A sárvári Pedagógus Női Kar rendszeres résztvevője a Pedagógus Kórusok Országos Találkozójának, melyet idén 2015. június 20-án, Ajkán rendeztek. A 22 kórus 700 énekese délután négy helyszínen adott hangversenyt. A sárváriak a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidőközpontban színvonalas műsorral szerepeltek, Händel, Bartók Béla, Bárdos Lajos és Kodály Zoltán egy-egy művét szólaltatták meg. Ezután a város központjában a találkozó összes kórusával közösen énekeltek.
A minden évben más-más helyszínen tartott országos találkozók szép hagyománya, hogy itt adják át a Fasang Árpád zeneszerző, kórusvezető és zenepedagógusról elnevezett Fasang-díjat, melyet a Fasang Árpád Közhasznú Alapítvány Kuratóriuma adományoz egy arra érdemes pedagóguskórus-vezetőnek. A díjra történő jelölésnél a legfontosabb szempont „néhai Fasang Árpád szellemiségének továbbvitele, illetve a pedagógus-kórusmozgalom értékeinek megőrzése, továbbfejlesztése, a hagyományok ápolása…” Ezt a díjat idén a sárvári Pedagógus Női Kar vezetője, Hallerné Horváth Márta kapta, aki 1981-től irányítja az énekkart. A kitüntetést este az összes résztvevő kórus jelenlétében az ajkai Sportcsarnokban vehette át a karvezető Fasang Mártától és Fasang Zoltántól, majd a sárvári karnagy egy népdalfeldolgozást vezényelt az összkarnak.
A kórus minden tagja nagyon büszke az elismerésre, s arra, hogy a megtiszteltetésnek mindenki a részese lehet. A következő hét végén, a Keszthelyen negyedik alkalommal megrendezett Dalünnepen vett részt a Pedagógus Női Kar. Énekeltek a Festetics Kastély tükörtermében, a sétáló utcán, a Festetics-szobornál és a Balaton Múzeumban szakemberek előtt is. Nagy élmény volt számukra az esti stafétakoncert, a fáklyás felvonulás és a közös éneklés a Balaton partján az ezer tagú összkarban.