Az esti koncertre tartva e sorok írója fejében épp az a gondolat „mondta” a magáét, melyszerint Sárvár az utóbbi évtizedekben – többek között – jazz-nagyhatalommá is vált, hiszen e jeles műfaj világszinten elismert, brillírozó kortárs tehetségei, szinte negyedévente fordulnak meg itt, ahogy épp szeptember 27-én, csütörtökön is tették. E gondolat folyományaként a büszkeségen túl már csak a Trio Generations-szel szembeni várakozás, izgalmas kíváncsisággal kevert érzése diktálta egyre erősebben a tempót bennem.
A trió földgolyónk különböző szegleteiből, pontosabban New Yorkból és az osztrák-magyar határ metszéspontjából érkezett a Nádasdy-vár múzeumának patinás dísztermébe. A Trio Generations egy klasszikus ritmusszekcióra épülő és építkező, generációk közötti párbeszédet megvalósító, multikulturális hármas. A funktól a fúziós műfajokig, a rocktól a dzsesszig, a reggae-től a klasszikus zenéig szinte mindent felhasználva, egy eklektikus, ám szerves oldatát adja korunk alapvető zenei és kulturális alapanyagainak. A húszas évei közepén járó osztrák dobos, Emil Gross a magyar-osztrák határ mellett él, zenéje – hallhatóan – egyaránt kötődik generációja világához és az előző generációk hagyományaihoz. Michael Jefry Stevens a nagy múltú zongorista és a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott bőgőse, Joe Fonda a „Nagy Almából” érkezett hozzánk az ott magukba szívott zenei örökségeket hordozva. Lakhelyükön túl három évtizednyi közös munka is összeköti kettejüket.
A hétköznapi (csütörtöki) koncertdátum ellenére a kezdésre egészen kevés ülőhely maradt elfoglalatlanul a közönség soraiban, így szerencsére jó pár széksornyi kíváncsi fülpár irányult a hangszerek felé. A hangszer (és nem zenész) kifejezés ezúttal tudatos, hiszen a trió minden tagja maximálisan együtt élt, szinte eggyé vált az általa energetizált hangszerével. A gyönyörű melodikus kezdést követően hamar sűrűsödni kezdett a produkció, mely sűrűséget innentől kezdve játszi könnyedséggel, kényükre-kedvükre, de számunkra ámulatba ejtően manipulálta a trió. Oldás és kötés, magasság, mélység, érzelmek és bohémia… Tökéletes összhangban lélegzett-rezgett a hármas, noha mindannyian a saját történetüket, a saját energiájukat közvetítették felénk, emellett a jazztörténelem számos megállójára is ki-kikacsintottak a produkció előrehaladtával.
Michael Jefry Stevens zongorista végig mosolygós arca hozta a nyugalmat, Joe Fonda bőgős megszállott tekintete az örök lázadó, improvizatív és meg nem nyugvó zenész archetípusát, míg Emil Gross dobos, ütőhangszeres a mindezekhez térben-időben tökéletesen alkalmazkodó csibészséget. Mr. Fonda szólója alatt szinte áradt és érezhetővé vált a hangszer és a közte vibráló energia. Elképesztő beleéléssel mesélte a történetét a közönségnek, aki tátott szájjal és tágra nyílt szemekkel engedte átszűrődni magán a jazz-univerzum matériáját. Nem kevésbé ragadott magával Michel Jefry Stevens feloldozása sem (hiszen többnyire ő hozta az oldásokat), bár a mélységet szintúgy megvillantotta, briliáns játékával és annál szerényebb kisugárzásával. A dobok mögött pedig a kreatív gondolatok kaptak hangformát Emil által, aki – a dobverőket félretéve – szinte minden körülötte található eszközt csatasorba állítva hozta a sokszor meglehetősen komplex ütemeket. Erő és finomság egyaránt megmutatkozott a játékában. Egyfajta belsőséges kapcsolatot sugallt, amikor épphogycsak, leheletfinom érintésekkel csalt elő apró zörejeket a cintányérokból, illetve a dob egyéb, hagyományos dobosok által talán soha hangkeltésre nem használt testrészeiből.
E három külön világ ellenére az egység végül minden tételben összefort, a szálak összeérve, az utolsó hangleütésig izgalomban és ámulatban tartottak minket, minek eredményeként a közönség mindvégig lélegzetvisszafojtva követte a koncert minden egyes percét, ezt az elmélyültséget csak az egyes tételek utáni taps szakította meg. Egy univerzális, sokrétű és rétegű utazás szem- és fültanúi lehettünk ezen az estén, nagyszerű művészek játékának kalauzolásával. Koncertjük végeztével az ismételt, kitartó vastaps „visszára” invitálta őket, a ráadásblokkban pedig az est talán legönfeledtebb darabjával búcsúztak. A sárvári jazzgépezet a kitűnő koncerttel nem áll(t) le, hiszen novemberben is nívós produkció várja majd a műfaj rajongóit a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum dísztermében.
További videóink a koncertről »
