A sárvári Alternatív Zenei Klub idén már ötödik alkalommal rendezett programot a roma világnap alkalmából, de a műsorösszeállítást illetően talán az idei volt a legsokszínűbb est. Az autentikus cigányfolklór mellett idén először kaptak helyet a Nádasdy-vár pinceklubjának színpadán olyan mai, modernebb zenei műfajok is, mint a rap, vagy az elektromos hangszerekkel kísért kávéházi cigányzene és műdalok.
Az ENSZ az 1971-es első Roma Világkongresszus emlékére nyilvánította április 8-át a roma kultúra világnapjává.
A Londonban megrendezett első kongresszus szervezői India kormánya, és egyes pünkösdi-karizmatikus cigány közösségek kezdeményezésére az Egyházak Világtanácsa voltak. 23 országból érkeztek küldöttek.
A találkozó az első komoly nemzetközi kísérlet volt arra, hogy valamelyest összefogja a világ különböző pontjain élő cigány csoportokat, ekkor fogadták el a cigány himnuszt, jelmondatot (Opre Roma!) és zászlót is, mint nemzeti jelképeket. Emellett a különböző cigány nyelvjárások nyelvi egységesítésének lehetőségeiről is szó esett.
A toronyi Kettesfogat két tizenéves rappert takar. A 19 órás kezdéskor szinte berobbantották a színpadot. A nyers és néha fájóan őszinte, keserű tapasztalatokról árulkodó szövegek furcsán hatottak két ennyire fiatal fiú torkából, akik nagyonis magasfokon tekerték a szavakat és az ütemeket.
Szintén Toronyból, a Toronyi Rajkók táncosai váltották a Kettesfogatot. Hagyományos cigány népzenére táncoltak cigányul, helyenként veszett tempóban, nagy virtuozitással. A műsor szerint a Kőszegi Fiúk koncertje zárta volna az estét, de sajnálatos módon néhány nappal a fellépés előtt le kellett mondaniuk a szereplést, helyettük Pityu és Rolex hozott tüzes, jazzes népdal- és műdalátiratokat. A koncert vége aztán dalkérésekbe csapott át, a közönség pedig végig kitartott a tánccal a Toronyi Rajkók tagjaival együtt.
Három műfaj találkozott az este, amelyeket mégis összefűzött valami szenvedélyes őszinteség, ami képes volt ledönteni a látszólag nehezen összeegyeztethető hangulatok gátait. Az este üzenete is ugyanez volt átvitt értelemben: meg lehet találni az egyezőséget a sokféleségben, ráadásul nagy öröm. A csekély érdeklődés ellenére ismét páratlan volt a hangulat, és külön öröm, hogy idén a helyi cigány kisebbségi önkormányzat is kifejezte a szándékát a jövő évi programok szervezésében való közreműködésre.
A fotó forrása: http://vasnepe.hu
További videók az estéről:
Kapcsolódó linkek:
Sajtóvisszhang – a Vasárnapi Vas Népe az AZK romaestjéről »
Korábbi írások a roma világnappal kapcsolatban a Láthatatlanon »