Zsák a foltját, zene a közönségét – Artical-évadnyitó

A múlt heti biztató AZK-szezonnyitó estet követően, az elmúlt pénteken az Artical Session kortárs elektronikus zenei klub szintén szezont nyitott hasonlóan biztató, szép számú érdeklődés mellett. Kiváló zene, lelkes közönség, jó hangulat…, minden a helyén volt.

VLUU L210  / Samsung L210

Kell is ez a biztatás, mivel mindenki számára köztudott, hogy a klub az újabb szezonban még kevesebből gazdálkodik, és nekünk az artical legénységnek sem könnyű az állandóan emelkedő költségek mellett a zenei kultúra terjesztése amolyan magányos kultúrmisszionárius módjára. Szóval, rajtatok látogatókon is sokban múlik, hogy miképp alakul városunk zenei kultúrája. De eszem ágában sincs itt erről panaszkodni, sokkal inkább arról szeretnék pár gondolatot megosztani, ami odalent történt a pinceklubban pénteken. A koránérkezés a többség számára még mindig nem akar működni a pinceklub falai közt, annak ellenére, hogy minden egyes alkalommal már este 21 órától karcolnak a beatek. Féltizenegy környékén már azért érződött a várakozással teli mozgolódás, Becker dubstep műsorára, ami valahonnan a garage közeli hangulatokból eljutott a minimalista de szigorú (Compaund One, Kryptic Minds) sujtásokig.

A táncot elősegítendő kiegészítőként Becker műsorát Fegz feszes scratch-ekkel fejelte meg legnagyobb örömünkre. A dubstepes indulást követően a főszerepet Gnyak vette át Ableton+kontrolleres live-ba hajló glitch-es, hiphopos, breakbeates produkciójával, amelyet szintén Fegz követett le scratch-csel. Gnyak produkciója igazán üdítő foltja lett az estnek. A bohókás, Ninja Tune-okat idéző tördelt „hiphop”-októl az elektroba hajolva és a breakbeattel kacérkodva jutott el a végkifejletig, amire már egy szépen telt tánctér lett a visszaigazolás. A páros produkciója szép számú sárvári, illetve szombathelyi rajongót nyert magának.

VLUU L210  / Samsung L210

Meglepő módon az egészen lassú ütemek sem ültették le a táncteret, hanem ellenkezőleg katalizálták a közönséget a gyorsabb beatekre való felkészülésben. Az est utolsó vendége, az Incident-duó egyik fele, DJ Fegz volt, aki a drum ‘n’ bass széles spektrumán utaztatta végig a közönséget szettje hátán. Választékos, ám végig feszes, profi szelekciót kaptunk úgy az említett Fegz-től, mint az est többi győri underground játékosától is.

A zsák ismét megtalálta a foltját, vagyis a zene a közönségét. Így csak azt tudom remélni, hogy legalább ilyen szép számú közönséggel és hangulattal folytatódnak majd az őszi estek a pinceklubban! 

 

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára