Adventi Jazz – Geröly Tamás Trió, Barry Altschul and 3Dom Factor

Adventi jazz „fedőnéven” egy magyar, egy amerikai jazz-trió koncertje, majd a két csapat tagságának közös jam session-e vár minket december 7-én 19 órától a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum dísztermében.

Geröly Tamás Trió (H)

Geröly Tamás Sándor – dob, ütőhangszerek, Kováts Gergő – szaxofon, Ajtai Péter – bőgő

A Trió a magyar avantgarde új hajtása. A free- és a kortárs kísérleti zene széles tárházát mozgató muzsikusok tudatában vannak kulturális örökségüknek; de el is tudnak távolodni tőle, hogy kilépjenek a jövőbe…

Gtrio

Geröly Tamás önmagáról és a trióról:

„1954 -ben születtem Kőszegen. Jövőre lesz 30 éve, hogy Grencsó István barátommal – a zenélés miatt – felköltöztem Budapestre . Nem bántam meg . Sok mindenkivel muzsikálhattam eddigi életem folyamán. Közülük kiemelkedik Szabados György, sokunk Mestere, akivel haláláig együtt muzsikáltam. Hosszabb ideje a Bartók Béla Konzervatórium tanára vagyok. A trióm – amit 5 éve vezetek – alapvetően szabadzenei társulás. Ez a mostani kötöttebb anyagon is érződik. A nyár folyamán fiatal barátaimmal lefordítottuk magyarra a Henry Threadgill, Fred Hopkins és Steve McCall alkotta AIR Trió 1976-ban rögzített AIR LORE című lemezét. Ez az anyag ragtime ihletettségű, … Scott Joplin-nak ajánlotta a három kiválóság! Megtisztelő s egyben nagy felelősség is számomra hogy az amerikai trió előtt játszhatunk. Barry Altschul dobos azon kevés muzsikusok  közé tartozik, akik megszépítették az életemet. Akik hitet és bátorságot adtak  Köszönet érte!”

Barry Altschul and 3Dom Factor (USA)

Barry Altschul Trio

Barry Altschul (dobok)

A világ legjelentősebb avantgarde zenészeivel játszott már együtt a ’70-es évek elejétől. Játszott Chick Corea-val, Anthony Braxtonnal, Paul Bley-jel, Sam Riversszel, hogy néhányat említsünk a legjelentősebbek közül. A Dél-Bronxban született dobos a hard bop világából indult, de az első áttörést a Paul Bley Trióvel érte el a ’70-es években, ami azonnal elismertté tette a New York-i free jazz zenészek körében. A hirtelen népszerűség számos világkörüli turnét eredményezett, olyan zenészekkel, mint Gary Peacock, Steve Swallow, Steve Lacy, Ruswell Rudd. Az otthonossága a jazztradícióban azt eredményezte, hogy együtt dolgozott mások mellett Tony Scottal, Johnny Griffinnel, Art Pepperrel. Saját free bop zenekarában megfordult már Anthony Davis, Muhal Richard Abrams, Uri Cane. Tízéves párizsi tartózkodása alatt megválasztották Franciaország legjobb művészeti vezetőjének a big bandjével elért sikerei miatt. Visszatérése, 1993 óta a New York-i Sarah Lawrence Collage-ban professzor. 160 lemezen közreműködött eddig. Ha arról kérdezik, hogyan lehet a zenéjét leírni, a kiváló dobosra, Beaver Harrisre hivatkozik: „a rag time-tól az örökkévalóságig”.

Barry Altschul a világhálón »

Jon Irabagon (szaxofon)

A 2008. évi Thelonious Monk Szaxofonverseny győztese. 2011-ben az év legjobb altszaxofonosa lett a DownBeat magazin választásán az új csillag kategóriában. Fellépett többek között a Dave Douglas Quintetben, a Barry Altschul 3Dom Factorban, Mary Halvorson együtteseiben és a nagy elismertségnek örvendő Mostly Other People Do the Killing projectben. Játszott vagy lemezt készített már többek között, Renee Fleminggel, Lou Reeddel, Joe Lovanoval, Billy Joellel. Unhinged című lemeze a legmagasabb pontszámot, 5 csillagot kapott a DownBeat kritikusa szerint 2012. decemberében.

Jon Irabagona világhálón » 

Joe Fonda (nagybőgő)

A világ egyik legjobban foglalkoztatott dzsesszbőgőse. A lemezek száma, amelyen közreműködött, szinte megszámlálhatatlan. Saját együttese mellett játszott például Archie Sheppel, Anthony Braxtonnal, Leo Smitth-szel, Dave Douglas-szel vagy a Kossuth-díjas Borbély Mihállyal. 1989-ben a Pekingi Operával lépett fel New Yorkban. Nagy sikerrel szerepelt az elmúlt években Sárváron is a Michael Musillami Sextettel, a Conference Call Kvartettel, a Debbie Davies Blues Trióval és a NU Banddel.

Joe Fonda a világhálón »

Aki arra is kiváncsi, hogy milyen turné keretében érkezik az együttes Sárvárra, itt tájékozódhat »

ADVENTI JAZZ SÁRVÁRON
Időpont: 2014. december 07. (vasárnap)
Helyszín: Nádasdy Ferenc Múzeum díszterme
Belépődíj: 2000,- Ft

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára