„A zene alapvető emberi tapasztalat. Minden ember magában hordozza a szívdobogás ritmusával. A zene megérinti a lelket és felemeli a szívet Istenhez, aki emberré lett és szíve értünk dobog.” – írja Szvorák Katalin az Éneklő egyház című kötetének előszavában. Ezt tapasztalhatta meg a karácsony ünnepére készülődő sárvári közönség is advent harmadik vasárnapján a Posta téren.
Szvorák Katalin, Liszt és Kossuth-díjas énekművész egyedülállóan szép hangja, valamint Bolya Mátyás, az MTA Zenetudományi Intézetének munkatársa, a magyar népzenei élet élvonalbeli zenészének koboz- és citerajátéka varázsolt páratlan ünnepi hangulatot városunk új főterére. Közös adventi koncertjükön a Kárpát-medencét „körüljárva” adventi népénekeket, karácsonyi kántákat, az ünnepkör hagyományos népszokásainak énekeit, Mária-énekeket és altatódalokat is hallhatott a közönség. Felcsendültek többek között moldvai csángó karácsonyi énekek és a mai Magyarország területéről származó adventi népdalok is.
Szvorák Katalin a felvidéki Losonc szülöttje, és – ahogyan ő fogalmaz – a szívéhez közelálló szülőföld karácsonyi, adventi dalait is szívesen illeszti be fellépéseibe. Az adventi várakozás harmadik vasárnapján a népzene és népdal tökéletes szimbiózisának lehettek tanúi mindazok, akik ellátogattak a Posta térre, és meghallgatták a „Csillagoknak teremtője” címet viselő ünnepi koncertet, hiszen két olyan kiváló előadóművész közvetítette számunkra a magyar népművészet egy „kicsi” szeletkéjét, akik a magyar néphagyomány hiteles és tiszta közvetítéséért, lelket építő tevékenységükért méltóak mindannyiunk tiszteletére és elismerésére. Várva a mielőbbi folytatást, minden sárvári nevében köszönjük az élményt!
Az ezüstvasárnapon a harmadik gyertyát meggyújtó civil szervezet, a Sárvári Kerékpáregylet volt. Bővebben »