plakátokat, de még könyvet is vásárolhattunk tőlük, róluk és a portói kortárszenei szintérről.
Zárszóként csak annyit fűznék eme remek és kerek esthez, hogy jó érzéssel töltött el a nyitottság látványa és érzete a szűkös, de lelkes közönség felől. Mondhatni a legfontosabb dolog ott terjengett a levegőben, ami nem a füst, hanem az imént említett nyitottság volt. Nem tudni, mikor legközelebb, de biztosan lesz még közös estje a két klubnak, hiszen, ha anyagilag egyértelműen ráfizetés is a kezdeményezés, a nyújtott és ott kapott friss impulzusadag mindenképp ismétlésért, folytatatásért kiált. Portugál vendégeink is nagyon jól érezték magukat kis városunkban, így szívesen visszatérnek a jövőben hozzánk akár egy újabb turné keretein belül.
– Szoboszlay Zoltán (lélekrendész) –
