2010. április 9-én (pénteken) 18 órától a Nádasdy-vár házasságkötő termében.
Karafiáth Orsolyával beszélgetünk a költészet napja alkalmából 2010. április 9-én (pénteken) 18 órától a Nádasdy-vár házasságkötő termében. A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett költő, író, műfordító neve ismerős lehet az AZK közönsége számára zenei oldalról is, verse inspirált már csodaszép Kaukazus dalt, de ő maga is részt vesz zenei projetekben is. Az estet a sárvári Álomlátó együttes melegíti be szépen hangszerelt vers-dalokkal, majd Markó Péter vezeti a beszélgetést, de ne felejtsük, hogy aznap a Fláre beás zenekart is láthatjuk a Pinceklubban a roma világnap kapcsán. Ki tudja, talán Orsolya is velünk tart a koncertre…
Karafiáth Orsolya
Karafiáth Orsolya költő, író, műfordító, vagy pontosabban minden-író, hiszen forgatókönyvekkel és dalszöveggel is foglalkozik. Újságíróként az Elle magazin főmunkatársa, és külsősként a Magyar Narancsnak ír. Emellett alkalmanként műsorvezetőként, sajtósként tevékenykedik, néha modell. Az összművészeti megmozdulások érdeklik elsősorban (az írás mellett persze), így hozott össze két zenei produkciót is, a Maffia Klub című film zenéje a Maffia Klub című regényéhez készült, míg legújabb lemeze, a Fekete macska, ami kortárs zene és jazz keveréke a Cigánykártya című verseskötetének zenei párja.
Kötetei
1999 – Lotte Lenya titkos éneke, (versek)
2004 – Café X, (versek)
2008 – A Maffia-klub, (regény)
2009 – Cigánykártya, (versek)
Díjak, elismerések
1998 – a Mozgó Világ nívódíja
1999 – Móricz Zsigmond-ösztöndíj
2000 – a Soros alapítvány ösztöndíja
2001 – az Avon Talentum támogatása
2002 – Az év nője
2003 – NKA alkotói ösztöndíj
2004 – a Zuger Kulturstiftung fél éves berlini ösztöndíja
2005 – A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (irodalmi munkásságáért)
„Elképesztő hónapok állnak mögöttem. Bánat és munka, bárkinek elég lenne, hogy kardjába dőljön. Én azonban – bár napi cigaretta-adagom kétszeresére nőtt – jól tartottam a frontot, bár tagadhatatlanul vitustáncom az emberi kapcsolataim rovására ment.
Hamarosan engem lehet majd látni a címlapokon, tele lesz a város a plakátjaimmal. Hogy kerültem idáig? Mi volt az A pont, és mi lesz egyszer a csodálatos B?
Ezekre a kérdésekre keresem a választ, szisztematikusan, szexin.”