A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és barátait 2012. augusztus 16-án (csütörtökön) 16:30 órára a sárvári Nádasdy-vár Folyosó Galéria kiállítótermébe Sebestyén László fotós Nemzetek – viseletek – táncosok című fotókiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja Kondora István Sárvár város polgármestere.
Sebestyén László
1949-ben született, elektrotechnikai szakemberként ment nyugdíjba. Fotózni már gyermekkorában szeretett, majd könyvek, tapasztalatok, barátok, kiállitások, beszélgetések, fotótáborok és előadások segítségével képezte magát. Az APS stúdió fotóklubnak a tagja. A kiállításon látható fotókat a sárvári Nemzetközi Folklórnapok rendezvényein készítette, 2004 és 2011 között. Önálló kiállitásai eddig Budapesten a Deák-Diák Iskolában illetve a Szabó Ervin könyvtárban voltak.
Képeit kiállították: Békéscsabán, Veszprémben, Dabason, Kalocsán, Cegléden, Albertirsán, Tatán, Buapesten, Oslóban, Barcelonában.
A kiállítás megtekinthető 2012. augusztus 2–31-ig, naponta: 10–18 óráig.