Világnak világa – teltházas volt a Honfoglalás, a Sziget Színház felpezsdítő nyári előadása

Láttuk már filmként, rockoperaként, prózai darabként, a honfoglalás kimeríthetetlen téma, de – ahogy pénteken teltház előtt a Sziget Színház társulata is megmutatta – máig képes frissként, újként, magával ragadóként hatni, a különböző adaptációk újra és újra más-más megvilágításba helyezik a magyarság őstörténetét.

Honfoglalás

Pintér Tibor, a társulat vezetőjének fülébe a Szűts István és Koltai Gergely szerzőpáros Szállj, szállj sólyom szárnyán című nagy sikerű dala tette a bogarat évekkel ezelőtt, majd a színház nevében fel is kérte a duót, hogy –  a dal patetikus hangulatánál megmaradva – írjanak rockoperát. A feldolgozás végülis nagyon hatásosra sikerült, a társulat ifjú tagjaiból elemi erőt, szenvedélyességet hoztak ki a dallamok, a hét vezér megpróbáltatásaihoz, vándorlásához remekül illeszkedett a Kormorán zenei világa. Egy populárisnak szánt történetből persze nem maradhat ki a szerelmi szál sem, egy magyar férfi és egy besenyő lány tiltott egymásba gabalyodása szinte adta magát a besenyőkkel vívott ütközetek bemutatása (mint a darab egyik fő csapásvonala) kapcsán.

Honfoglalás

A látvány, az erőteljes fény- és hanghatások még a Sziget Színház etéren ismerten magas mércéjéhez képest is főbb szerepet kaptak a Honfoglalásnál. Sőt, maga a díszlet már az előadás előtt, „meztelenül” is meglehetősen impozáns képet mutatott, a drámai megvilágításokkal, a középen álló „harmadik szem” vetítővásznával együtt pedig valóban egyedülálló, elragadó vizuális élményt sugárzott. A jelmezekre ugyanez igaz, igényes, és amennyire elvárható, hiteles szereplőket láttunk. A Sziget Színház esetében különösebben nem is kell már kiemelni a jó dramaturgiát, a jól működő, dinamikus táncbetéteket, vagy a komoly iskolázottságot mutató énekhangokat, ezek szinte a társulat megszokott alapfelszereltségét jelentik. Bár a magas énekhang-tartományoknál ezúttal többször is úgy éreztük, rezgett a léc, összességében nem okoztak csalódást etéren sem.

Honfoglalás

Ami viszont Pintér Tiborék talán leginkább szerethető sajátja, az a jó érzékkel, jókor megmutatott improvizációs szabadság. Pintér Tibort már Sárváron is többször láthattuk például élő lovon beléptetni a színre, máskor – amikor a darab úgy kívánta –, sportkabrióját integrálta a darabba, és a várudvaron ülő nézősereg nem kis meglepetésére körbeautózta az ötszöget. Ezúttal a Sárvári Hagyományőrző és Íjászegyesület jelmezes tagjai ihlették meg, majd egy rövid egyezkedés után már készen is állt a forgatókönyv az egyesület néhány jelenetben való „vendégszerepeltetésére”. A sárvári íjászok ruházatukat tekintve tökéletesen illeszkedtek a képbe, és jól jött lövésztudományuk is: néhány a díszletbe rejtett szalma vesszőfogó segítségével megmutatták, hogy az íjakat nem csak színi kellékként lehet használni. Huj-huj-hajrá csatakiáltásuk többször is visszhangzott a várudvaron, és természetesen méltó vastaps volt a jutalmuk nézői oldalról.

Az előadás szinopszisában az olvasható, hogy a Honfoglalás rockopera célja, hogy feltárja a honfoglalással kapcsolatos új információkat, ezzel is üzenve a Kárpát-medencében élő összes magyarnak, hogy a valódi történelmüket ismerhessék meg. Ezt az üzenetet – úgy gondoljuk – sikerrel juttatja célba az előadás, s ha olykor-olykor talán kissé túlzónak is tűnhetett a pátosz a színen, tudjuk be a téma magasztosságának, hiszen minden magyar számára talán az egyik legsarkalatosabb pont az identintását illetően, hogy is éli meg saját magyarságát. A darab sugallata tartást sugárzó, s a két óra elteltével talán sokan elgondolkoznak a közönség soraiból is a szöveg következő sorain: „ez a hely ahol élsz, világnak világa”.

A sárvári előadás szereplői:

Táltos – Pintér Tibor
Árpád – Vadkerti Imre
Huba – Bencze Sándor
Előd – Dobozi Bence
Ond – Buch Tibor
Kond – Kohautek Csaba
Tas – Hábencius György
Tétény – Berecz György
Sámánasszony – Lőrincz Andrea
Réka – Rosta Claudia
Álmos – Balogh Máté
Hajnal – Békeffy Viktória
Levente – Mohácsi Márk
Besenyő lány – Szabó Dorottya

Továbbá közreműködtek a Sziget Színház fiatal művészei, a Sziget Színház tánckara, musical stúdiójuk növendékei és a Sárvári Hagyományőrző és Íjász Egyesület. 

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára