Új kiállítótérrel bővült a Nádasdy-vár, a most átadott Darabontok Házában Németh Mihály szobrászművész letéti kiállítása látható.
Pfeiffer Milán trombitajátéka fogadta július 15-én délután a vár aulájába érkezőket. A népes számú közönség a vár új kiállító terének és az ott megnyílt kiállítás megnyitójára gyűlt össze. Kondor János, a művelődési központ igazgatója úgy fogalmazott, hogy a mester, a szobrász Németh Mihály Elmentettem című állandó kiállítása szinte napra pontosan három éve nyílt meg a Nádasdy-vár 5-ös bástyájában. A tárlat nyitó után a szobrász saját szavaival élve tovább terpeszkedett. Több Sárváron rendezett kiállítása után a Tinódi gimnáziumnak is adott néhány műtárgyat. És most ismét a várba került néhány nemes anyagból készült alkotása.
A város díszpolgára gyermekeire hagyományozott kisplasztikái és szobrai tíz évig a várban lesznek megtekinthetőek Németh Mihály akarata révén. Majd akkor, az örökösök döntenek a műtárgyak további sorsáról. Köztük fia, ifjabb Németh Mihály, aki feleségével szintén részt vett az ünnepségen. Az új letéti gyűjteményről a mester a szerződés előszavában így fogalmazott: Örömmel ajándékozom gyermekeimnek e hozzájuk illesztett kis gyűjteményt, mert ezzel az 5-ös számú bástyához hasonlóan, a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár gondozásába kerül. Terveim szerint, tíz évvel később, az örökösök és az intézmény közösen döntsenek az adományozó szellemében a kiállítás további sorsáról.
E régi emlékek hatására könnyedén hagyom itt szobraimat a Vártornyot övező fény árnyékában. Nincs ebben semmi különös, csak a budapesti Epreskertben talált jeleket, ötleteket mentegetem haza…
Az új kiállítás egyben egy új kiállítótér létrejöttét is jelentette. Ugyanis a vártorony és az egyes bástya között volt régen a kapuőrök szállása. Így kapta az új kiállító tér a Darabontok Háza elnevezést. A lassan kilencvenedik születésnapja felé közeledő Németh Mihályt Kondora István, Sárvár polgármestere köszöntötte és nyitotta meg a kiállítást. Örömét kifejezve annak, hogy a vár aulájában lehet mikrofon nélkül is érthetően beszélni, mert a hangerő nem minden. Viszont a 16. századi falak közt megférhetnek 21. századi gondolatok.
Az új kiállítás mindenképp megér egy sétát a várba, hogy ne csak a turisták, hanem mi magunk is megismerjük saját kincseinket.