Michael Musillami Sextet (USA) koncertje – Sárvár az Európai turné egyetlen magyar helyszíne

Sárvár Nádasdy-vár, Kamaraudvar, 2010. június 4. (péntek), 20:00,

„Michael Musillami kiemelkedik a jazzgitárosok túlzsúfolt mezőnyéből azzal a képességével, hogy különböző hagyományokat tud szintetizálni személyes stílussá.”
– (Ed Hazell, Boston Phoonix)

michael

Musillami nagyfokú figyelmet keltett, mint all-star együttesek vezetője a duó formációtól az oktettig, de a „zászlóshajó” együttese mégis a triója Joe Fondával és Gorge Schullerrel, akikkel koncertezett már az USA-ban, Kanadában és Európában. Az utolsó lemeze, amelyet európai turnéja keretében egyedüli magyar helyszínként Sárváron bemutat, 2009-ben készült.

A lemezről azt írta az AllAboutJazz–New York kritikusa, hogy hasonlóan a korábbi, ugyanezzel a trióval készült lemezhez, Musillami, Fonda és Schuller együttműködése egyike a legjobb működő közösségnek a mai jazzben önmagában vagy a másik három zenésszel kiegészítve.

 

Michael Musillami Trio + 3 at Cornelia Street Cafe (1/31/09)
Fotó: Scott Friedlander

Joe Fonda a világ egyik legjobban foglalkoztatott jazzbőgőse. A lemezek száma, amelyeken közreműködött, szinte megszámlálhatatlan. Saját együttese mellett játszott például Archie Sheppel, Anthony Braxtonnal, Leo Smitth-szel, Dave Douglas-szel vagy a magyar Borbély Mihállyal. 1989-ben a Pekingi Operával lépett fel New Yorkban.

Marty Ehrlich szaxofon és klarinétművész egyike a vezető személyiségeknek a kísérleti vagy avantgarde jazzben. Egyetemi tanulmányai befejezése után nagyon szoros együttműködést alakított ki a világhírű zongoristával, Jaki Byard-del. Egyaránt mélyen elsajátította a tradicionális jazz és az európai klasszikus zene formanyelvét. Olyan világhírű zenészekkel működik együtt rendszeresen, mint pl. John Zorn és Andrew Cyrille.

Ralph Alessi trombitásról azt írja a Jazz Time magazin, hogy zenéje olyan tiszta, szellős és kifinomult, amilyen egyáltalán a posztmodern progresszív jazz lehet. Rendszeresen játszik együtt többek között olyan meghatározó zenészekkel, mint Ravi Coltrane, Steve Coleman és Don Byron. Saját formációjával megjelent 2002-es albumát a Jazz Times az év tíz legjobb albumának választotta. A New York-i Egyetemen tanít.

 

musillami2_610
Fotó: Napone Punyagupta

Tim Collins vibrafonost a Washington Post kritikusa a „tűz muzsikusának” nevezte, a DownBeat, a világ első száma szaklapja szerint pedig mintaadó zenész. Számos egyetemen tanít, többek között a New Orleans-i Manhattan School of Music and University-n.

George Schuller dobos született New York-i. Zenei tanulmányait a bostoni konzervatóriumban végezte. 1984-ben alapítója volt a 12-tagú Orange The Blue együttesnek, amivel végigturnézta Észak-Amerikát, Európát és a Közel-Keletet. Állandó szereplője a New York-i avantgarde zenei színpadnak.

Letölthető, meghallgatható számok a szextett új, From Seeds című albumáról:

Michael Musillami Trio +3 – Splayed Fingers (mp3)

Michael Musillami Trio +3 – Ga Ga Goosebumps (mp3)

Nagyfelbontású fotó (fotó: Scott Friedlander) letöltése sajtóanyaghoz »

Nagyfelbontású fotó (fotó: Napone Punyagupta) letöltése sajtóanyaghoz »

Támogatók: Wolf Panzió, Bartók Béla Művészeti Iskola

Médiatámogató: Isis Rádió, Láthatatlan Sárvár

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára