Nagy közönségsikerrel, jó sajtóvisszhanggal zárult az idei Vas-film amatőrfilmes fesztivál, amelynek – ahogy tavaly is –, ismét volt sárvári versenyfilmese, Kiss Norbert „Kisi”. Tavaly fikciós különdíjjal értékelte a zsűri Whisper című munkáját, idén díjat ugyan nem kapott, tapasztalatokat viszont bezsebelt. Lentebb saját maga foglalja össze a filmjeihez és a fogadtatásukhoz fűződő élményeit:
Ha tényleg a legelején akarom kezdeni a filmhez kapcsolódó gondolataim sorát, akkor a 2009-es Vasi filmfesztiválra nevezett Whisper című videómról kell írnom néhány szót.
A film stílusát tekintve, egy egészen nehezen behatárolható irányzatot képvisel. Valahogy úgy tudnám körülírni, hogy arra a hangulatvilágra épül, amelyhez leginkább az hasonlítható, amikor a VJ. (video jockey) a zene ritmusának megfelelően a vászonra vetít. Különböző, pszichedelikus – erősen effektezett – képek egymásutánisága, patchwork-szerűen „összevarrogatott” egésze alkotja eme videomontázst. Ebben a stílusban nem számít különösebben a történet. Nincs benne dramaturgia, nincs struktúrája, csak képek egymásutánisága teljesen véletlenszerű módon. A Whisper esetében beszélhetünk ugyan egy rejtett üzenetről, amelyet magában hordoz a film, de az első 8 percet követő részek már mind-mind véletlenszerű sorrendben követik egymást. A videó teljes egészében 25 perc volt, amelyből részlet látható itt:
Az akkori zsűri tagjai (Erdélyi János filmrendező, Károlyi Nóra médiapedagógus, Torjay Valter festőművész, tanár és Bakucz András festőművész, építész) a filmnek éppen ezt a tulajdonságát hozták fel hiányosságként. Elmondták, hogy hiányolják belőle a rendszert, a struktúrát. A kritikát elfogadtam, és elhatároztam, hogy a következő évben ezt figyelembe véve építem fel a filmemet.
Elérkezett a 2010-es megmérettetés, erre készítettem a Felszállás című filmet. Ennek munkálatai során – többek között – arra is törekedtem, hogy a bemutatott helyszínből derüljön ki, hol járunk, milyen környezetben történik mindaz, amit látunk. Egyfajta keretet építettem a „repülős” sztori köré, hogy a nézőnek érthető legyen, hogy a kiindulópont, ahonnan „felszáll” a film, egy földalatti szórakozóhely, ahol a vásznon egy érdekes betéttörténet kezd kibontakozni. A vetítőgépet nyomatékosan szerepeltettem a képeken, hogy teljesen közérthető legyen, hogy ez az az eszköz, ami megjeleníti a vizuális munkát. A betéttörténet egy felszálló, majd később lezuhanó repülőgép utasainak megmentését bemutató, teljesen játékos, habkönnyű kivitelű fiktív sztori. Komolytalan repülőgép-szerencsétlenség, egyfajta komolytalan megjelenítéssel párosítva, ahol a mentési akciót bonyolító tűzoltók sokszor szinte táncra perdülnek. A vágásnál törekedtem arra, hogy ez mindenki számára inkább vicces legyen, mint komoly. Nem azt akartam elérni, hogy bárki is üzenetet, mögöttes tartalmat, illetve mondanivalót keressen a látottakban, csupán annyi volt a célom, hogy a kép és a zene egybeforrjon. Egyszerű nyelven akartam megfogalmazni egy egyszerű történetet.
Mindazonáltal idén arra is figyeltem, hogy – a fent említett okok miatt – legyen dramaturgiája a történetnek, de szerettem volna mindenképpen elkerülni a „költő az ablaknál áll és az anyjára gondol…” szindrómát.
Az idei 2010-es Vasi Filmfesztivál zsűrije (Aponyi Noémi, a Mediawave filmprogram koordinátora, Zsigmond Dezső filmrendező, Dr. Murai András tanszékvezető főiskolai docens, Vörös Ferenc festőművész, tanár) sajnos nem igazán észlelte, értette, és értékelte a szándékomat. Elmondásuk alapján az ilyesfajta filmekbe nem kell a dramaturgia, nincs szükség történetre, sokkal jobb lett volna, ha csak úgy véletlenszerű képeket láttunk volna… Tehát, homlokegyenest más volt a véleményük, mint a tavalyi zsűrinek… Összességében jó kritikáit kaptam, de nem túl konstruktívat. Olyat nem nagyon mondtak el a kisfilmről, amelyből konzekvenciát vonhatnék le. Általánosságban beszéltek az alkotásról… (Pl.: a mediawave-es hölgy csak annyit mondott, hogy Ő kifejezetten gyűlöli a kísérleti filmeket, de ezt egész jól végig tudta nézni… )
Az idén csak egy emléklappal tértem haza, és végül mégis levontam egy következtetést: Jövőre két filmmel fogok indulni, egy olyannal, amiben lesz dramaturgia, és egy olyannal, amiben nem.
