Megalakult a Nádasdy Ferenc Bandérium. A nagy sikert elkönyvelő Nádasdy Történelmi Fesztivál szervezője, a Nádasdy Történelmi Hagyományőrző Egyesület ennek kapcsán tagfelvételt hirdet.
Olyan tagokat várnak soraikba, akik érdeklődnek a történelem, ezen belül Sárvár történelme iránt, és tevékenyen részt tudnak vállalni az egyesület munkájában.
A tagok segítenek az egyesület rendezvényeinek – mint például a Nádasdy Történelmi Fesztivál -szervezésében és lebonyolításában, részt vesznek egyéb rendezvényeiken, és tagjává válhatnak a frissen megalakult Nádasdy Ferenc markotányos bandériumnak. Az alábbiakban az egyesület és a bandérium működésének részleteiről olvashatunk.
Légy Te is fesztiválszervező!
A Nádasdy Történelmi Fesztivál hétvégéjén közel tízezer embert ejtett ámulatba az a a lokálpatriotizmus, ami tagjainknak köszönhetően létrehozott valami egészen egyedülállót: egy civil szervezésű történelmi időutazást a Nádasdy-vár falai tövében. A születése pillanatában szinte azonnal országos hírűvé vált rendezvény lebonyolításában résztvevő tagjaink és önkénteseink méltán lehetnek büszkék rá, hogy ennek Ők is részesei voltak.
Ha csatlakozol hozzánk, Te is belekóstolhatsz abba pezsgésbe, amit egy ilyen színvonalú fesztivál szervezése, és létrehozása jelent.
Vár a Bandérium!
Tisztelgésül a Fekete Bég előtt, lobogót bont helyi fegyveres hagyományőrző bandériumunk Nádasdy Ferenc neve alatt.
A Nádasdy Ferenc Bandérium tüzércsapat: markotányosaink megtanulják a XVI. Században alkalmazott technikákat, fogásokat, és bemutatókat tartanak egyesületünk 3 fontos, „Falcon” osztályú ágyúival. Bandériumunk célja, hogy ellátogasson számos hazai és külföldi, a XV – XVII. századot megelevenítő történelmi fesztiválra, hogy elvigye és öregbítse egyesületünk, fesztiválunk és Sárvár jó hírét.
A bandérium tagjának lenni privilégium, egyenruhánk hordása pedig méltán tölti el büszkeséggel viselőjét.
Egyesületünk korabeli katonai tábora meglátogatható szeptember 20.-án a Nádasdy-várban a III. Környezetvédelmi napon, ahol elnökségünk szíves-örömest válaszol minden kérdésre, és a komoly érdeklődők csatlakozhatnak is hozzánk.
Korabeli ételkóstolóval, vezéri sátorral, vitézekkel várjuk a látogatókat. Bemutatjuk bandériumunk első ágyúját, „Éjfélt” is.
Forrás: Nádasdy Történelmi Hagyományőrző Egyesület