„Nem túl eklektikus a programösszeállítás?” – hangzott el beálláskor az aggódó kérdés a Voler Mouche egyik tagjától a Nádasdy-vár Pinceklubjában múlt pénteken, a negyedik alkalommal megrendezett Nyáréj Fesztivál kapcsán. A különböző kortárs (értéket hordozó és kevésbé populáris) könnyűzenei műfajok keverése, a műfajok között feszülő határok megbontásának szándéka eddig is erénye volt a programot szervező Alternatív Zenei Klubnak, és egyre inkább úgy tűnik, a zenei nyitottság üzenetét az itteni közönség érti és veszi is.
Már a fesztivált nyitó szombathelyi Ted’s Village műsora alatt kellemesen megtelik az – időjárás miatt szabadtérről pinceklubra módosult – helyszín. Tedék muzsikája gyökereiben semmit sem változott, megformáltságában, hangzásában viszont jócskán elérte mostanra a professzionális megszólalás határait. Húzós, dallamos, néha borult, néha vidám californiai punk ez, sodró lendülete hamar a színpad elé vonzza az első táncolókat.
Átszerelés után a vetések gyakori növényéről, a konkolyról elnevezett sárvári csapat váltja Tedéket. A névnek a zenekar ideológiájának szempontjából is szerepe van: a konkoly a búzatáblák dísze, ahol pedig búza van, ott kenyér is lesz, táplálék a testnek, ahogy dallamaik, mély gondolatiságuk táplálja a lelket és a szellemet. A hegedűre, gitárra, basszusgitárra, billentyűre és vokálokra építő felállás nincs egy éve, hogy kiegészült dobokkal is (Enyingi Péter, a Praha tagjának köszönhetően.), így egyrészt a megszokotthoz képest sokkal feszesebben játszottak, másrészt érezhető volt a közönség részéről a rácsodálkozás a Konkolynak erre a másik, karcosabb arcára. Ady Endre, József Attila versek követték egymást, majd Petőfi Farkasok dala…, csupa mély tartalmú szöveg, helyenként borongós, máskor szívfacsaróan magasztos kísérettel. Bár a hegedű kihangosításával meggyűlt a technikusok baja, nagyon jól érvényesült az összjátéka a billentyűvel, amit ritmikailag a virtuóz basszusmenetek fogtak össze, vagy éppen vittek el a legváratlanabb irányokba.
Majd a szombathelyi Voler Mouche lakja be a program szerint a színpadot, ekkorra már teltházon a Pinceklub, a hangulat remek, a fellépők és kíséretük éppen arról beszélnek, hány megye underground zenére nyitott követe tart ma „találkozót” a Nyáréjen. Miski Ádámék zenéjén már az is látja a beállás alatt, hogy a legutolsó mozzanatig tudatos és professzionalitásra törekvő a koncepció, aki eddig nem ismerte őket.
Minden hangszer a helyén, a hangulat egységes, Korponay Zsófi, az új (Sárváron a Sushi Fish révén már a szívekbe zárt) énekesnő pedig hozza azt, ami nekem korábban talán kicsit hiányzott a hangzásból: a pontos és kellemes tónusú ének mellett az ő személyisége olyan sajátos bájt varázsol ebbe a lounge atmoszférába, ami egyszerre cirógat, egyszerre ellazít és egyszerre késztet táncra. A Voler Mouche ettől méginkább kiemelkedik a chillout/jazz zenekarok olykor egysíkú hangulati hőmérsékletéből (Gondoljunk csak a Café del Mar lemezekre!).
Fél egy magasságában váltja a Voler Mouchet a színpadon a pénteki záró fellépő, a Psycho Mutants. Esetükben ismét érvényesül a hazai berkeken belül sajnos általánosnak mondható gyakorlat: hiába játszanak olyan zenét, amely egyedülálló és masszív értéket képvisel nemzetközi szinten is, kétes érdekek és ezek következményeképp a közönség zárt szemlélete egyelőre nem engedik őket nagyobb népszerűséghez jutni Magyarországon. Minden igaz, amit a biográfiában olvashatunk a honlapjukon: a műfaj gyakorlatilag meghatározhatatlan. Egy helyszíni, gyors közvéleménykutatás eredménye szerint, van, aki szerint felturbózott Tom Waitshez, mások szerint a Leningrad Cowboyshoz, vagy egy fékevesztett Yann Tiersenhez hasonlít a Psycho Mutants. Elsöprő erejű ritmusszekció, megzabolázhatatlan lendület, de mindeközben csodás trombita és harmonikadallamok kereszteződnek, aztán Karnics úr hangját halljuk, ami az egyik pillanatban még olyan mély, mintha a föld legmélyebb bugyrából törne elő, de a másik pillanatban már élesen és magas hangon üvölt. A színpadi jelenlét száz százalékos és minden mozzanatában hiteles. Ezek a zenészek valóban belehalnak ezekbe a szerzeményekbe, a harmonikás Jehan mosolya és jókedve is valódi, megjátszásnak nyoma sincs, csak zenéről van szó, de arról felsőfokon!
Tüzében és fogadtatásában magasmértékű volt a Nyáréj Fesztivál pénteki napja. Méltán lehet büszke Sárvár a közönségére. Olyan közönségre, akikkel egy este alatt együtt működni tud, sőt egymásra nyílik 4 különböző műfaj, hogy aztán szombaton tovább nyisson egy ötödikre, hiszen a fesztivál második napja a blues jegyében telik.
A Nádasdy-várban működő Művelődési Központ egykori, 2005-ben elhunyt igazgatójának, Tóth Ferenc „Virsli” emlékének tiszteletére már negyedik éve zajlik nyaranta a Vas Megyei Bluestalálkozó is, főleg olyan zenekarok közreműködésével, akik valamilyen módon kapcsolatban álltak Virslivel, aki életében sokat tett a blues műfajért. A szervezés oroszlánrészét Varga Péter Cserga vállalta idén is, aki kezdetektől közreműködik zenekaraival is a találkozón. Idén a Blues Jamet, a Sipőcz Bandet, a Message Bluest és Cserga Rory Gallagher tribute bandáját, a Grateful Memorialt látthattuk a találkozón, majd a kiváló hangulatú szabadtéri koncertek után közös rituáléval, egy hosszan tartó improvizációval zárult a fesztivál, amelyben részt vett a találkozón fellépő zenészek mellett Pontyos Gábor, a Fuzz Box gitárosa is (Ők szintén állandó fellépői kezdetektől a sárvári találkozónak, idén basszusgitárosuk távolléte miatt nem játszottak.).
A rendezvény házigazdája, a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár, mint szinte valamennyi kultúraközvetítő intézmény, évről-évre kevesebb pénzből gazdálkodik. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhető, hogy idén is lehetett Nyáréj Fesztivál Sárváron. Az eddigi négy év tapasztalatát mérlegelve, nyugodt szívvel leszögezhetjük, hogy fontos eseménnyel lenne szegényebb Sárvár zenekedvelő közönsége, ha a további években forráshiány miatt meg kellene szakítani a Nyáréj Fesztivál és a Bluestalálkozó hagyományát.
