Ahogy már hírt adtunk róla, augusztus 16-án pénteken hivatalosan is megnyílt a 33. Sárvári Nemzetközi Folklórnapok. A megnyitóra valamennyi résztvevő nemzet együttese szerencsésen megérkezett.
Este 18 órakor a főtéren Bulgária és Szerbia csapata táncolt, a 19 órakor kezdődő megnyitón pedig valamennyi együttes fellépett.
Lentebb következő áttekintőnkben minden csapat műsorából mutatunk egy-egy részletet (és olvashatunk is róluk néhány sort), amelyeket a megnyitón adott műsorukból rögzítettünk. Szavazzon (a bejegyzés végén találja a szavazót), Önnek melyik előadás tetszett a legjobban! Ha nehéz dönteni, nézze végig a posztunk alsó részén található fotógalériánkat is, talán segít választani!
Mały Śląsk (Lengyelország)
A Mały Śląsk tánccsoport (magyarul: Kis Szilézia) 1973-ban kezdte működését Radzionków területén, az első években ekkor még nevük is Radzionkowianie volt. Több változáson is átesett a csapat, közben viszont folyamatosan járták a fesztiválokat, és zsebeltek be sikereket.
A mai együttes vezetője Kazimierz Ratajczak, a csapat pedig már 200 körüli tagsággal rendelkezik hat korcsoportban, amelyek saját műsorral rendelkeznek. A Mały Śląsk Wojciech Korfanty-díjat nyert el a sziléziai kultúra hazai és külföldi népszerűsítéséért, a régión belül arany minősítéssel tüntették ki őket.
Mate Yehuda (Izrael)
Az Izraelben élő zsidók a világ szinte minden pontjáról érkeztek, amikor az állam megszületett. Ezek az etnikai csoportok, akik ma már Izraelben élnek, őrzik szüleik, nagyszüleik hagyományait is, a Mate Yehuda együttesben például arab és indiai tradicionális folklórt is felfedezhettünk.
A nyitóműsorban izraeli, kuchiniai és egy debka nevű arab néptáncot láthattunk a Mate Yehuda táncosaitól.
Néptánckör (Sárvár)
A sárvári Néptánckör előadásában a történelmi Csík vármegye felcsíki régiójából, Csíkszentdomonkos falu táncaiból láthattunk összeállítást a nyitónapon.
A falu tánckultúrája minden szempontból összetett. A polgári eredetű táncoktól a középkorban gyökerező lánctáncokig sokféle eredetű tánc alkotja a készletüket. Kiemelkedően gazdag a falu férfitánckultúrája is.
Mladost – Bulgária
A Mladost tánccsoport gyökerei több mint félévszázadosak. Az elmúlt 30 évet Darina Vladimirova vezetése alatt táncolták végig három korcsoportban. Repertoárjukban Bulgária valamennyi népművészeti régiójából származó táncok megtalálhatók, fesztiválfellépéseket vállalnak a vérosi, környékbeli megmérettetéseken kívül nemzeti és nemzetközi rendezvényeken is.
Számos díjat szereztek az elmúlt évtizedek alatt, megfordultak Oroszországtól kezdve, Csehországon, Moldován keresztül Olaszországig, Görögországig, Törökországig, Macedóniáig keresztül szinte mindenütt, de táncoltak Spanyolhonban, Portugáliában és Cipruson is. A tánccsoport 50. évfordulóját Szófiában ünnepelte.
Partizán – Szlovákia
A szlovákiai Partizán tánccsoport a Besztercebánya mellett fekvő Slovenska Lupca-ból érkezett. 1958-ban alapították az együttest, 55. születésnapjukat idén novemberben fogják ünnepelni.
Sárvárra a régióik legszebb táncait és zenéit hozták. Feldolgozták a hagyományos Felső Garami, Gömöri és a Gyetva környéki néptáncokat és dalokat. Eddigi legnagyobb sikerüket Dijonban érték el, ahol megszerezték a fesztivál ezüstláncát, de szintén nagy sikert arattak a Szegedi Folklórfesztiválon is. A világ 24 országábab, köztük Európa, Ázsia és Amerika különböző tájain, összesen 243 városban tapsolták már meg a Partizánokat. A nyitón Felső Garami Pohorela nevű faluból hoztak tradicionális dobogós táncokat.
Süssen – Németország
A Süsseni Néptánckör előadásaiban főként a hagyományos dél-németországi táncokat fedezhetjük fel. Míg Észek-Németországban inkább a csoportos tértáncokat, Dél-Németországban főleg a párostáncokat kedvelik, úgy mint például a keringőt, a polkát, mazurkát vagy az úgy nevezett rajnai formákat.
A „sváb” jellem általában befeléforduló, nyugodt, kemény és erős akaratról tanúskodó. Ezeket a tulajdonságokat tükrözik táncaik is. A hagyományos táncokat régen leginkább esküvőkön, nagyobb ünnepeken táncolták. Az úgy nevezett kézműves táncok a nép napi munkáját, teendpit mutatják be. A hagyományos viselet a 19. századból származik, régi sablonok alapján hozták létre. Az egyik a gazdák és kétkezi munkások ünnepi öltözete, a másik a mindennapi mezei munkálatok viselete.
Szicília – Herbessus
A szicíliai Herbessus együttes Grotte városából származik, 1995-ben alakultak azzal a céllal, hogy népszerű tradicionális táncokat közvetítsenek. A csoport részt vett számos nemzetközi és olasz rendezvényen, megnyerték a spanyol „Contigros” fesztivált és egy csehországi folklórfesztivált is.
A nyitón a legfontosabb szicíliai zenékből és táncokból adtak ízelítőt. A „Vitti ‘nna crozza” által bemutatták a háború egy részét, a műsoruk másik részében pedig a városuk szentjét, San Calo-t idézte fel táncuk.
Kostolac – Szerbia
Az együttest 1947-ben alapították, és Kostolac városáról nevezték el, amely 100 kilométerre található Belgrádtól a Duna mentén. Kostolacban a szénbányászat és az energiatermelés a fő iparágak.
Az együttes 300 amatőr táncosból áll, munkájuk több korcsoportban folyik. Az elmúlt időszakban sikeresen szerepeltek szinte mindegyik szerb városban, és említésre méltó műsorokat adtak Európa 22 országában Izraelben, Brazíliában. A csoport számos helyi és külföldi díjat és elismerést szerzett. A nyitóműsoron közép-szerbiai és dél-szerbiai táncokat mutattak.
A nyitónapot hagyományosan a nemzetek közös táncháza zárta, amelyen a sárvári Regös együttes is nagy sikerrel működött közre. A rendezvény az augusztus 20-i gálaműsorig minden nap jelentkezik programmal – vegyesen a várban, a fürdőben, a Főtéren vagy valamelyik vendéglőben –, ahol megnézhetjük a fent bemutatott együtteseket, a gálára ráadásul érkezik egy csehországi csapat is. A részletes programot itt találják »
Addig pedig szavazzon, Önnek melyik együttes műsora tetszett a legjobban!
mindegyik szuper volt de nekem a sárvári néptánckör tetszett a legjobban!