Tízszámos, rég várt lemezt tartok a kezemben. A borító kékjén cigarettafüst vezeti a tekintetet Seress Rezső ismert portréjához, felette a hírhedt, híres dalcím, egyben a korong címe is: Gloomy Sunday, Szomorú vasárnap.
Aki esetleg nem tudná, Seress Rezső Jávor László versére írta a legendás zenét és szinte a megszületésétől kezdve tragédiák kísérték, borzongató kisugárzása öngyilkossághullámot indított el a 30-as 40-es években. Az „öngyilkosok himnuszaként”, az egyetlen magyar „világslágerként” emlegetik máig, szinte megszámlálhatatlan feldolgozása él világszerte, dramatizált változata a párizsi Olimpia színpadára is kijutott.
Az albumot a magyar jazz két kulcsfigurája, Csepregi Gyula szaxofonművész és Rátonyi Róbert zongoraművész jegyzik, mindketten tagjai a Studio 11 együttesnek, mindkettőjük szakmai múltja beszédes: Csepregi Gyula, Magyarország egyik kiemelkedő szaxofonosa. Ötszörös eMeRTon díjas, kétszeres Nívódíjas és számos nemzetközi elismerés tulajdonosa. Tagja számos neves hazai, illetve külföldi jazz formációnak, például a Magyar Jazz Quartetnek, ahol partnerei Szakcsi Lakatos Béla, Vasvári Pál, Szende Gábor, de zenélt Pege Aladárral, hallható a Twin Lines Project nemzetközi együttesben is, ahol társai Vasvári mellett Dave Samuels, Russell Ferrante, a legendás Weather Report együttes dobosa, Alex Acuna és Mike Stern.
Rátonyi Róbert az egyik legjelentősebb hazai jazz-zongoraművész, hangszerelő, zeneszerző. 1975 óta szinte valamennyi élvonalbeli jazzmuzsikussal játszott, a legfoglalkoztatottabb stúdiózenészek egyike. Számtalan film-, színházi- és jazz-zenét komponált, hangszerelt. Több mint 160 televíziós produkcióhoz írt zenét.
A rengetegszer feldolgozott Seress Rezső slágerek az előadópárosnak köszönhetően talán először szólalnak meg instrumentális duóban.
A CD-n már az első daltól, a „Szomorú vasárnaptól” kezdve tapintható, hogy tele van szánt, tervezett, olykor spontán ellentéttel, de – csakúgy, mint a dal zeneszerzőjének életútja is – meggyőződésem, hogy számos ellentmondást is hordoz. Seress Rezső egész életében kiszolgáltatottja volt a történelemnek, a kora sajátosságainak, később a származásának is, nem véletlen, hogy a mély, néha már-már érzelgősnek tűnő dalait áthatja a melankólia. Miután többször is anyagi mélypontra került, miután munkatáborba hurcolták, majd megmenekült, talán a saját kezébe akarta venni az életét, a sors paradoxona, hogy ezt akkor 79 évesen öngyilkosság formájában tette meg.
A Csepregi-Rátonyi páros részéről merész vállalkozás, hogy a Seress-életmű legismertebb dalait, azok meghatározó erejű szövegei nélkül, kizárólag zenei eszközökkel próbálják újraértelmezni. Bár tágabb értelemben a lemezen hallható „szalonjazz” mutat némi párhuzamot a Seress Rezső korabeli kávéházak világával, már a meghallgatásuk előtt aggodalommal töltött el, hogy a virtuóz szólófutamok, a profi dinamikakezelés tudják-e helyettesíteni a szöveget az olyan daloknál, mint például a „Fizetek főúr”, vagy az „Engem még nem szeretett senki” annak ellenére, hogy valamennyi szám Serress Rezső archív hangfelvételeinek bejátszásával indul. A válasz az, hogy nem tudják.
A mondanivaló teljesen átlényegül, a dalok átalakulnak jazzfantáziák ütközőpontjává, amelyek helyenként refrénként ugyan felidézik az eredetijük dallamait, de nem Seress-dalok már. Néhány valóban eltalált pillanatot, valamint az első „Szomorú vasárnap” verziót leszámítva, nem sikerült átmenteni jazzbe azt a sajátságos keserédes hangulatot, amitől azok voltak ezek a szerzemények, amik.
Nem biztos, hogy ez baj! Sőt, az sem, hogy ez a hangulatátmentés az előadók szándékában állt. Egy feldolgozás lényege épp ez kell, hogy legyen. Valamilyen kapaszkodóponttól kiindulva kifordítani a művet megszokott önmagából, akkoris, ha ezzel a lényét is átalakítjuk. Egy dallam átértelmezése, feldolgozása eljuttathatja a dallamot olyan közönségréteghez is, amelyhez eredeti formájában sosem jutott volna el. Az album épp ezt teszi. Hangzásában és hangulatában sajátos, letisztult és homogén, mégha ettől talán kicsit kiszámíthatóvá is válik. A harmadik szám után már szinte előre halljuk, kitaláljuk, milyen dísztésekkel, fantáziákkal fog operálni Csepregi Gyula a szaxofonon.
Sajnos azonban van a korongnak egy igazi mélypontja is, az utolsó szám, a „Szomorú vasárnap” reprise, Király Linda énekével. Amellett, hogy elismerője és tisztelője vagyok a fiatal előadóművésznek, nagy mellényúlásnak tartom, hogy vele vették fel. A soulos, R ‘n’ B-s mímelt érzelmekkel telített, modoros előadásmódja szó szerint kioltja a legendás dal üzenetét, a bajt csak tetézi, hogy Jávor László második versszakát nem halljuk magyarul, helyette amolyan „egyvelegszerűen” bejön a képbe egy angolnyelvű verze. A két strófát összekötő szaxofon is mintha csak muszájból nyújtaná a lemez hosszát, semmitmondónak és öncélúnak hat. Ha felidézzük a dal eredetijét, ahogy Seress Rezső énekelte, mindennek az ellenkezőjét kapjuk: egyszerű, érzelmekben szinte a közömbösség szintjéig visszafogott előadás, szinte csak „eldarálja” a szöveget. És épp ettől hat és működik. Nem biztos, hogy nagyobb fájdalma van annak, aki bömbölve sír, mint aki csendesen, befelé könnyezik. Hasonlóan jól sikerült Billie Holiday feldolgozása is, ugyanez a puritán hozzáállás az erénye.
Az utolsó számot leszámítva mindenképp ajánlom a lemezt és nem csak jazzrajongóknak, hanem azoknak is, akik ismerik Seress Rezső életművét és követik a hozzá kapcsolódó újdonságokat. A számtalan jó pillanata ellenére mégis az a véleményem, hogy ez érzelmi, hangulati hűség tekintetében nem eltalált megközelítés.
Ahogy a Müller Péter-Gasner János páros nyúlt hozzá Seress Rezső dalaihoz néhány évvel ezelőtt, sokkal mélyebbre vitt a dalok lényegét tekintve, miközben ők is átértelmeztek és elvonatkoztattak.
Rátonyi Róbert, Csepregi Gyula:
Szomorú vasárnap – Gloomy Sunday
EMI Music, 2009
1. Szomorú vasárnap
2. Szeressük egymást gyerekek
3. Ha néha visszaűznek Téged
4. Fizetek főúr
5. Én úgy szeretek részeg lenni
6. Engem még nem szeretett senki
7. Csak átutazó vagyok
8. Nem az a fontos az ember hány éves
9. Ma utoljára kérem
10. Szomorú vasárnap (feat. Király Linda)
