Bizonytalan mozdulatokkal tapogattam végig a Karthago zenekar legújabb albumát, mely az „Időtörés” címet viseli. Két kérdés motoszkált a fejemben, mielőtt meghallgattam volna. Az első és legfontosabb, hogy tud-e a régi mondanivalókhoz hasonlókat készíteni a 21. század ifjúságának, közönségének. A második, CD-nek szegezett kérdésem az volt, hogy mindez lehetséges-e a régi, jól ismert hangzásvilág megtartása, a kötelező jellegű hangzásvilág-modernizálás mellett is.
Minden kedves olvasót meg szeretnék nyugtatni, az 5 szólam és a Hammond-orgona megmaradt, ezekre a kérdésekre nálam az album egy stabil négyesre felelt. De kezdjük mindjárt az elején.
Amikor Szigeti Ferenc 1979-ben gondolt egy merészet, hogy meghonosítja a dallamos énekvezetésű, kemény rockalapra épített amerikai stílusú úgynevezett west-coast zenét, valószínűleg nem gondolta, hogy harminc évvel később nem hogy még koncerteznek, de új lendülettel vágnak bele az albumkészítésbe, koncertezésbe. Ahogy szerintem azt sem, hogy egy éven belül az ország legnépszerűbb zenekara lesznek, itthon, külföldön egyaránt elsöprő sikereket aratva mind a majdnem 3200 koncertjük alkalmával (Melyek java része az 1979-1985 közötti időszakban volt).
1985 fordulópont, a hatalmas sikereik ellenére a zenekar feloszlik, bár időről időre hallatnak magukról, méghozzá rendszerint hatalmas felhajtás közepette. A felejthetetlen szövegeiket generációk éneklik koncertről-koncertre, azonban az ötösfogat, mely nem kisebb nevekből áll, mint Takáts Tamás, Szigeti Ferenc, Gidófalvy Attila, Kocsándi Miklós és Kiss Zoltán, 1985 és 2004 között a válogatás albumoktól eltekintve mindössze egy maxi (Haminyó anyó; 1997) illetve egy nagylemez (Valóságrock; 2004) elkészítésére volt képes.
Ennek ellenére a zenekar még az ezredforduló után is nagy tiszteletnek örvend, mind a régi, mind az új generáció körében is, így a zenekar 25. születésnapján megjelent album sikereinek köszönhetően értelemszerűen igényelte a folytatást is.
Így vettem kézhez a várt új albumot, melyről csak annyit tudtam, hogy minden bizonnyal profi lesz, valamint, hogy már két hete vezeti a MAHASZ lemezeladási listát, ami egy harminc éve operáló zenekar esetében nemcsak hogy csodaszámba megy, de egyenesen új magyar rekord született általa.
A borítóról egy éppen dübörgő elefánt néz ránk vissza, két föníciai oszlop között. Jó kezdés, lendületes, kemény zenét ígér. Miután felbőgött a lejátszó motorja és megszólalt az első szám, hirtelen sokkolva éreztem magam, bár ez nem tartott sokáig. A nyitó riff a „Ha neked kevés” című számnál olyannak hatott, mintha AC/DC-t hallgatnék kissé thrash-metalos előadásmódban. Nem mondhatnám szokatlannak, viszont nem nyűgözött le. Amikor Takáts közbelépett az első versszakkal, ezek az érzések elmúltak. A várt lendület itt kezdődött, és egyébként az utolsó előtti számnál lett vége.
A srácok valóban mindent beleadtak. Az elefánt feltartóztathatatlanul beindult, erőteljes riffek, sokszínű dallamok, ízes szólók díszítik a számokat. Az album központi témája az idő, a szövegek erre épülnek. Tetőpontja a 30 év után című szám, melyben az Időtörés kiteljesedik. Az összes együtt töltött év barátságának, koncertjeinek, közös élményeinek hatvanperces összefoglalója a lemez. A számok egyrészt az útkeresésről, a hétköznapi nehézségekről, azokat a zene segítségével való leküzdéséről, a barátságról, szerelemről valamint az individuális szabadságról szólnak. Másfelől pedig az idő nagyságáról, hatalmáról, és annak szubjektivitásáról énekelnek.
Összességében véve az album nem sok eredeti témát vonultat fel. Sem a szövegek, sem a dallamvilága nem fog új stílust teremteni. Furcsa mód néhány helyen a P-box legújabb albuma, a Pangea jut eszembe, egy hasonlóan régi zenekar újabb felvétele. Ugyanakkor egy vérbeli Karthago lemezzel van dolgunk, a bevezetésben feltett két kérdésre a válasz mindenféleképp egy-egy határozott igen. Ízig-vérig kőkemény rockzene, amit a srácok produkáltak, vitathatatlan értékeivel a rockereknek ismét sikerült maradandót alkotniuk.
Pontosan azt kaptuk, amit elvártunk tőlük, a VIII. Vármeetingen pedig már bizonyították nekünk azt is, hogy koncertképesek a dalok. Minden másodpercében ékes bizonyítékaként szolgál annak, hogy létezik összetartás, együtt lenni/zenélni akarás, példát állítva a mostanában oly jellemző hullócsillag-zenekaroknak. Hitelességüket misem bizonyítja jobban, hogy ezekről az eredeti felállásban van szerencséjük zenélni. Nekik elég tudni annyi év után, hogy van barát, ki mellettük áll, és muzsikál. Így élnek 30 év után, és szól a daluk. 30 év után… mi már talán nem is gondolnánk…
Karthago – Időtörés
EMI Music, 2009
1. Ha neked kevés
2. Kevés a szó
3. Zúg az élet
4. Egy nap az élet
5. A sorsodtól ne félj
6. IdőTörés
7. Élek…
8. Az első éjszakám
9. Harminc év után
10. Isten késik
11. Ne aludj, ha a Rock and Roll szól!
12. Forgószél
13. Kis testi sértés
14. Veszélyes játék
15. Harmin év után (közös)
