A szombati nap a már hagyományosnak tekinthető streetfighter show-val és az azt követő felvonulással startolt el kora délután.
Ahogy lenni szokott, ismét rekkenő hőség volt, ennek ellenére viszonylag szép számú közönség foglalt helyet a kordonok mentén. Tavalyhoz képest újítás történt, ezúttal ugyanis a számomra ismeretlen Szöllősi Pepe Betyár és a sárváriak által már jól ismert Mókus produkált egy emberfelettit. (Mókus egyébként nemrég érkezett haza a világbajnokságról, ahol ezüstérmes lett!) Nem kellet több néhány másodpercnél, hogy elnyerjék a közönség szimpátiáját, onnantól kezdve folyamatos volt a taps (és a füst) Neki sem állok felsorolni, mennyiféle mutatványt hajtottak végre, a képek úgyis önmagukért beszélnek. A bő háromnegyed órás aszfalt- és motorkerék-koptatás után végül felbőgött a több száz motor, hogy ismét Ostffyasszonyfa felé vegyék az irányt, és hajtsanak végig a városon a nézők tekintetétől kísérve.