Hogy ne csak a nagy médiumok és a zenei szaklapok kiváltsága legyen tudósítani egy-egy világhírű előadó koncertjéről, mi is nagy örömmel adjuk közre Simon Zoltán „Forest” olvasónk akkurátus, minden részletre kiterjedő élményjegyzetét a május 28-i Kiss koncertről.
Az amatőr írás részletgazdagsága szinte odavarázsolja az olvasót az eseményre. Az élménybeszámoló-sorozatot folyatatni is fogjuk, legközelebb a május 14-i Metallica koncertre visz el minket Forest tolla.
„Erre a koncertre pontosan két héttel a Metallica buli után került sor, de mikor januárban megtudtam, hogy jönnek a nagyöregek nem sokat gondolkoztam a jegyvásárláson. Bár mikor megtudtam, hogy ide is egy húszas lesz a jegy, hát elmondtam egy-két szitkozódást a szervezők anyukáját illetően, de mindenképp megvettem a jegyet, mert a KISS-t muszáj legalább egyszer élőben látni.
A koncert napján délelőtt indultunk vonattal, hát mit ne mondjak fárasztó egy utazás volt ilyen dögmelegbe menni. Bár még mindig jobban jártunk, mint két hete, mikor azon paráztunk, hogy ne essen az eső. Végülis bő egy órás késéssel beértünk a Délibe (We love you MÁV!!!), ahol összefutottunk a csapat másik felével, aztán elindultunk letenni a cuccost a szállásra. Tíz perc metrózás, majd a szálláson formaságok elintézése után végre elindultunk… sört venni. Előzőleg nem terveztük, de valamivel harcolni kellett a meleg ellen, és még csak fél 4 volt, a kapunyitás meg csak fél 7-kor lesz. (Naná, hogy csúszott…) Na ezek után, pár perc múlva oda is értünk az arénához, ahol már volt saccra 50 ember, köztük páran kifestve persze.
A várakozás elég jól ment, közben találkoztunk ismerősökkel és ismeretlenekkel is, aztán egyszer még jegycsere is volt egy üzérnél. Fél 7 után aztán hirtelen felkelt mindenki a helyéről és kezdett tömeg gyűlni a kapuknál. Volt „We want KISS!!!” kiabalás is jobbról, amire balról egy „KUSS!!!” volt a reakció, szóval hangulat azért megvolt. Aztán 7 előtt pár perccel csoda történt, végre hajlandóak voltak megnyitni a kapukat. A szokásos nyomulás, tolakodás, motozás (fényképezőnek bérelt helye van övtáskámba) itt is megvolt, de basszus… Jegyellenőrzésnél csomóan 1 kapuhoz mentek pedig volt ott vagy 20 db. Mindenesetre én nem álltam be a sorba, hanem egy üres kapuhoz futottam, és röhögve mentem be, míg mellettem több méteres sor állt. Gyors sprint balra, 5-6-an futhattak mellettem, de mire leértünk a küzdőtér bejáratához már első voltam. Itt még egy jegyellenőrzés, majd futás a kordon széléhez, hogy elérjem az első sort színpad előtt (kettéosztás lévén, először szélre kellett futni, hogy megjelöljék a jegyet, csak utána engedtek be). Sikerrel jártam elsőnek értem oda az első sorba, pont középre.
Gyorsan telt a hely, 2 percen belül már deja vu érzésem volt (Metallica koncerten az őrületes nyomás ugyebár), de szerencsére kb. 10 percig tartott ez a heringparti. Fogalmunk nem volt mikor fog kezdeni az előzenekarként meghirdetett Hard, de sokat nem kellett várni, mert fél 8 után pár perccel nemes egyszerűséggel felsétáltak a színpadra. Ez ám a lazaság. Ugye magyar zenekarról van szó, de most leakasztottak énekesnek egy svéd úriembert, nevezetesen Björn Lodin-t, aki kinézetre totál Robert Plant benyomását keltette bennem. Hát a hangja sajnos nem… Az idén megjelent „Time Is Waiting For No One” lemezen tök jól énekel, de itt nem tudom mi volt, de már az első számnál elszállt a hangja. Lehet csak a technika ördöge szórakozott, de lehet nem volt formában. Mindegy, azért olyan élvezhetetlen nem volt az előadásuk, 9 dalt toltak el, ebből 8 a fent említett lemezről volt, plusz kaptunk egy AC/DC feldolgozást, mégpedig a „Touch Too Much” című dalt a „Highway To Hell” lemezről. (Azt gondoltam, hogy a két magyar nyelvű lemezről nem játszanak, de az ezek javából összeállított, és angol nyelvű énekkel kiadott „Traveller” lemezről azért játszhattak volna pár dalt igazán. A koncertjük nem volt rossz, ahogy észrevettem, a közönségből is sokaknak tetszett, tapsot is kaptak, de persze itt is mindenki a fő attrakciót várta. Hiába, nem egy hálás dolog előzenekart játszani. Érdekesség, hogy kb. a színpad harmada volt úgymond kiadva nekik, bár mintha ez is nagy lett volna, mert nem nagyon mászkeráltak. Apró negatívum, hogy ha már magyar zenekarról van szó, Björn igazán átengedhette volna a konferálást valamelyik kollegának.
Na ezek után jött az idegtépő várakozás. Gyorsan lekapták a Hard cuccát, és legördült egy bazi nagy fekete vászon, rajta egy hatalmas KISS felirattal. Oldalt is volt két vászon kifeszítve, azokon egy KISS Army felirat volt látható. Mikor legördült a függöny, már akkor hatalmas ováció volt. Ezután még tartott a pakolás, hangolás, már ekkor folyamatos volt a kiabálás. Aztán kb. 9 fele megtört a jég. Elsötétült az aréna, és a kivetítőkön megjelent a… Google Earth??? Mi a fene. A világűrből leközelítettek egyenesen a Papp László Sportarénáig, majd ezután képváltás és megjelent az óriás Paul Stanley, amint a városban lépked. Őt követte Gene Simmons, majd Eric Singer, és Tommy Thayer. Eszelős film volt. Ismét váltás és élő egyenesben kapcsolták a backstage-et, ahogy jönnek a színpad fele. Itt még nagyobb volt az ujjongás, főleg mikor Gene belemutatott a kamerába. Lement a film, ismét sötét és jött az innen-onnan már jól ismert konferansz: „Allright Budapest!!! You wanted the best, you got the best! The hottest band int he world! KISS!!!”
Egy hatalmas bumm, a függöny leesett, láthatóvá vált a színpad, az emelvényen fent a dob, ami indította a koncertet, és megszólaltak a „Sonic Boom” lemez első számának hangjai: „Modern Day Delilah”. Kezdésnek teljesen jó választás. Miközben ez zajlott, a 3 gitáros a dob mögül bukkant elő egy még nagyobb emelvényen, folyamatosan jöttek feljebb, majd a dob felett előre. Mikor leértek a földre, ha lehet még nagyobb üdvrivalgás volt mint eddig. A szám baromi jól szólt, mindent lehetett hallani, Paul hangja is rendben volt. Hiába lesz lassan 60 a faszi, még mindig baromi jó a hangja. És amit művelt… Az első két számnál rengeteg fotós volt előttünk, volt is kattogtatás. De Paul… Igazi hímringyó. Letérdelt a kamerásoknak, lefeküdt, pózolt, a nyelvén pengetőt tartott, minden volt. Őrült az ember, persze a szó jó értelmében. Másodiknak rögtön jött a „Cold Gin”, Gene Simmons énekével. Igaz én nem szeretem annyira ezt a számot, de koncerten egész jól szólt. A következő szám viszont… Fúúú!! „Let Me Go Rock N’ Roll” Ez tényleg egy igaz jó rock n’ roll dal, Tommy eszelőseket szólózott benne. Az ének itt is Gene hangján szólt. A következő „Firehouse”-t szerintem elhagyhatták volna, vagy inkább lecserélhették volna mittomén a „Strutter”-re. Az ének itt ismét Paul-é volt.
Ezután a szám után láthattuk Gene egyik legendás momentumát, a tűzfújást. Ez után Paul szólt pár szót a közönséghez, jött az első énekeltetés, vagyis inkább hangpróba. Majd egy dal az új lemezről, nevezetesen a „Say Yeah”. Egyik legkirályabb szám a „Sonic Boom”-ról, volt rá beindulás itt is. Az ének ugye itt is Paul-é. A következőnek érkező „Deuce” az első lemezről viszont fúúú… Albumon is szeretem hallgatni a dalt, de élőbe még állatabb. Szóló hatalmas volt benn, pláne az outroban, és itt egy pengetőt is sikerült begyűjtenem Paul-tól aki egész koncerten szórta rendesen. Az ének, ahogy az albumon Gene-é volt. A szám után Paul mondta, hogy „Budapest… It not just a rock n’ roll night… Tonight is also…a Crazy Crazy Night!” Igen, ebből ki lehetett találni, a következő szám a turnéra leporolt „Crazy Crazy Nights” volt. Igaz az énekkel Paul itt néhol megszenvedett, de nem volt vészes. Ebben van az élő koncertek varázsa. Nem lehet hangról hangra olyan mint a lemezen. A közönségénekeltetés itt sem maradt el.
És ami ez után jött… Legkedvencebb KISS számom. „Calling Dr. Love” Na most ennek az intro riffje állatira horzsol, pláne ha az ember 3 méterre van Tommy Thayer-től miközben játsza. Mivel ez Gene dala, az ének itt is az övé volt. Na és akkor kilencedik dalnak jött a „Shock Me”. Ugye ez eredetileg az eredeti KISS gitáros Ace Frehley dala, ezért ezt a dalt a mostani gitáros Tommy Thayer énekelte, hozzáteszem szerintem nem is rosszul. Ebbe a számba beépítették Eric és Tommy jam-jét is, valamint utána egy dobszólót, és egy gitárszólót. Volt nyak mögött gitározás is, majd jött az elmaradhatatlan elem, a gitárból tűzcsóva lövellés, ami egy ponton felrobban a levegőben. Na de Eric is úgy gondolta, ő is tud ilyet, ezért elővett egy bazi nagy vállról indítható rakétát, és le is lőtt vele egy lámpasort. Volt egy olyan jelenet is, hogy Tommy egy állványon állt, ami megemelte, Eric dettó felemelkedett a dobcuccal. A végén Tommy felakasztotta a gitárját, ami felemelkedett a plafonig. Kár, hogy nem adta inkább nekem. Majd ismét egy dal az új lemezről, az „I’m An Animal” Gene énekével. Szerintem egy „Russian Roulette” jobb választás lett volna, de mindegy végülis. Koncerten az ember ígyis-úgyis üvölti a dalokat, attól független, hogy lemezen mennyire kedveli. A következő szám viszont a zseniális „100.000 Years” szintén az első lemezről, Paul énekével. Ez élőbe is döngetett. De még csak most jött a java.
Elérkeztünk a koncert mondhatni fénypontjához. Gene sétált be a színpadra, a hentesbárd alakú basszusgitárjával (igen metál), és elkezdődött az őrület. Beteges basszusszóló, majd egy ponton a legendás vérköpés! Oké, hogy van aki szerint nem túl guszta, de látványilag totál elsőrangú. És akkor Gene egyszer csak hopp… Felemelkedett 20 méterrel a fejünk fölé, egy ott elhelyezett színpadon. És ekkor…
„Magyarország… Egy kicsi csárdás! Egy-kettő-három: Az a szép, az a szép!” A közönség ha lehet itt totál megőrült, egy emberként énekelt mindenki. Hiába, Gene mégis csak hazánkfia. Ezután a felemelő pillanat után jött az „I Love It Loud”, ami megint egy hatalmas rock n’ roll dal. Gene ezt még 20 méter magasból énekelte végig. A közönségénekeltetés itt sem maradt el. Ez után viszont kicsi feketeleves volt. Paul elkezdte énekelni a „Love Gun” sorait, de nem sokan kapcsoltak, hogy mi is van, csöppet kínos volt a csönd. Szerencsére Paul nem tántorodott meg, profiként kezelte a helyzetet. Végülis következett maga a dal. Ami ugye tudjuk miről szól. De maga a szám baromi jó, Paul hibátlanul énekelte. Tommy szólója megint zseniális volt. Viszont ez után megint beégett a közönség. Paul maradt a színpadon, riffelgetett kicsit, és belekezdett a Led Zeppelin klasszikus „Whole Lotta Love”-jába. De vazzeg a könönség 90%-a csak lesett, hogy mi van. Semmi gond volt még lejjebb is. Paul bemondta, hogy a „Black Diamond” következik, bele is kezdett, de naná, hogy szinte senki se tudta a szöveget. Paul le is állt, és kérte, hogy kicsit hangosabban énekeljük. Második nekifutásra se volt hangosabb, de Paul profin kezelte a helyzetet. Minden tiszteletem az övé! Ezt a számot egyébként Eric Singer énekelte, baromi jó hangja van neki is.
Következett a záróakkord, a „Detroit Rock City”. Bár mikor Paul megkérdezte, hogy tudtok e Budapesten kívül egy másik rock n’ roll várost, én kiabáltam, hogy Sárvár, de végül is Detroit lett belőle. Ez a szám koncerten ha lehet még jobban szólt mint lemezen. Hihetetlen energia van bent, pedig nem túl bonyi. Az ikerszóló a közepén sütött, ahogy Paul hangja is a számnál!!! Volt egy pillanat szám közben, mikor a zenészek megdermedtek, és úgy maradtak fél percig, hogy utána egy nagy durral befejezzék a számot. Nagy ötlet volt!!! Na de ez után sajnos elköszönés, meghajlás és levonultak a színpadról. Persze nehogy már vége legyen, ezért kiabáltunk kicsit. Bő 2 perc múlva vissza is jöttek, kidobtak jó pár pengetőt (Gene egész koncerten elég fukar volt, jó ha 4-5 db-ot dobott, hiába…), és kb. 4 db dobverőt, amit Eric volt olyan rendes és az összeset jobb oldalt dobta be, szóval esély se volt szerezni. Na mindegy, túléljük.
Szerencsére a ráadással kárpótoltak, ugyanis nem kevesebb mint 5 számot játszottak. Elsőnek rögtön a „Lick It Up”-ot, a maszk nélküli korszakukból, Paul énekével. Erre a nótára is be lehet indulni rendesen, pláne, hogy a közepébe beleszőtték a The Who klasszikus „Won’t Get Fooled Again”-jét. Bár, ahogy észrevettem sokan itt is értetlenül pislogtak. Szomorú… Második ráadásszámnak jött a „Shout It Out Loud” a „Destroyer” lemezről. Ezt Paul és Gene felváltva énekelte. Ennek a számnak a címe egyébként elég nyelvtörős. Attól függetlenül igazi party dal. A szám után Paul csináltatott hangpróbát, ezúttal a nevét kellett skandálni, volt aki Pali-t kiáltott.
Ezután jött a diszkóóóó… Szinte biztos vagyok benne, hogy csomó ember csak a következő szám miatt ment ki a koncertre: „I Was Made For Lovin’ You”. Igen, ezt a számot kb. mindenki ismeri aki hallgatott már életében rádiót. A szám elejénél Paul oldalra ment, és átröppent egy kötélen az aréna közepére, ahol egy mini színpad volt. Innen énekelte végig a számot, bár néha elkummantotta az éneket. Hiába ezt a dalt már tuti unják, Gene is elég fapofával játszotta végig. De ahogy mondta Bochkoréknak az interjúban: „Eljátszom, mert te fizetsz.” A szám vége felé Paul visszaröppent a rendes színpadra. Gondolom nem bánták, amikor vége lett, mert a következő szám az csemege volt. Az „Argent” zenekar „God Gave Rock N’ Roll To You II” feldolgozása következett. Hátborzongatóan jó volt. Miközben ment a szám, a kivetítőkön tiszteletadás ment a rock nagyöregjei felé. Látni lehetett többek között, Led Zeppelin, Doors, Eric Clapton, Jimi Hendrix borítókat. Felemelő volt. Ezt a számot egyébként szinte közösen énekelték végig. Utolsó számként pedig érkezett az egyik legnagyobb partyhimnusz, a „Rock N’ Roll All Night”. Itt kaptunk egy jó adag konfettit a nyakunkba, másnap még a gatyámba is találtam pár darabot. Gene énekelt, a közönség megőrült. A szám végén pedig szemtanúi lehettünk, ahogy Paul összetör egy zsír új Ibanez Iceman gitárt. Hiába kiabáltam inkább adja nekem, nem tette. Ahogy vége lett a számnak, egy fél pillanat alatt eltűntek a színpadról. Azért egy meghajlás igazán belefért volna… Na mindegy. A kivetítőn viszont megjelent egy „Loves you Budapest!” felirat, szép gesztus volt.
Na és akkor néhány gondolat. A koncert maga baromi jó volt. A számok maguk ugye nincsenek túlbonyolítva, ezért kell a sok extra, különben ismerjük be a KISS csak egy lenne a számtalan rockzenekar közül. De így amit hozzáadtak…Maga a nagy betűs SHOW! Eszméletlen effektek, pirók, mutatványok (vérköpés, röpködés, maguk a maszkok és fellépő ruhák). És mind ez hihetetlen profizmussal tálalva.
A zenészek maguk vérprofik. Hiába vannak bent nagyon a korban, még mindig hatalmas munkát végeznek. Mind a 4 zenésznek hihetetlen jó hangja van, ezt a vokáloknál lehetett észrevenni legjobban, azok nagyon oda voltak téve. Paul kitűnő frontember, Gene egy barom (volt nyelvnyújtogatás dögivel), Tommy és Eric pedig igen jól átvette Ace Frehley és Peter Criss szerepét, respect nekik.
Apró negatívum, hogy azt már előre tudni lehetett mi lesz a setlist, mivel minden állomáson ugyanezt játsszák. Kicsit igazán variálhattak volna, de gondolom nekik aztán igazán nem érdekük már ez. Másik negatívum a közönség. Egyrészt nem voltunk valami sokan, saccra 6000-7000 ember, azért jó lett volna ha tele lesz az aréna, de valahol sejteni lehetett, hogy nem lesz ez így. A másik dolog a közönséggel kapcsolatban a már fent említett dolgok, a „Love Gun”-nál és a „Black Diamond”-nál. Ez azért elég cink volt valljuk be.
Ezektől eltekintve azt kaptuk a pénzünkért amit vártunk, köszönet illeti a 4 zenészt, kitettek magukért rendesen, hatalmas élményt jelentett. Remélem a fent említett negatívumok ellenére még lesz alkalmam látni őket valamikor egy itthoni koncerten.
Köszönöm KISS!”
„God Gave Rock N’ Roll To You”
