A sárvári Kolping Támogató Szolgálat szervezésében adott jótékonysági koncertet Takács Nikolas december 20-án szombaton a Szent László templomban.
Sárvár Város Önkormányzata adventi rendezvénysorozatának részeként került megrendezésre Takács Nikolas jótékonysági koncertje. A rendezvény a Kolping Támogató Szolgálat és civil szervezők által hagyományteremtő jelleggel valósult meg. Az ünnephez méltó készülődés helyszíneként a sárvári Szent László katolikus templomot sok jó szándékú ember töltötte meg. A koncertet megelőzte a három héten át tartó sikeres „cipős doboz” akció, melynek bevétele és az itt összegyűjtött ajándékok a rászoruló és a fogyatékkal élő családok közt kerülnek kiosztásra. A szervezők köszönetet mondanak mindazoknak, akik támogatásukkal az ügy mellé álltak, és anyagilag támogatták a rendezvény létrejöttét.