Tóth Kinga magánuniverzumát szövegei, víziói és antizenéjének háromdimenziója határozza meg. A könyvtár folyosóján sorjázó versképek ablakok. Mindegyikük egy-egy lázálomra, vízióra, kikiáltásra, forradalomra nyílik. Ez a magánuniverzum képes befogadó és kirekesztő módon egyszerre viselkedni. Dimenziói külön-külön észlelve az értelmezés olyan zsákutcáiba, szándékoltan felállított csapdáiba vezethetnek, amelyek feletti uralmát joggal nevezi a teremtőjük „hamiskodásnak, huncutkodásnak”.
A publikum pengeélen táncol („Ezen a koncerten mindenki játszik, a néző is az életével…”), ha bárki versként, grafikaként, zeneként próbálná meg külön-külön befogadni Tóth Kinga munkájának elemeit, könnyen nevetség, szánalom tárgyává válhat, sőt maga is az alkotás része lesz a tanácstalanná vált maga maga felett lebegő kérdőjellel.
Boszorkányos praktikák, naivitásba csomagolt okkult tartalmak szövevénye a kiállítás. A képek előtt, mögött megjelenő szövegek leginkább monológoknak, narrációnak tűnnek. Repetitív ritmusuk teszi őket mantrákká, varázsigékké. A versképek ereje nem a kimunkáltságukban, nem a közvetlen művészi értékükben rejlik, hanem abban a feszült szándékban, amely tágra nyitotta előttünk azt a feneketlen mélységet, ahonnan előtörtek („Nincsen foga, nem kell neki… mindig tátva volt úgy hagyta láttatta…”).
Tóth Kinga kiállítását a hónap végéig lehet megnézni a könyvtár folyosóján. Aki vállalkozik az expedícióra, vértezze fel magát előtte néhány amulettel az alkotó “Tóth Kína Hegyfalu” nevű trash zenéjének segítségével! Stimuláló, érdekes világot álmodott a világra Kinga, amelyet talán méginkább felerősítene hatásában egy olyan inspirált környezet, mint például a zalaegerszegi Color Arts Fesztivál.
“A zene nem zene.
A szöveg nem szöveg.
Senki nem tudja, hogy jön, vagy megy.”
Európa Kiadó
