Nemrég adtuk hírül, hogy a Zsírzárlat projekt első változatának lezárása óta eltelt esztendő után, a folytatás mellett döntött a “életmódváltás testközelből” program két fő partnere, az Oxygen Fitness és a Sárvárfürdő. Mostanra elindult a http://zsirzarlat.hu honlap is, amelyen minden lényeges információ megtalálható az új koncepcióról, a részvétel feltételeiről, egyáltalán az életmódváltásról…
A honlapon elsőként a „Zsírzárlat – Fogyókúra kollektíva”, a továbbgondolt életmódváltó program felépítéséről, koncepciójáról olvashat az érdeklődő, de részletesebben megismerheti a projekthez kapcsolódó helyszínek, így az Oxygen Fitness és a Sárvárfürdő adta lehetőségeket is. Ahogy már írtunk róla, az újratervezett Zsírzárlat főleg azért egyedülálló, mert konkurens cégek egymás egyedi, erős oldalait összeadva, minden eddiginél ütőképesebb, szinte stratégiai megoldást kínálnak a jelentkezők számára ahhoz, hogy a lehető legszínesebb, legsokoldalúbb módon változtassanak az életükön. Az életmódváltás így szó szerint kaland, amelyhez szakemberek a vezetők!
A zsirzarlat.hu-n emellett tájékozódni lehet a programmal kapcsolatos legfrissebb hírekről, a részvétel feltételeiről, esetleges kizáró okokról. A galéria menüpont a 2012-es első Zsírzárlat kalandos három hónapja során készült fotókból válogat, a GYIK (Gyakran Ismételt Kérdések) pedig megkísérli kielégíteni a friss érdeklődő legelemibb információéhségét. Jelentkezni e-mailben, telefonon vagy személyesen lehet!