„Transzra magyar!” – Gondolatok egy pszihedelikus szezonnyitóról – Artical Session 48

A fagyos és szürke január ellenére az elmúlt pénteken színekkel- és élettelteli világgá változott a Nádasdy-vár pinceklubja. Fények, színek, fonalak, szálak, képek és emberek gazdagították odalent a hangolatot, illetve emelték az ingerküszöböt. Az előbbi küszöbben azért mégiscsak a zene miatt botlottunk meg belépéskor, mivel a leglényegesebb tényező a szép külcsíny mellett ismét a hang, a zenei kínálat volt. Nyolc év elteltével ez volt az első goa-irányzatot bemutató buli az Artical Session rövidnek nem mondható történetében.

artical_goa2011

 

Az elmúlt hetekben a média által sajnos betegesen elferdített és rossz irányba hype-olt buliriadó aggodalom és hangulat miatt nem kevés feszültséggel vágtunk bele szervező és lebonyolítóként a rendezvénybe, de mint ahogy hosszú évek óta sosem, úgy most sem volt semmi probléma. Felesleges is erre pazarolni a szót. Rétegzene, rétegközönségnek egy kis klubban, ahol szinte mindenki ismeri a másikat, és figyel a másikra. Örvendetes, ám annál meglepőbb módon már 21 óra magasságában kezdtek megérkezni az első látogatók.

A publikáció folytatása és fotók az estéről az artical session blogján találhatók »

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára