Élmény és tradíció – Sárvár fotópályázat

A Sárvári Média Nonproft Kf. „Élmény és Tradíció” címmel fotópályázatot hirdet.

img100

A pályázat célja, hogy az elkészült képek révén még többen ismerkedhessenek meg a város kulturális örökségével, természeti adottságával, történelmi hagyományaival, rendezvényeivel, fesztiváljaival és azzal a gyógyvízzel, amely évente sok százezer látogató pihenését, kikapcsolódását, gyógyulását segíti.

Pályázati kategóriák:
élmény kategória: bemutatni az új Sárvárt, amely a hazai gyógy- és wellnessturizmus egyik fellegvára;

tradíció kategória: Sárvár a történelem viharaiban sokszor volt az érdeklődés és az események középpontjában, az elkészült fotók mutassák be a város ma is látható történelmi múltjának emlékeit;

fesztivál kategória: a város nagy nyári fesztiváljának eseményein készült felvételek.

 

Pályaművet nyújthat be bármely természetes személy, amennyiben a jelen pályázati felhívásban foglalt feltételeket magára nézve elfogadja.
Egy pályázó maximálisan 5 pályaművel pályázhat kategóriáktól függetlenül, egy kategóriában az 5 kép lehet sorozat is. A kategóriák legjobb fotóiból kiállítás nyílik 2011 szeptemberében a sárvári Nádasdy-várban, a Város Napja rendezvénysorozat eseményeként.
A pályázatra digitális úton készített felvételek küldhetőek be, melyek mérete, formátuma:

– a kép hosszabbik oldala min. 2500 pixel;
– a fájl típusa JPEG;
– elnevezése: szerzőneve_képcíme.jpg.

Csatolt dokumentumban kérjük a pályázó adatait (név, elérhetőség). A fotókat elektronikus úton a
hirlap@sarvar.hu e-mail címre kell eljuttatni.

A pályázatok feltöltési határideje:
2011. augusztus 25.

A szakértői zsűri által kiválasztott, a kiállítás legjobb fotójának díja:

kétnapos kikapcsolódás két fő részére a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben és a VitalMed Hotelben.

A kategóriák legjobb fotóinak díja:
– vacsora 2 személy részére a
Spirit Hotelben és belépők a hotel
spa részlegébe

– vacsora 2 személy részére a
Park Inn Szálló La Carafa Éttermében

– vacsora 2 személy részére a Danubius Hotel Nádor Éttermében.

A pályázók térítésmentesen hozzájárulásukat adják ahhoz, hogy fényképeiket a Sárvári Média Nonproft
Kf. a nyilvánosság előtt bemutassa
és kiadványaiban feltüntesse.


Pályázattal kapcsolatos információ:
Pajor András apajor@sarvar.hu

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára