Teltház várta a The Idorut és a The Grenmát

Rengeteg fiatal jött el a The Idoru és a The Grenma közös sárvári koncertjére. Vagy az est felhozatala önmagában, vagy az időbenérkezőkre váró 10 ajándék CD volt az oka, de szerencsére már a 21 órás kapunyitáskor folglalt volt minden ülőhely, mire pedig a két csapat kikő-papír-ollózta, melyikük kezd, hamarosan teltház kerekedett a Pinceklubban.

idoru_gremma201038

A The Idoru néhány perccel 21 óra után állt be, már akkor világos volt, hogy ismét nagyon egészségeset fognak dörrenteni. Játszottak már az Athran és a Velvet Stab társaságában az AZK-ban még 2008-ban, a régi felállással, Szolga Józsefet, az új énekest viszont most láttam először élőben. Mielőtt belemennénk a részletekbe, tegyük meg a szükséges kitérőt a zenekar múltjával kapcsolatban!

Nagyon sokszor közölték már a bandához kapcsolódó cikkekben – ennek ellenére nem lehet kihagyni azok számára, akik esetleg még nem ismerték volna az Idorut – hogy azon kevés magyar fogathoz tartoznak, akik szép sikereket tudhatnak maguk mögött külföldön is. Turnéztak Japánban az Ignite-tal, majd Európa-körút következett, ahol a Misfits (USA), az Osaka Popstar (USA) vagy a U.K. Subs (UK) társaságában zúztak.
A srácok 2010-ben emlékezetes körülmények között bezsebelték az év legjobb hard rock vagy metal albumának járó Fonogram díjat. Mindezektől a körítésektől függetlenül is megáll a banda, zeneileg nagyon ütős, nagyon feszes, azonnal beszippantja magába azt is, aki a fenti sikereket nem tudta róluk.

Az agyas módon döngölős alapot érzékeny dallamokkal ellenpontozza Szolga Józsi, hangszínéből adódóan sokszor még elődjéhez képest is líraibbnak hat, bár iskolázott énekeshez képest ezúttal feltűnően sokszor volt hamis és bizonytalan. Ezt leszámítva a The Idoru továbbra is nagyon erős koncertzenekar és az sem utolsó, hogy az öntudatos és magabiztos kiállás mellett, a tagok hús-vér, természetes arcok módjára képesek viselkedni, akik együtt örülnek és együtt mulatnak a közönséggel… Valami ilyesmit takar a rock and roll, mint életforma – ha ez eröltetés nélkül sugárzik egy csapatból, az rendben van, és előbb-utóbb átragad a közönségére is, mint ahogy átragadt az AZK-ban is, a táncteret meg sem lehetett közelíteni, fotósunk néhány képe stage divingolás közben készült. Azért ez sem minden hétvégén történik meg a klubban!

idoru_gremma201014

A The Grenmával kapcsolatban már jóval a buli előtt érződött egyfajta gyanakvással kevert kíváncsiság a koncertrejárók körében. A banda weben fellelhető promófotóiból ítélve többen is emoknak gondolták őket, ezzel együtt pedig persze érkeztek a megszokott sztereotípiák is. Szerencsére egy meglehetősen népes rétegnek nem kellett bemutatni a Grenmát, akik már 21 órakor megváltották a jegyüket és pontosan tudták, mire számítsanak. A Grenma hozza a cali-punk műfaj kötelezőit – ízlésesen tálalva, magabiztos előadással és sok körítéssel. Talán ez a sok körítés képes elérni ennyire sok fiatalt – ahogy körülnéztem, a közönségből többen talán életükben először jöttek le a klubba (Reméljük, hogy nem utoljára!).

idoru_gremma201009

Az, amit a zenekar hozott, sokkal érdekesebb viszont jelenségként, mint zeneileg. Zenei megformáltságát tekintve se nem több, se nem kevesebb, mint a cali-punk mezőny többi hazai próbálkozója, pozitívum minden esetre, hogy a szöveg magyarnyelvű. A Grenma sikerének egyik kulcsa talán épp ebben lehet: a tizenéves korosztály valószínűleg nagyon könnyen azonosul az amúgy meglehetősen egyszerű mondanivalót hordozó szövegekkel, érti és megéli őket. Másrészt a zenészek sokat adnak a külsőségekre is, de még teljességgel elfogadható, olykor még hitelesnek is tűnő szinten. Hasonlóan öltözködnek, hasonlóan viselik a hajukat, mint a közönségük, érezhetően egy hullámhosszon is vannak. Személy szerint a közönség-leguggoltatás nekem már sok volt, mégis működött, úgy tűnt, a rajongók csak azért jöttek, hogy leggugoljanak és erre Grenmáék csak úgy ráhibáztak.

idoru_gremma201012

Hangzásban alulmaradtak az Idoruhoz képest, de talán nem is szabad összehasonlítani a két produkciót, nem ugyanarról szól a két banda.
Ebben a műfajban nagyon nehéz újat mutatni, meglehetősen kötött. Számomra a műfaj és a zenekar egyik fő erényét egyaránt az a kettősség jelenti, ami a mindig túlvidám dúrakkordozás és a tizenéves korban nagyonis fontos érzelmi témákról, a világ kritikus szemmel való megismeréséről szóló szövegek paradox összjátékából ered. A hatodik születésnapját ünneplő Grenma győzött a sárváriakon, többszörös vissza-blokk után is nehezen sikerült elszakadniuk a sikítozó tömeg vonzásából.

A koncertek után kellemes pihegés következett, majd miután a két banda lecuccolt a színpadról, következtek a közös fotózások, pózolások, jópofa össznépi ökörködés, amibe az is belefért, hogy az Idoru-tagok búcsúzóul Lady Gagát és egyéb nyalánkságokat döngettek a klub P.A.-jén telefonjaikról.

idoru_gremma201042

Ilyen, amikor jól sikerül egy buli az AZK-ban, mégsem teljesen megnyugtató az a gyakorlat, hogy ezek a fiatalok, akik ilyenkor összejönnek, sokszor nem kíváncsiak a klub egyéb programjaira. Pedig nem rosszabbak, nem gyengébbek sem tartalomban, sem formában, mint a “kedvencek”! Srácok! Tessék máskor is lejönni a klubba, értéktelen produkciót nem hozunk le, megbízhattok az AZK-ban!

A Vaskarika (Makrai Tamás) fotógalériája a koncertről »

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára