A sárvári várban ezen a hétvégén is nagy volt a sürgés-forgás, szombaton a Sziget Színház öltöztette fel a színpadot egy estére, egy pazar produkcióval. Andrew Lloyd Webber József, és a színes szélesvásznú álomkabát című musicaljének újragondolt változatát láthatta a nagyérdemű, akiben a látványparádé garantáltan mély nyomokat hagyott.
Nem volt kétséges, hogy az előadás nívós lesz, arra az óriási energiára, ami áradt a pódiumról viszont nem számítottunk. Lendületes, lenyűgöző darab, kivétel nélkül komoly színészi teljesítmények, káprázatos fények, kitűnő hangzás. József történetének ilyen módon való átdolgozása alapvetően jó ötlet, az eredeti mű is a polgárpukkasztásra alapozott, de ezesetben a pimaszsága mellett fellelhető az ipari musicalgyártás kezének nyoma is.
A kezdés ígéretes volt, a színpad megtelt táncosokkal, hatásos koreográfiával kezdtek bele a történetbe. Jákob tizenkét gyermeke közül Józsefet szereti a legjobban, kivételezik vele, köntöst csináltat neki. Különleges képessége van, álmokat fejt. Testvérei féltékenyek rá, ezért elhatározzák, hogy megölik. Kútba vetik, majd kereskedők találnak rá, és eladják Putifárnak, a fáraó egyik emberének Egyiptomban. József később házigondnok lesz, de Putifár felesége szemet vet rá, és mivel ő nem hajlandó véteni, bosszúból börtönbe vetteti, ahol rabtársai álmait fejti. Miután szabadul, a fáraó is felfigyel rá, József megjósolja neki, hogy Egyiptomban hét bő, és hét szűk esztendő következik. A sztori vége természetesen happy end, József megbosszulhatná fivérei tettét, de végül a megbocsátás győz benne.
A történetnek jól áll a musical-köntös, a modern dizájn azonban annyira eltúlzott, hogy a történelmi hűségnek egy halovány szikrája sem látható, helyette van mobiltelefon, fagylalt, tizennyolcas karika. Ez utóbbiak még bele is férnének ebbe az előadásba, azonban a tálalásukat felszínesnek találom, ezeknek a poénoknak nem elhanyagolható része jóval kisebbet csattant, mint kellett volna. A díszlet nagyon színes, rendkívül meseszerű, már-már giccses, de úgy gondolom, bőven belefér. A nagy gonddal elkészített darabok komoly tervezőmunka eredményei, ez kétségtelen. A dalok sokfélék, fittyet hánynak a stílusokra, vadnyugati, diszkó, jazz, és „egyiptomi rock and roll” gyors váltásban (mivel gyakorlatilag nincsenek kimondottan prózai részek), ezért a darab néha egészen kaotikus, nehezen követhető a történet. Zeneileg amúgy nem lehet okunk panaszra, a számok egytől-egyig fülbemászóak, a szöveg ellenben nagyon kommersz. A gyermektáncosok bár bájosak és profi módon játsszák szerepüket, nem mindig értettem a funkciójukat a történetet tekintve. A felnőtt táncok pedig néhol olyannyira szexuálisak, hogy egy nem vallásos emberben is ellenérzést válthatnak ki.
Ez volt a látvány és felkészültség tekintetében a legigényesebb, legmagasabb színvonalú előadás, amit életemben láttam. Ami hiányzott, hogy nem láttam mögötte a színészeket, és a szélesvászon ezesetben számomra leginkább a színház Amerikai pitéjére emlékeztetett. A látvánnyal és az eladhatósággal szemben alul maradt a mondanivaló.
Végeredményben egy közel tökéletes előadást láthattunk nagyszerű színészekkel, nagyszerű csapatmunkával, minden mozdulatában átgondolt, dinamikus történettel, igényes díszlettel. Mindenképp érdemes megnézni, nem mindennapi élménnyel leszünk gazdagabbak a darab által és nem győzöm hangsúlyozni, a kritika kizárólag a tartalom és a forma aggályos egyensúlyára vonatkozik. Meg kell barátkozni a jelenséggel; kortünet.
Zeneszerző: Andrew Lloyd Webber
Eredeti szöveg: Tim Rice
Fordító: Galambos Attila
Rendező: Pintér Tibor
Szereposztás:
József – Petróczi Gábor
Fáraó – Pintér Tibor
Naphtali – Táborosi Márk
Isahar – Sólymosi Ákos
Dan – Koska Levente
Asher – Berecz György
Zebulon – Kohautek Csaba
Gád – Mező Márió
Juda – Göldner Balázs
Benjamin – Mohácsi Márk
Narrátor – Rosta Claudia
Potiphar – Berecz Gyögy
Jákob – Makrai Pál
Potipharné – Kőszeri Vivienn
Ruben – Bencze Sándor
Simeon – Hábencius György
Levi – Bakti Zoltán
Tánckar
Díszlet: Domján Gábor
Koreográfus: Patuzzi Mónika
