Az Arctica egy gyümölcsöző zenei együttműködés eredményeként jött létre, miután a bőgős Mike Parker és a trombitás Bryson Barnes 2007-ben elkezdtek New Yorkban közösen muzsikálni. A Párizsban élő dobos, Tim Campanella csatlakozása óriási ösztönzést jelent az együttes számára, különösen az Északi Sarkvidék fagyos tájáról származó hangulatok bekapcsolásával. A trió játéka állandó kölcsönhatást képez a mozgás és a nyugalom, az erő és a békesség, a szigorú hagyomány és a nyitott zenei tér, a komponált és a rögtönzött zene között. Mike Parker júniusban adott koncertet a sárvári várban krakkói együttesével, ami többek véleménye szerint a legjobb dzsesszkoncert volt a Nádasdy-várban az elmúlt években.
Sárvár, Nádasdy Ferenc Múzeum díszterme, 2013. november 22. (péntek) 19.00
ARCTICA (New York/Párizs) dzsesszkoncert
Az Arctica trió tagjai:
Mike Parker (New York) – bőgő
Bryson Barnes (New York) – trombita
Tim Campanella (Párizs) – dobok
Mike Parker 14 éves korában kezdett basszusgitáron játszani. 17 éves korától már rendszeresen fellépett New York-i funk-rock zenekarokban. Ebben az időben kezdett el mélyebben érdeklődni a dzsessz iránt. A Skidmore Collage hallgatójaként a zene mellett fejlődéspszichológiát tanult. Vendéghallgatója volt az amszterdami konzervatóriumnak. Kitüntetéssel végzett a főiskolán, és egyaránt elnyerte a Joseph Garrison Parker-díjat a tudományok és a művészetek terén. Olyan világhírű zenészekkel lépett fel, mint például John Scofield és Chris Potter. Számos koncertet adott Amerikában és Európában.
Bryson Barnes zeneszerző, trombitás, BA képzést a Miami Egyetemen, mesterképzést a Mc Gill Universityn végzett, ahol később jazzelméletet adott elő. A Skidmore College adjunktusaként trombitát tanított. Különféle zenei irányzatok képviselőivel dolgozott együtt, mint például a montreali dzsesszlegendával, Vic Vogellel, vagy a népszerű Slick Rick és Big Daddy Kane hip-hop művészekkel. New Yorkban él, és különböző zenei projektekben vesz részt a jazz, a pop, a hip-hop, az elektronikus zene és a kamarazene területén.
Tim Campanella 1987-ben született Dél-Franciaországban. Négyéves korában kezdett dobolni. 14 éves korától 5 éven kieresztül játszott a JMSU Big Bandben. Ezzel a zenekarral fellépett Franciaország, Németország és Olaszország számos helyszínén. 2006-ban a Volvo Jazz Fesztiválon a legjobb együttes díját nyerték el Bolognában. Elvégezte a nizzai konzervatóriumot klasszikus dob szakon. 17 éves korában a világhírű Marcus Millerrel jammelt Antibes-ban és Monacoban. 2006-tól az amszterdami konzervatóriumban tanult a dzsessz tanszakon. 2007-ben harmadik díjat nyert az Inner Energy együttessel a bukaresti nemzetközi jazz versenyen. Ugyanebben az évben elnyerte a fiatal tehetség-díjat is Franciaországban. 2009-től a Purchase Music College-ban tanult John Riley-nél, New Yorkban. Számos világhírű zenésszel játszott már együtt Európa legjelentősebb fesztiváljain.
Az Arctica friss lemeze itt meghallgatható: http://jazzarctica.bandcamp.com/album/arctica
Kapcsolódó linkek:
http://www.brysonbarnes.com/ | http://www.mptheory.com/ | http://www.timcampanella.com/