Via Sacra – a templomok éjszakája Sárváron

Sárváron először a tavalyi évben került megrendezésre a „Templomok éjszakája” című program. Sárvár négy templomának bevonásával megvalósuló esti vallási és kulturális zarándoklat az Ars Sacra országos kezdeményezéshez csatlakozott. Hagyományteremtő céllal idén is megszerveztük a „Templomok Éjszakája” programot, amelyet 2013. szeptember 21-én, szombaton a Szakrális Művészetek Hetében tarunk meg.

Az éjszakai program során egy zarándokút keretében a résztvevők nemcsak lelki emelkedettségben, hanem kulturális élményben is részesülnek. A zarándoklatkezdő szentmisére a sári Szent Miklós Plébánia templomban kerül sor, ahonnan a mise után fáklyás felvonulás indul a Belváros templomaihoz. Mindhárom helyszínen: a Szent László római katolikus, a Református, valamint az Evangélikus templomban, az egyházi vezetők elmélkednek egy téma kapcsán, majd kulturális programra és ájtatosságra kerül sor. A templom körút végeztével a zarándokok a Nádasdy Ferenc Múzeum díszteremében fejezik be a felvonulást, ahol múzeumigazgató úr tart előadást.

A templomok nemcsak a hétköznapokon minket körülölelő épületek, hanem a lelki megnyugvás helyszínei is. A lelki, de egyben kulturális zarándoklat célja, hogy megmutassa a város polgárainak és vendégeinek azokat a helyszíneket, melyek szolgálják a kihívásokkal és feszültségekkel teli mindennapok lelki és szellemi feloldását.
A program szervezője kéri, hogy mindenki hozzon magával gyertyát.

A templomi zarándoklat programja:

18:30 – Zarándoklatkezdő gitáros szentmise a Szent Miklós Plébánia templomban (Sári) Szent Miklós püspök tiszteletére. A szentmisét Wimmer Roland plébános Úr celebrálja.
19:30 – Fáklyás zarándoklat a Szent László Plébánia templomba
20:00−20:30 – Pedagógus Női Kar műsora, Orbán István kanonok Úr
Németh Mihály szobrászművész Szent László Plébánia templomban levő alkotásait bemutatja Dabóczi Dénes, művészettörténész 
20:30−20:45 – Fáklyás zarándoklat a református templomba
20:45−21:15 – Elmélkedés, Kóta Balázs játszik nagybőgőn
Áhítatot tart Szentgyörgyi László lelkész Úr
21:15−21:30 – Fáklyás zarándoklat az evangélikus templomba
21:30−22:00 – Előadást tart Gyarmati István lelkész Úr; Hirschberg Henrik zongoraművészt kíséri Hirschberg Anna hegedűn
22:00−22:15 – Fáklyás zarándoklat a Nádasdy Ferenc Múzeumba
22:15−23:00 – A zarándoklatot a Nádasdy Ferenc Múzeumban fejezzük be, előadást tart Takács Zoltán Bálint múzeumigazgató
Simon Géza és Ódor Kristóf klarinétművészek előadása

A programban résztvevő intézmények:
– Szent Miklós Plébániatemplom
– Szent László Plébániatemplom
– Református templom
– Evangélikus templom 
– Nádasdy Ferenc Múzeum

A programot kezdeményezte: Máhr Tivadar Sárvár Város Alpolgármestere
A programot összeállította: Máhr Tivadar, Reichardt Gabriella, Takács Zoltán Bálint,
A program szervezésében részt vállal a Sárvár Tourist &TDM Nonprofit Kft.

Kapcsolódó megjelenések

Hozzászólások

  1. Bár csak én is köztetek lehetnék! de szívem lelkem ünneplőbe öltözve
    be állok a sorba ,és végig megyek veletek hisz minden templomot jól ismerem, ,
    soha nem tértem le arról az útrol, csak fizikailag.Isten Áldását kérve SÁRVÁRRA.üdvözletem küldöm.
    Krizsán Henrikné
    Bp.2O13 O9.2O.

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára