Komolytalan zene… – Vámos Miklós rögtön az este első perceiben figyelmeztette a sárvári Danubius Hotel halljában összesereglett nézőket, hogy az előadás címében szereplő “zene” kifejezés annak ellenére, hogy “komolytalan”, korántsem vicc, ők most ezzel a nagyhajúval (mutatott a színpadra éppen felfelé igyekvő Bornai Tiborra) tényleg zenélni fognak.
És tulajdonképpen tényleg nem is történt más egész este, csak ennyi: két allűröktől, modorosságtól mentes, tüneményes figura sztorizott, gitározott, énekelt, aztán megint sztorizott és megint gitározott és megint énekelt… Kedves Olvasó! Ismerős Önnek az a hangulat, amikor egy kedves baráti társaság tábortüzes estéjén a meghitt beszélgetések közepette hirtelen előkerül egy akusztikus gitár, és a csapat alapakkordokat ismerő műkedvelő tagja bensőséges dalolásba kezd? Vagy amikor családi összejövetelekkor történik ugyanez, és az évben csupán egyszer-kétszer összefutó unokatesók megtudják a házigazdáról, hogy szabadidejében gitározik? Ha ismerős, akkor könnyen el tudják képzelni a Vámos–Bornai-féle atmoszférát is, mert ezekhez nagyon hasonlót termetettek nekünk Sárváron.
Pedig amikor egy – akár a szó tiszteletre méltó értelmében vett – celebritás kiül a pódiumra a publikum elé, általában önkéntelenül is kifeszítik a határt a hallgatóság és önmaguk, a művészek közé. A Vámos Miklós – Bornai Tibor alkotta páros szereplésében viszont épp az volt a legvarázslatosabb, hogy ez a bizonyos határ valahogy elfelejtett kifeszülni. A baráti közvetlenséggel mesélő, anekdotázó páros dalai kedves egyszerűséggel és esendőséggel szólaltak meg Vámos Miklós olykor hamiskás hangján, visszafogott hangszeres játékát viszont bölcs alázattal, pontos vokálokkal és ritmizálással tartotta egyben Bornai Tibor, vagy ahogy aznap este becenevén is megismerhettük: Dráni.
Beatles, Simon and Garfunkel, egy kis szamba, egy kis flamenco, egy kis blues, egy kis magyar népzenei parafrázis (mind-mind az eredeti és Vámos Miklós magyarított szövegeivel), a végén még egy kis közös improvizáció is belefért, és persze sok-sok kedves, intelligens történet zenéről, táncról, barátságról, közösségről, régi és mai időkről… – ahogy az lenni szokott egy közvetlen baráti társaságban. És a Danubius Pódium estjén tényleg nem elsősorban a közismert írót és zenészt tudhattuk ennek a baráti társaságnak a középpontjában, hanem az írói és zenészi önmaguk mögött lakó civilt, akik így is remek és tartalmas társaságot jelentettek egy közösen eltöltött sárvári estéhez.
