Délutánonként, úgy nem sokkal ebéd után, el szoktam álmosodni, de nem alszom, mert időpazarlás lenne; helyette azon gondolkozom, hogy miként nem lehet az űrben biciklizni. Mert ugye, nagyon sok mindent lehet az űrben csinálni, ami jó dolog, meg olyat is, ami nem annyira jó, csak elviselhető, viszont néha a muszáj szempont is szerepet kap.
Az űrkorszak kezdetén alapvető technikai megoldások kitalálásával és gyakorlatba való átültetésével kínlódtak a tervezők, ma pedig mindenki azon gondolkodik, miként nem lehetne az űrben biciklizni. Manapság annyira természetes, hogy egyesek ott keringenek a Föld körül, no meg sétálnak is az űrben. Nos, éppen az űrséta kapcsán jutott eszembe a biciklizés gondolata. Mondják nekünk a TV műsorban, hogy valaki űrsétát hajtott végre, gondolom erről többségünk, valamilyen formában értesült már, de gondolkozzunk el ezen egy picit: hogyan tudna valaki sétálni az űrben? Ahhoz járda kell, hogy sétáljon valaki, de legalább egy ösvény kéne hozzá.
Eleve ott kezdődik a probléma, hogy járdát nehéz lenne az űrben készíteni, mert hogyan? Annyi aszfaltot oda felhordani? Képtelenség. Ezért nem hiszem el a TV-nek, hogy bárki is sétálgatna odafent. Ezek azt gondolják, az emberek beveszik, hogy az űrturisták szkafanderben sétálgatnak a tejúton? Elképzelem tudományosan, mi lenne, ha felvinnének egy biciklit az űrrakétával? Először is feleslegessé válna a bicikli kitámasztója, no meg az első kerék is, mert ott hiába mozgatnánk a kormányt jobbra vagy balra, attól nem változna semmi, nem kanyarodna. A fékrendszerre sem lenne szükség, mert hiába húzogatnánk a karokat, ugyan az történne, mint ha nem húznánk. A sárhányókat meg sem említem.
Ha nagyon belemerülök a gondolatok világába, némi esélyt látok arra, hogy sikerüljön az űrben biciklizni, de annak sincs semmi értelme, mert hiába tekernénk, egy helyben állnánk vele, ahhoz pedig nem szükséges olyan messze elutazni, mert a szobánkban is megtehetjük ugyanezt egy szobabicikli segítségével, és ott még levegőt is tudunk venni. De nézzük tovább a szerkezeti tényezőket.
A vázra szükség lenne mindenképpen, mert az jelzi, hogy egy bicikliről van szó. A hajtókar, a lánc, és a hátsó kerék is fontos kellékek lehetnek, ugyanis ezek segítenek bennünket abban, hogy forogjon a kerék. Még mindig ott tartunk, hogy mozgathatjuk a hátsó kereket, bár nem haladunk sehová; viszont megrendelhetünk a túrához egy biciklis szkafandert az éppen aktuális divat szerint, neonzöld felsőrésszel, az ülepénél szivacsbetéttel.
Gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy milyen típusú kerékpárt használunk. Lehet az kemping bicikli, vagy versenybringa, de akár vizibicikli is, csúszdával felszerelve. Belegondolva a helyzetbe magunkat, igazi vizuális élményt okozna egy bugyi kék, delfint formázó vizibicikli, ahogy lassan elhalad a Hubble űrteleszkóp előtt, és ott ül benne egy neonzöld felsőrészes szkafanderben integető űrbiciklis. Már csak a látvány miatt is megérné kipróbálni. A fizika mostani állása szerint az űrben egy módon tudnánk kerekes járművünket haladásra késztetni: ha az egyik gumiból kiengednénk a levegőt. Igaz, nem gyorsulnánk fel olyan nagyon, de mégiscsak haladnánk egy bizonyos, általunk meghatározott irányba. Viszont, ha nem szereljük le az első kereket, annak gumiabroncsából kiengedve a levegőt fékezhetünk is, ha pontosan beállítjuk a szelep szögét a haladási iránnyal szemben.
Mindent összevetve, és pontosan mérlegelve, mégiscsak lehet az űrben biciklizni, ha valaki erre vágyna. Hatalmas előnye az átlagos kerékpározással szemben, hogy nincs szükség hozzá egyensúlyérzékre, tehát nem kell az űrapukának űrsétálnia, miközben a bicikli ülését fogja, hogy az űrcsemete meg ne üsse magát, viszont a körülöttünk elszáguldó kődarabokkal és műholdakkal nagyon vigyázzunk, mert az azokkal való ütközés rendkívül veszélyes tud lenni.
