Zsírharang XII. Epilógus – a kaland vége, sátorbontás

Küldetés végrehajtva. Majdnem pontosan három hónap telt el azóta, hogy először hírt adtunk az életmódváltó projektünkről. A nyári vakációnyi kaland a mai nappal véget ér. Rengeteg követőt, jópár összegző bejelentkezést és összesen 40 kg súlyfelesleget hagyott hátra a Zsírzárlat. Az utolsó héten az edzések mellett megismételtük az állapotfelméréseket, és az RTL Klub is újra vendégünk volt.

Pátosz és nosztalgia? – van mit végiggondolni

Részben a karácsony közelsége, részben az élményekkel és új ingerekkel telített időszak vége az oka, de a projekt búcsúhete bővelkedett pátoszban és nosztalgiában a zsírzárlatosok számára. Van mit átgondolni, a nagy tempó mellett talán most nyílik először alkalmuk arra, hogy végigpörgessék magukban, mennyi mindent éltek át közösen október eleje óta. De a mai Zsírharang már nem a szavaké, hiszen talán mindent kikongattak már az előző számok, amit ki kellett. Sokkal inkább fontosabb most, hogy méltó zárásként megosszuk az eredményeket, összehasonlítsuk a kezdő és a záróadatokat számok, arányok és persze fotók formájában.

A zárómérlegelést az RTL Klub kamerájának kedvéért már csütörtökön megejtettük az Oxygen Fitnessben tartott utolsó edzésen. Az eredmények nem csak a tévéstábot, Nyuszit és twickkket is meglepték. Valójában ekkor fogták fel igazándiból, hogy ketten együtt – minden előzetes várakozásukat felülmúlva – kereken 40 kilogramnyi felesleget adtak le.

Másnap a NYME-SEK Terhelésélettani laborjába már érthető jókedvvel érkeztek Fügedi Balázs laborvezető kezei alá, hogy megismételhessék a projekt elején már egyszer elvégzett felméréseket. Bár a laborvezető – a tudomány embere lévén – a lehető legtárgyilagosabb módon, higgadtan és józanul viszonyul a projekthez, a gépek által mért eredmények és a szembetűnő testi változások láttán hatékonynak és jól sikerültnek értékelte a Zsírzárlatot, ami legalább akkora elismerés, mint a Facebookon bezsebelt rengeteg gratuláció.

A testösszetétel már szépen közelíti az ideális szintet

A felmérés hasonlóképpen zajlott, mint három hónappal korábban: testösszetétel méréssel kezdődött. Az InBody rendszer a testre vonatkozó legfontosabb adatokat méri, kiszámolja, így a testtömeget, a test sejten kívüli és belüli víztartalmát, fehérje és ásványi anyag arányát, vázizom- és zsírtömegét, a hasüregi zsír arányát, a testsúly törzs és a végtagok közötti megoszlását, ?stb. Általánosságban elmondható, hogy minden egyes eredmény javult, az októberi felvételnél már rizikófaktort jelentő számok mindegyike megközelítette ezúttal a normál értéktartományt, sőt, néhány esetben már el is érte azt. Talán a leginkább fontos, hogy úgy csökkent le jelentős mértékben a test zsírtartalma, hogy közben a vázizomtömeg szinte változatlan maradt. Itt hozta meg a gyümölcsét a rengeteg edzés és a kitartó küzdelem.

Mindkét zsírzárlatos sokkal terhelhetőbb lett

A felmérés másik szakasza a terhelésről szólt, ezért ismét vérnyomásméréssel kezdődött. Októberben mindkét életmódváltó erősen rizikós eredményt produkált, mind a pulzusuk, mind a vérnyomásuk nagyon magas volt. Ezúttal már ezzel is minden rendben volt. A ventillált oxigén és széndioxidarányt, a légzés és keringés összhangját, terhelhetősgét vizsgáló futópados felmérés is jelentős változást mutatott. Októberben alig 9 km/h-ra gyorsult a futópad, ezúttal 13 km/h-ig tudta gyorsítani a szalagot a kompjúter, hiszen jelentősen kitolódott a maximális pulzus elérése, több mint kétszer annyi ideig bírták a fiúk az igénybevételt. Három hónap leforgása alatt tehát nagyon sokat visszanyertek az elveszett tartalékaikból.

A szakember elismer, de figyelmeztet 

Ahogy írtuk, Fügedi Balázs laborvezető is elégedetten bólogatott, és nagyon hatékonynak értékelte a projektet, de nem maradt el a figyelmeztetés sem. Kiemelte, hogy az elért eredményeket nagyon könnyen, két–három hét alatt semmivé lehet tenni azzal, ha nem tartják meg a zsírzárlatosok a tudatos hozzáállást a mozgás és a táplálkozás terén.

Az elérzékenyülés helye?

A projekt abszolút végszavaként pedig engedtessék meg némi elérzékenyülés is. A kezdetekkor – akármennyire is rákészültünk a Zsírzárlatra –, teljességgel zöldfülűként álltunk a kihívások előtt, és valószínűleg vajmi kevés esélyünk lett volna ilyen sikerrel zárni a történetet, ha a két fő támogató helyszíntől nem kapjuk meg azt a magasfokú figyelmet és segítőkészséget, amely az első naptól az utolsóig minden részletre kiterjedt. Két (elméletileg egymással konkurens) fitneszhelyszín az összefogás, a nyitottság, a közös gondolkozás olyan képességét mutatatta fel az általunk kitűzött cél elérése érdekében, amelyből sokan tanulhatnának akár országos szinten is. 

A Zsírzárlat három hónapja alatt nagyszerű személyiségeket, szakembereket ismertünk meg. Olyanokat, akiket még lelkesedés és hivatástudat hajt, akiknek érdemes megfogadni a tanácsait. Ezúton köszönjük mindannyiuknak! Viszlát, Zsírzárlat!

A közösséget életben tartjuk

Külön köszönjük minden online követőnknek, hogy figyelemmel kísértétek a projektet. Ahogy az edzők az interjúk során is kiemelték, fontosabb volt a szerepetek, mint hinnétek. Ti jelentettétek az életmódváltók számára a kényszerítő erőt, a Ti bizalmatokért is felelős volt Nyuszi és twickkk.

A Zsírzárlat Facebook-oldalát továbbra is nyitva tartjuk. Többen is jeleztétek, hogy kedvet kaptatok a mozgáshoz és az életmódváltáshoz, szeretnénk, ha Ti is megosztanátok az eredményeiteket, másrészt, ha megmaradna az interaktív kapcsolat lehetősége a Zsírzárlat közösségén belül. Különösen jól fog jönni ez, ha edzések időpontjait egyeztetjük.

A Zsírzárlat program fő támogatói az Oxygen Fitness, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő és a NYME-SEK Terhelésélettani laborja.
A Zsírzárlat Facebook-oldala » 

 

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára