Augusztus 8-án nyílt meg a Sárvári Fotóklub témafüggetlen kiállítása a Nádasdy-vár Folyosó Galériájában. A szeptember 6-ig látható tárlatot Ambrus Lajos, József Attila-díjas író ajánlotta a közönség figyelmébe.
Zsúfolásig telt a Nádasdy-vár Folyosó Galériája a Sárvári Fotóklub témafüggetlen kiállításának megnyitójára. A megjelenteket a művelődési központ munkatársa, Benkő Gábor köszöntötte, majd Máhr Tivadar alpolgármester szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, Sárvár nemcsak rendezvényekben és programokban bővelkedik, de aktív fotós élettel is büszkélkedhet.
A 2013-ban újjáalakult fotóklub új színt, egyedi látásmódot visz a város életébe, fontos szerepet vállal az értékek közvetítésében.
Ambrus Lajos író megnyitóbeszédében felidézte Sárvár régi fotóklubjának működését. A technikai feltételek rengeteget változtak az eltelt évtizedek alatt, de a cél ma is a világ, egy élmény birtokbavétele. A fotós megpróbálja az idő egy szeletét kivágni, a saját szemével megörökíteni, és bevonja ebbe a viszonyrendszerbe a szemlélőt is. Ambrus Lajos feltette az örök kérdést, hogy művészeti ág-e a fotózás. Susan Sontag esztétát idézte, aki szerint nem művészet a fotózás, a fényképezésnem hozható összefüggésbe másfajta művészeti tevékenységgel, ez csupán nyelvi eszköz. Egy dolgot azonban elfelejtett, hogy a fotónak igen jelentős szerepe van a modern művészetben, a képzőművészek jelentős hányada fotózni kezdett a 70-es években, a fotózás áttörte a művészet határait.
Sárváron a fotózásnak hagyományai vannak, és szerencsére vannak ennek
folytatói is, akiknek azt kívánta, hogy vegyék birtokba a világ dolgait, az élményt és az időt újabb és újabb alkotásokat létrehozva.
A kiállításon látható képeket Auer Gábor, Benkő Sándor, dr. Kereszty Gábor, Erős József, Horváth Gábor, Horváth Valéria, Horváth Vera Szelina, Hőbér Szabolcs, Illés Szilárd, Kálmán Jácint, Kiss Norbert, Makrai Tamás, Pajor András, Simon Miklós, Szabó László, Timár Éva, Tóth Zoltán és Wieder Sándor készítették.
A Sárvári Fotóklub elnöke, Benkő Sándor nagy örömmel nyugtázta, hogy rengetegen megtisztelték jelenlétükkel a kiállítást. Felidézte a kezdeteket, amikor is már a fotóklub alakulásakor kilencen jelentek meg, most pedig már húsz fő fölött van a klub taglétszáma. Benkő Sándor szerint nagyon hasznosan telt az első évük. – Készülünk az I. világháború centenáriumáról való méltó megemlékezésre, egyrészt fotózzuk az ostffyasszonyfai hadifogoly temetőt, és ebből lesz majd egy tematikus kiállításunk, másrészt szintén az I. világháborúhoz kapcsolódóan, védnökséget vállaltunk Sitke határában egy kalapos kút megmentéséért, kiállításokon és pályázatokon is részt veszünk.
A fotóklub elnöke szerint ez a mostani kiállítás az elmúlt egy év csúcspontja, hosszú válogatás előzte meg, igyekeztek mindenkinek a legjobb képét bemutatni, de mégis ügyeltek arra is, hogy egységes, harmonikus legyen a tárlat, és átfogó képet adjon a klub életéről.
A Sárvári Fotóklub kiállítása szeptember 6-ig látható a Nádasdy-vár Folyosó Galériáján naponta 10-18 óráig.